Paris SG – Guingamp 24.1.

Labdarúgás, szerda, 2018, Január 21, Franciaország, Coupe de France 2017/2018, 18:30
Szerdán játszák a francia Kupát is, benne találkoznak Paris SG és Guingamp csapatai. A házigazda itt az egyértelműen kiemelt csapat. PSG nagyon egyértelműen uralja a hazai bajnokságot és a bajnoki cím már majdnem a zsebében is van. A táblázat élén ugyanis már 8 pont előnye vana második Lyon előtt. Ugyan éppen Lyonnal a hétvégén egy kicsit meglepően 1:2 vereséget szenvedett, de ezt a gigáns csapatot ez csak nehezen állíthatja meg. PSG egy gólmasina, amelynek a bajnokságon már 68:17 a gólaránya, a legjobb gólszerzői olyan sztárok, mint Cavani, Neymar és Mbappe. A párizsiak otthon az idén még nem szenvedtek vereséget, és minden alkalommal legalább 2 gólkülömbséggel győztek. Pozitív hír az is, hogy Emery edző a Kupán sem nem kímélte a sztárjait, és az utolsó körben Rennes csapatát 6:1 arányban lövöldözte szét. Két-két gólt lőtt ek Mbappe, Neymar és Di Maria. A múlt héten otthon teljesen megalázták Dijont 8:0 arányban. A házigazda csapata tele van világhírű sztárral, és meg vagyunk győződve arról, hogy az ellenfelét legalább 2 gólkülömbséggel verik meg.
Guiingamp az idén elég jól áll a bajnokságon, itt a 9. helyen van, tehát nem kínozza a csapatot a kiesés fenyegetése, de a Kupákat sem nem remélheti meglátogatni. A hétvégén Amiens stadionján 1:3 arányban szenvedtek vereséget, a múlt héten mepig 0:2 arányban Lyontól. Idegenben a csapat nem túl sikeres, ugyan Metz csapatát meg tudták verni 3:1 arányban, vagy szintén Troyes csapatát is 1:0, de amikor Nice, Marseille, Monaco, vagy Lyon stadionján játszott, minden alkalommal egyoldalú harc volt a programon, amelyet elveszítettek. Monaco-ban 0:6 vereségetszenvedtek, még Bordeaux is egyértelmű 3:1 vereséget készített számukra. A verseny utolsó körében majdnem hogy csak átmentek a második ligás Niort-on keresztül 1:0 arányban. De most egy más csapat vár rá, és ez lesz számára a végállomás.
PSG biztosan nem hagyja elmulasztani magának a hazai kupát, semmit sem nem becsül alá és Guingamp felett egyértelmű győzelmet szerez.
A mi tippünk: PSG Párizs győzelme hendikepben -1,5 – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,45
Monaco – Metz 21.1.

Labdarúgás, vasárnap, 2018, Január 21, Franciaország, Ligue 1, 17:00
Metz csapatára 950 kilométeres út vár Franciaország déli részére, ahol a házigazdával, AS Monaco csapatával találkozik Stade Louis Il stadionján. Monaco 21 kör után a táblázatban a 4. helyen van 43 ponttal. A csapat az utolsó körben döntetlent játszott Nicevel, 2:2 eredménnyel, így már 6 párbaja van egymás után vereség nélkül. A házigazda edzője Leonardo Jardim a múlt hétvégén ünnepelte a 200. -ik párbaját és 2014-óta a klubbal már 112 győzelmet szerzett. Nem volt azért nagy ünnepség, a döntetlen után Nice-vel és Marseille győzelme után Strassbourg ellen 2:0 a csapat csökkent a táblázat 4. helyére. Ezzel a hellyel, amely csak az Európa Ligára juttat be, Monaco határozottan nem lesz megelégedve. Ebben a párbajban csak 3 pontért harcolnak, és vissza térnek a harmadik, vagy a második helyre is. Ehez ideális ellenfele van, amely jelenleg az utolsó helyen van, és amely csapat utoljára Monacoban 2011 Decemberében tudott győzni. Azóta Monaconak nem adtak egy gólt sem, 6 vereségük van egymás után és 18:0 a gólarányuk Monaco javára.
FC Metz 21 kör után az utolsó 20, helyen van a tábláztatban 15 ponttal. Metz az utolsó győzelme után St Etienne ellen 3:0 megmutatta, hogy még nem olyan egyértelmű kieső csapat. A csapat az utolsó hetekben Frédéric Hantz edző vezetése alatt egy kicsi javulást mutat, így már 4 párbajuk van vereség nélkül egymás után. Metz második lélegzetett vett, segített nekik a káder csere is, amelyet a télen csináltak. De a megmentésig még mindig 7 pont hiányzik nekik. Ha összehasonlítsuk a párbajokat Dijon ellen, ahol mindkét csapat játszott, Metz csak döntetlent ért el, ezt is nagy szerencsével, de Monaco ott 1:3 arányban tudott győzni.
Ebben a párbajban így a legjobb támadás találkozik a harmadik legroszabb védelemmel. Egyértelműen Monaco oldalán áll a minőség, hazai környezet előnye és a kölcsönös párbajok mérlege is. Az öszesen 11 párbajból Monacoban Metz csak 1 párbajban győzött, 4-ben döntetlent ért el és 6-ot elveszített.
A mi tippünk: Monaco győzelme – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,36
Arsenal London – Crystal Palace 20.01.

Labdarúgás, szombat, 2018 Január 20, Anglia, Premier League, 16:00
Szombaton folytatódik a Premier League bajnokásg már a 24. körével, benne találkozik Arsenal is Crystal Palace csapatával. A táblázatban Arsenal jelenleg a 6. helyen van 39 ponttal 11-6-6 mérleggel és 41:30 gólaránnyal. Otthon az idén csodálatosan játszikl, amikor 11 párbajban 26 pontot szerzett 8-2-1 mérleggel és 27:12 gólaránnyal. Palace egy borzalmas indulás után az új szezonba felemelkedett az utolsó helyről és jelenleg már a 12. helyen vannak 6-7-10 mérleggel és 21:33 gólaránnyal. Idegenben a csapat 11 párbajban 9 pontot szerzett 6:15 gólaránnyal és 2-3-6 mérleggel.
Nézzük a két csapat káderét. Arsenal hasonló felállításban lép pályára, mint Chelsea. Elül a támaszok már hagyományosan Ozil, Lacazette és Sanchez lesznek, azonban megtörténhet, hogy Sanchez nem lép gyepre a készülések miatt az átlépésre más csapathoz, míg Ozil indulása kérdéses a sérülése miatt. De Arsenal kispadja igen erős, ezért várható, hogy a kreatív Iwobi és Welbeck ugranak a gyepre, ezeket a szárnyakról támogatják Kolašinač balról és Bellerin jobról. A közepén Xhaka osztogatja a labdát, neki a kiválóan játszó Wilshere segít. Crystal Palace Hodgson edző vezetése alatt 4-4-2 felállításban játszik, elül Benteke és Sako állnak, ezeket a tartallékból támogatják Zaha, Townsend, McArthur vagy Loftus-Cheek. Fontos hír az is, hogy a szombati találkozóba nem lép az alapba néhány fontos játékos, mint Townsend és Loftus-Cheek a szárnyakon, Dann és Ward védők, vagy Jeffrey Schlupp, aki külömböző posztokon szokott játszani.
Arsenal az utolsó időkben nem játszott olyan nagyon jól, de aki figyeli a párbajait, az tudja, hogy hihetetlen erővel rendelkeznek, és csak balszerencséjük volt. Chelsea és West Brommal döntetlent játszottak, vagy a veresége utoljára Bournemouthal. Ha ezekkel a párbajokkal másképen bírkózott volna meg, már egészen máshol állhatna és Wenger edzőnek nem kellene nyomás alatt lenni. De azért is azt gondolom, hogy a találkozóban Arsenal a kiemelt csapat, egyértelműen jobb csapat. Palace soraiban tombol a gyengélkedés, 5 játékos nélkül is kell majd nekik boldogulni.
A mi tippünk: Arsenal győzelme – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,54
Monaco – Nice 16.1.

Labdarúgás, kedd, 2018, Január 16, Franciaország, Ligue 1, 21:00
Monaco jelenleg a táblázatban a 2. helyet foglalja 42 ponttal 13 győzelemért, 3 döntetlenért és 4 vereségért. Továbbá Monaco büszkélkedhet a kiváló mérlegével hazai pályán. Itt csak 1 alkalommal szenvedett vereséget és 1 alkalommal döntetlent szerzett. A többi 8 esetben győzelmet aratott. A hazai párbajok gólaránya 28:9, ez az eredmény arról is beszél, hogy a csapat támaszkodhat a hazai környezetre. Nice vele ellentétben a táblázat 6. helyét foglalja, és a klub biztosan el tudna képzelni magának jobb helyet is a tavalyi kiváló szezon után, amelyet a 3. helyen fejezte be. De Nice elégé jó játéki hangulatban van, mert az utolsó 5 találkozóból csak a pontokat az 1:1 döntetlenért veszítette el Lille-ben. A többi 4 párbajt a csapat megnyerte. A helyzet idegenben azért egy kicsit más, mert 9 párbajból idegenben csak 3 alkalommal győztek, és ahogyan meg vagyunk győződve róla, Monaco otthon megy, mint egy henger.
Minden rajongó örülhet, mert a csapatba a legnagyobb sztár tért vissza, Mario Balotelli. Ez már az utolsó párbajban játszott egy félórácskát és most úgy néz ki, hogy az alapba kerül be. Egészen azonos helyzetet él át Monaco is, akinek Radamel Falcao tért vissza, gólszerző 15 találattal az idei Ligue 1 szezonjában. A házigazdánál kérdéses Carille, aki egy fontos eleme a hercegi csapat támadásában. Az edző számíthat Lemar-al és Keith-el,akik szintén fontos játékosok a házigazda támadásában. Nice-nek Jallet tér vissza, de kérdés, hogyan tud egy öregebb játékos éles mérkőzésben teljes erővel játszani, vagy nem. Ezt ma megtudjuk.
Mindkét csapat jó támadással rendelkezik, ahol a francia foci nagy támadóit találhatjuk meg. Monaco már nem olyan gól gépezet, mint ahogyan tavaly volt, de 3,3 gól 1 párbajban azért nem rosz eredmény. Nice csapatánal ez 2,7 gól. Nicenek egy kicsit problémái vannak a védelemben, ezért sok gólt kap. A gólaránya 25:29. Monakonak kellene ma jobb fényben mutatkozni hazai környezetben, de másrészt Nice is tud szépen harapni.
A mi tippünk: a párbajban legalább 2,5 gól esik – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,75
Manchester United – Stoke 15.01.

Labdarúgás, hétfő, 2018 Január 15, Anglia, Premier League, 21:00
Az angol Premier League hétfői párbajaiban Manchester United találkozik Stoke csapatával. United jelenleg a táblázatban a 2. helyen van 47 ponttal 14-5-3 mérleggel és 45:16 gólaránnyal. Decemberben a kulcsfontosságú játékosai sérülései miatt és a csapat fáradsága miatt 3 alkalommal egymás után csak döntetlent tudtak szerezni, így komplikálták maguknak a helyzetet, az utolsó találkozótól Evertonban, amelyet 0:2 arányban nyertek meg, elég területük volt a rekonvaleszcenciára és így talán a hétfői meccsen teljesen rendben lesznek teljes erejükben. Stoke a táblázatban egyre mélyebre sülyednek és tragikus teljesítményeket mutatnak. Jelenleg a 18. helyen vannak 20 ponttal és 5-5-12 mérleggel. A gólarányuk 23:47, így nem is csoda, hogy megszabadultak Hughes edzőtől.
Ha összehasonlítsuk a két kádert, United 4-2-3-1 felállításban lép gyepre, a szilárd védelmet DeGea előtt Pogba és Matič egészítik ki, ezek előtt pedig Martial, Lingard, Mata állnak, és elől Lukaku, a csapat legjobb gólszerzője. Stoke az idei szezonban már néhány felállításban lépett gyepre, és tekintettel arra, hogy a találkozóra az Old Traffordon nem Mark Hughes vezetése alatt áll, csak nehezen lehet megjóssolni, milyen felállítást választ az ideiglenes edző. Nagy valószínűsége, hogy Zouma-Shawcross-Wimmert lássuk védekezési taktikával, azzal, hogy az élen Crouch áll.
United kihasználta a szünetet a találkozótól Evertonnal és utaztak Dubajba pihenni, a csapat új erőt szerzett a szezon következő részére. A házigazda így dominálni fog, Stoke csak kevés alkalommal jut labdához, az egyetlen, amivel fenyegetni tudna, azok a szögletek, vagy a véletlen akciók. De így is várható, hogy a labdát a házigazda tartja magánál a leggyakrabban, sok gól helyzettel. Ne feleggyük, hogy Stoke egy igen nagy válságban van, ez még egy ideig eltarthat, még sok idő elmúlhat, míg összeszedik magukat. Utoljára Január 6.-án a Kupa meccsen vereséget szenvedtek Coventrytőla harmadik ligából.
A mi tippünk: Manchester United győzelme – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,23
Liverpool – Manchester City 14.01

Labdarúgás, vasárnap, 2018 Január 14, Anglia, Premier League, 17:00
Az első kölcsönös párbajuk a Premier Leaguen, ahol City otthon játszott, egyértelműen a manchesteri csapat javára szólt. Az ellenfelét világosan 5:0 eredménnyel verte meg. A vendégek ebben a párbajban 1:0 állás folyamán a 37. percben Mané-t büntették meg, és ez besegített nekik a magas vereséghez. Úgy gondolom, hogy bár Liverpool a párbajok töbségét 10 emberrel játszotta, Klopp edző ennek biztosan nem örülne, ha valami hasonló ismétlődne meg, főként nem hazai közönség előtt és nem csodálkoznánk, ha az ez ellen az idén igen erős ellenfél ellen egy kicsit kijavítaná a máskor támadóilag beálított taktikáját. Tottenham is meggyodött arról, hogy Guardiola csapata ellen nyílt taktikával az idén nem fizetődik ki játszani, amikor náluk 4:1 vereséget szenvedett.
És másrészt, Guardiola a táblázat élén igazán luxus előnyben van a liga többi tagjaival szemben, 22 párbaj után is tartja a verhetetlenségét, amikor a csapatával 20 párbajban győzött és 2 párbajban döntetlent szerzett egy olyan jó minőségű versenyne, mint a premier League, ez egy különleges ritkaság. Egészen biztosan Liverpoolban nem szeretné elveszíteni a verhetetlenség hírnevét. City a lejátszott párbajaiban csak 13 gólt kapott és 64 gólt szerzett, öszesen 62 pontja van. Liverpool sem áll rosszul ezzel annak ellenére, hogy milyen a játék stílusa, 25 gólt kapott eddig, 50 gólt szerzett, a mérlege 12-8-2 és ez a szép 4. helyre elég., 44 pontot tudott szerezni, csak 2 ponttal van kevesebb neki, mint a 3. Chelsea-nek. City ezen túlmenően az utolsó két mérkőzésében idegenben csak 1 gólt szereztek, 0:1 győzelmet szereztek Newcastleben, Crystal Palace stadionján 0:0 eredménnyel végződött a párbaj.
A kölcsönös párbajokra nézve eddig 3 alkalommal találkozott a 2 csapat, tavaly kétszer, szeptemberben City 5:0 győzött otthon, azelőtt márciusban otthon 1:1 döntetlent játszott. Liverpoolban pedig 2016 Silveszterén City 1:0 vereséget szenvedett.
A mi tippünk: mindkét csapat gólt szerez – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,49
Deportivo La Coruna – Valencia 13.01.

Labdarúgás, szombat, 2017, Január 13, Spanyolország, La Liga, 20:45
Deportivo szorosan a kieső zóna felett kuporog, de volt ez már rosszabb is, de aránylag nemrégen megverték Leganes csapatát és most Villareal stadionján egy értékes pontot a döntetlenért. Mégis Galiciában nem lesz víg hangulat. Hiányoznak a pontok és a védelem viszonylag lyukas. Elül a dolgok nem állnak olyan rosszul, de Deportivonak van a legroszabb védelme az egész spanyol bajnokságon. Talán már csak az utolsó Las Palmas áll ezzel rosszabbul. Pedig a kádere sem nem a legroszabb. Arsenaltól tért vissza Lucas, jól mutatkozik a román Andone, Celso Borges és hátul Fabian Schar vagy Sidnei. Az én nézőpontomból Depúortivo biztosan nem egy kiesni méltó csapat. A másik oldalon a pszichika nagy szerepet játszik, és ha a klubot elhagyja a szerencse, bármelyik klub számára ez nagy katasztrófa.
Ellenkezőleg, nagy nyugalomban van Valencia. Ugyan most néhányszor megbotlottak, de eddig a bajnokságon csak Barcelona és Atlético Madrid jobbak. Karácsony előtt autóbalesete volt a sikeres edzőnek Marcelino Garcia Toralnak, de most már rendben van és továbra is edzheti a csapatot. Simone Zaza-nak kellene vissza térni a büntetése után, szintén Montoyának is. Ha belenézünk a káderbe, akkor a kapuban a brazil Neto áll, előtte Gayá, Garay vagy Gabriel Paulista, Dani Parejo, Guedes és Kondogbia, és a támadásban Zaza mellett leggyakrabban Rodrigo, esetleg Santi Mina. Marcelino rendelkezésére jó minőségű csapat áll, az idén van itt az ideje, hogy Valencia vissza térjen az európai kupákba. Már csak elzavarni a válság megjelenését, mert az utolsó 5 prbajból 3-at elveszítettek. De utoljára Gironát verték meg, ami egy fontos győzelem volt, és amely a csapatban mindenkit egy kicsit megyugtatott.
Idegenben játszani egy kicsit kellemetlen, de ha Valencia vissza akar térni a Kupákba, hasonló párbajokat nem szabad neki legalább is elveszíteni. A házigazdák az idén csak 4 alkalommal győztek, és remélem, hogy ez a mérleg eltart még a párbaj után Valenciával is.
A mi tippünk: Valencia nem szenved vereséget dupla esélyben – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,41
Bilbao-Alaves 07.01.

Labdarúgás, vasárnap, 2017, Január 7, Spanyolország, La Liga, 18:30
Deportivo Alavés csapatára 65 kilométeres út vár Spanyolország déli részére, ahol San Mamés Barria stadionján találkozik a házigazdával Athletic Bilbaoval. Nézzünk jobban a házigazdára. Bilbao 17 kör után a táblázat 12. helyét foglalja 21 ponttal. A baszk Bilbao a 2017-es évet egy győzelemmel fejezte be Real Betis ellen 0:2 arányban és ehez meg van a tovább jutása is az Európa Liga következő fázisába. A klub jelenleg sikeres és csak 6 pont választja a Kupáktól. A rajongói a sikeres tovább jutástól az Európa Kupán jövőre is a csapatot látni akarják ebben a versenyben, így nem lesznek elégedettek a táblázat közepével. Tavaly a csapatnak 17 kör után 27 pontja volt, így ezt a párbajt meg kell nekik nyerni és így megnyugtatni a rajongóit. Elsősorban otthon, ahol eddig rossz eredményei vannak, el kell kezdeni gólokat szerezni. Eddig a rajongói csak 5 alkalommal örülhettek a 8 hazai párbajból, ami nagyon kevés. A klub ezért meghosszabbította a szerződését Iñak Williams –al, ez a 23 éves támadó a baszk klub növendéke, már a 4. szezont játsza itt. A bajnokágon tartja az átlag 2 gólját egy párbajban, ami egy nagyon jó eredmény.
Deportivo Alavés 17 kör után a táblázatban a 17. helyen van csupán 15 ponttal. Az utolsó körben megbírkózott Malagával 1:0 eredménnyel a csupasz túlélésért. A klubnak jól jött az új edző érkezése December elején, ez Abelardo Fernández, és azóta már 6 pontot szereztek 3 párbajban. A csapatnak csak egyetlen feladata van, ez a megmaradás a bajnokságon. Tehát neki is nagy szüksége van pontot szerezni ebben a párbajban. Idegenben a csapat 8 párbajt játszott, benne 6 pontot szerzett 2-0-6 a mérlege és 6:12 a gólaránya.
A kölcsönös párbajok mérlege azt súgja, hogy 8 párbajban Bilbaoban a mérkőzés minden alkalommal 3, vagy több góllal végződött, a gólarány bennük 20:6 volt. Meg kell említeni, hogy 1 párbaj 0:0 döntetlennel végződött. Mivel nem vagyok olyan bátor, hogy fogadjak a győztesre ebben az esetben, a gólok számára fogadok. Biztosan több, mint 1,5 gólt látunk a mérkőzésen.
A mi tippünk: a párbajban legalább 1,5 gól esik – a legjobb oddsok a sportingbet fogadóirodánál 1,38
Cagliari – Juventus Torino 6.1.

Labdarúgás, szombat, 2018 Január 6, Olaszország, Serie A, 20:45
Cagliari 19 kör után a táblázatban a 15. helyen van 20 ponttal. A szardíniaiak az utolsó körben meglepően Bergamot 1:2 eredménynel verték meg és így elugrottak a kieső helyektől. A játékosoknak így 5 pont előnyük van a 18. Crotone előtt, így nyugodtabban játszhatnak. De a csapat a győzelmével ellentétben rosz teljesítményeket hoz, az idei szezon fő célja megmaradni a bajnokságon. Főként otthon voltak képesek csak a három leggyengébb csapatot megverni, a további rosz hír pedig Massimo Rastelli edző számára João Pedro büntetése, aki 4 stoppot kapott a hazai bajnokságra. Juventusz vár a csapatra, amely ellen nem szerzett pontot 2015-óta és nem is szerzett gólt. Az utolsó párbajban Szardínián Juventusz 0:2 győzelmet szerzett, otthon pedig 3:0!
Juventusz 19 kör után a táblázatban a 2. helyen van 47 ponttal. A csapat nem adja fel a harcot a bajnoki címért, és csak 1 pont választja az 1. napoly-tól. A játékosai hagyományosan jól játszanak, egyiket a másik párbaj előtt nyerik meg, és még mindig a legjobb támadása van a bajnokságon, eddig már 48 gólt szereztek. A csapat utoljára 3:1 győzelmet szerzett Hellas Verona stadionján, kijavította így a saját rekordját az olasz bajnokságon, már 23 párbajban szerzett gólt egymás után az ellenfeleinél,ezt a rekordot most meghosszabbíthatja. Az egyetlen, ami Massimiliano Allegrit kínozhatja a gyengélkedők száma, és a játékosai fáradtsága a szerdai Coppa Italiaról Torino ellen. De így is semmi más nem jöhet szóba, mint megszereznio a 3 pontot.
Juventusz oldalán nem csak a jobb minőség áll, hanem a motiváció a bajnoki címhez és a kölcsönös mérleg. Ugyanis 13 párbajból Cagliariban Juventus 9-ben győzött, 2-ben döntetlent játszott, és 2 párbajt elveszített. Abban bízok, hogy a csapat bebizonyítja a jó formáját és ismét győzni fog az Öreg hölgy.
A mi tippünk: Juventusz győzelme – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,37
Unibet – športove stávky
Unibet je veľmi spoľahlivý a spoľahlivý bookmaker so škandinávskymi koreňmi. Spoločnosť je registrovaná na Malte, ale v prvom období svojej činnosti nasmerovala svoju ponuku najmä na hráčov z škandinávskych krajín. Časom rozšíril svoje aktivity a v súčasnosti sa nijako nelíši od najslávnejších stávkových kancelárií na internete. Najmä po nedávnej zmene vzhľadu a funkčnosti webových stránok a po výraznom rozšírení ponuky v “živom” stávkovom segmente. Špecializované organizácie, ktoré pôsobia v široko definovanom odvetví “hazardných hier”, opakovane udelili Unibetu plebiscity za najlepšiu sieťovú stávku. Okrem stávkových kancelárií ponúka platforma Unibet aj jedno z najlepších online kasín a možnosť hrať online poker. Ponuka Unibet.com uspokojí všetkých fanúšikov bookmakera. Ako začiatočníci, tak vzhľadom na relatívne vysoké limity, pokročilejšie.
Každý novo registrovaný prehrávač dostane od spoločnosti Unibet uvítací bonus až do výšky 50% prvého vkladu až do výšky 123 PLN. Bonus sa udeľuje na základe “cashback”. To znamená, že ak stratíte prvú stávku, Unibet vráti 50% zo sumy, ktorú ste vsadili. Keďže horná hranica bonusu je 123 PLN, ak je prvá stávka umiestnená na 246 PLN, bookmaker vráti maximálnu hranicu 123 PLN. Bonus, ktorý dostanete, sa musí “otočiť” šesťkrát. Pojmy “Mobile” sa považujú za bonusové podmienky.
Ako používať bonus:
– zaregistrujte sa kliknutím sem
– vkladové prostriedky používa jeden z mnohých spôsobov platby
– umiestnite svoju prvú stávku
– v prípade výpadku sa vráti 50% sumy na váš účet
Bet365 sa tiež stará o svojich už zaregistrovaných hráčov. Ako registrovaný hráč budete pravidelne dostávať propagačné akcie súvisiace so športovými podujatiami. V zásade neexistuje žiadny týždeň bez akejkoľvek ďalšej propagačnej ponuky. O všetkom sa môžete dozvedieť na našej webovej stránke alebo na stránke “promo akcie” na úvodnej stránke Bet365.com. Preto, vďaka takejto bohatej bonusovej ponuke, sa bookmaker pomaly stáva jedným z najpopulárnejších online bookmakrov v Európe.
Výhody bookmakera Bet365:
– uvítací bonus
– vysoké limity
– Supertoto a Superscore (futbalové lotérie)
– zaujímavá ponuka rastlín
Zaregistrujte sa a prijímajte svoj bonus
Samozrejme, bonus bookmakeru je úplne nezávislý od ďalších bonusov v kasíne a na pokerovej platforme. Takže môžete využiť až tri bonusy poskytnuté týmto bookmakrom. V prípade akýchkoľvek pochybností alebo problémov sa môžete obrátiť aj na podporu v poľštine. V Bet365 sú všetky postupy minimalizované, aby ste nemali žiadne problémy. Prajeme vám rovnaké výhry z kupónov.