Ludogorets Razgrad – Inter Milan 20.02.

Labdarúgás, csütörtök, 2020 Február 20, UEFA Európa Liga, 18:55

Ludogorets Razgrad a bolgár bajnokságon az első helyen áll, 21 mérkőzésből 15-öt megnyertek és 6-ban döntetlent szereztek. Azonban a bolgár bajnokságot nem nagyon hasonlíthassuk össze az olasszal. De nézzük inkáb arra, hogyan jutottak egyáltalán a selejtezőbe. A táblázatban a 2. helyen végeztek 8 ponttal Espanyol után, ezeknek 11 pontjuk volt. Otthon egészen meglepő módon CSKA Moszkvát verték meg 5:1 eredménnyel, ami nagyon meglepő eredmény volt. Másrészt, amikor az erős Espanyollal játszottak, akkor két vereséget szenvedtek, 6:0 és 0:1. Az év végén a csapat új edzőt kapott, Pavel Vrba, de nem gondolom, hogy olyan korán valamilyen taktikát talált volna, hogy hazai környezetben meg tudná kínozni Inter csapatát. A bolgár csapat előnye, hogy a hazai bajnokságon nemrégen volt a téli szünet, az első párbajukat a bolgár bajnokságon Február közepén játszották, ezt is csak a táblázat utolsó előtti tagjával. Tehát a csapat készülhet erre a mérkőzésre. Bár a labdarúgás hozhat meglepetéseket, nem úgy gondolom, hogy a bolgárok nagyon meglepnének.

Inter Milano az utolsó időkben nagyon jó formával rendelkezik, a játékuk erősnek tűnik. Bár a hazai bajnokságon nemrégen még a 2. heyen álltak, most a 3. vannak, mivel Lazio megelőzte a csapatot. Az első Juventuszra 3 pont vesztességük van. A nagy előnyük a támadásban van, ahol Lukaku és Martinez  egy nagyon termékeny párt alkottak. Nem tudni biztosan, hogy ebben a párbajban majd játszani-e fognak, de ha igen, a bolgár csapatnak igazán nagy problémái lesznek. Inter Milano sajnos kiesett a Bajnokok Ligájából, ezért az Európa Ligán nagyobb követelmények lesznek erre a csapatra. Biztosan szeretnének tovább jutni, és már az első párbajban ezért mindent megtesznek a nyugalom kedvéért. Azonban nemrégen játszottak le két nehéz találkozót az olasz bajnokságon, AC Milano ellen győztek, de Lazioval vereséget szenvedtek. Ezért is csökkentek a táblázatban.

Nem tudok más győztesre fogadni, mint Inter Milanora. Nem tudom elképzelni, hogy a bolgár csapat problémákat okozhatna a kiváló olasz csapatnak.

A  mi tippünk: Inter Milan győzelme – a legjobb oddsok a Bet365 fogadóirodánál 1,72