Category Archives: Anglia – Premier Liga

Crystal Palace – Newcastle 22.02.

Labdarúgás, szombat, 2020, Február 22, Anglia, Premier League, 16:00

Mindkét csapat inkább támadó jellegű és mindkét csapatnak problémái vannak a védelemben. És mindkét csapat úgy látja az ellenfelét, hogy nyerni tudna vele. Mivel az angol bajnokság inkább a támadásokról szól, nem a védelemről, a gólok számára fogadok majd. Nézzük aprólékosabban a két csapatot néhány statisztikai adaton keresztül. Crystal Palace már 8 alkalommal nem győzött egymás után, 4döntetlent szerzett és 4 vereséget szenvedett. Minden alkalommal legalább 1 gólt kapott. Ebből a 8 párbajból hétben maximum 1 gólt adott. Ebben az évadban az egész bajnokságon a legkevesebb gólt szerezte ez a csapat, átlagban 0,88 gólt. Crystal Palace a táblázatban a 14. helyen áll 30 ponttal, 7 győzelmet és 9 döntetlent szerzett, 10 vereséget szenvedett 26 mérkőzésben. A gólaránya a legsoványabb, 23:32. Ebben a párbajban sem nem várható sok gól, mivel az utolsó 6 kölcsönös mérkőzésükben 5 alkalommal csak 1, vagy egyáltalán nem esett gól.

Newcastle az utolsó 9 mérkőzéséből 8 alkalommal nem szenvedett vereséget, hanem 2 győzelmet és 6 döntetlenet. Newcastle egy olyan csapat, amely Chelsea ellen győzelmet szerez, de azután Arsenaltól egy óriási vereséget szenved. Ez a csapat a táblázatban a Premier leaguen a 13. helyen áll 31 ponttal éppen Crystal Palace előtt, 8 győzelmet szerzett, 7 döntetlenet és 11 vereséget szenvedett. A gólaránya 24:40. Idegenben 13 párbajban 11 pontot szerzett 3 győzelemért és 2 döntetlenért, 8 vereséget szenvedett itt. Ez a gólaránya pedig 12:28, tehát a legtöbb gólját idegenben kapta. Ebben a táblázatban a 15. helyen áll. Decemberben ez a két csapat találkozott Newcastle stadionján, ebben a mérkőzésben Newcastle, mint házigazda 1:0 győzelmet szerzett. Tehát a gólokból itt sem volt sok, csak a minimum.

Mit fogadni abben a mérkőzésben, ez itt a kérdés. A gólok száma nagyon sovány mindkét csapat esetében, itt-ott esik sok gól, de ez minden. Ez is csak akkor, ha erős csapatokkal játszanak, és nem minden alkalommal. A győztes fogadni kockázatos. De mégis csak a gólokra fogadok, talán 1,5 esik a mérkőzésen.

A  mi tippünk: a párbajban legalább 1,5 gól esik  – a legjobb oddsok az Bet365 fogadóirodánál  1,50

 

 

Liverpool – Southampton 01.02.

Labdarúgás, szombat, 2020, Február 01, Anglia, Premier League, 16:00  

Az idén Liverpool nagyon domináns csapat, 23 győzelemmel és 1 döntetlennel. Eddig nem szenvedett vereséget. De ezt biztosan mindenki tudja, aki egy kicsit figyeli az angol bajnokságot. Az utolsó 9 találkozóban egyikben sem nem esett több, mint 4,5 gól. Töbnyire ezek 2:0, vagy 1:0 eredmények voltak. Ennek az oka egyszerű. Hihetetlenül veszélyes breik helyzetek. Senki nem akar és nem is játszhat fedezetlen védelemből a gyors játékosok ellen, mint Salah, Firminho, Chamberlain, vagy a jelenleg sérült Mane. Ezért a csapatok töbsége a tizenhatos területét betonozza és Allison csak néha szedi a labdát a hálójából. Southampton formája ugyan jó, de a teljesítményei nem olyan meggyőzőek és Reds védelme ellen ez nem lesz elég. Southamptomtól maximum ha 1 gólt láthatunk, de valószinű, hogy ez sem nem lesz, mivel Liverpool már 9 mérkőzésben nem kapott gólt. Reds a labda tartásában kiválóan diktálja a játék tempóját, néha a játék 70%-ában náluk van a labda. Ebből érthető, hogy a pályán nem rohangálnak ide-oda, hanem inkább csak 1 kapura játszanak és a nyomás emelkedik.

Általában az első gólra tovább kell várakozni, de ezután sem a játék nem a rohangálásról szól. Amikor Reds 1-2 góllal vezetésben van, átkapcsolódnak egy kiváló és hatékony védelmi pozicióra. Nem adja az ellenfelének a labdát, eljuttatni a támadásba és kihasználni a kisablakot az ellenfél védelmében. Ebben au állapotban már csak a védelemre öszpontosít inkább és arra gondol, hogy a következő 3 pontot viszi haza. Nem sietnek sehová, hiszen az 1:0 győzelemnek annyi az értéke, mint 4:3-nak. Ennek van pszihológiai hatása is, amikor Liverpool az ellenfelei szemében legyőzhetetlen. Néhány rekord felé sétálnak, ezt nagyon jól tudják, és egy ilyen óriási előnnyel is a táblázatban van elegendő motivációja. Jurgen Klopp edző, aki szerintem a világon a legjobb jelenleg, ismét kiválóan felkészíti a játékosait.

Győzni egyértelműen Liverpool fog. Bár az oddsok erre a lehetőségre nem túl magasak, mégis csak megéri fogadni velük, mivel a kockázat, hogy nem sikerül a fogadásunk, alacsony.

A  mi tippünk: Liverpool győzelme – a legjobb oddsok a Bet365 fogadóirodánál 1,29

 

Liverpool – Sheffield Utd. 02.01.

Labdarúgás, csütörtök, 2020, Január 02, Anglia, Premier League, 21:00

Már sokadszor ismétlem magamat, amikor itt írom, hogy Liverpool vezeti az angol Premier League táblázatát, csak a pontok száma változik körtől körig. Jelenleg 19 lejátszott mérkőzése után 55 pontot szerzett, csak 2 pontot veszítettek eddig egy döntetlenben. A gólarányuk 47:14,ami szintén csodálatraméltó. Ami a hazai találkozóit illeti, Liverpool otthon már talán 50 mérkőzésben sem nem szenvedett vereséget egymás után. Ebben az évadban 10 mérkől 10 –et nyert meg. A gólaránya otthon 27:9 és a rajongói szeretnek a hazai mérkőzéseire szurkolni. Utoljára otthon megverték Wolves, Watford csapatait, de néhány hete Evertont, egészen egyértelműen 5:2. Liverpool előnye a második Leicester előtt 13 pont, és még 1 mérkőzéssel kevesebbet is játszott. Hihetetlen. Ugyan hiányozni fognak a játékosai külömböző sérülések miatt, mint Brewster R., Moore S., Clyne N., Fabinho, Lovren D., Matip J., Oxlade-Chamberlain A., Shaqiri X., de a fontos, hogy Firminho, Mané és Salah ott lesznek a pályán és mindent bele adnak, mint általában.

Liverpool ellenfele most Sheffield Utd. Lesz. Egy újonc a bajnokságon, amely véletlenül nem  amegmentéséért játszik, de a szép 8. helyen tartj a,agát, ahol 20 kör után 29 pontja van a számláján és a gólaránya 23:19. Sheffield ugyan nem játszik rosz labdarúgást, de egészen biztosan ezt nem lehetséges összehasonlítani Liverpool játékával. Sheffield elveszítette az utolsó mérkőzését Manchester Cityben 2:0, de azelőtt még otthon döntetlent szereztek 1:1 Watford ellen. Másképen az utolsó 10 mérkőzéséből 2 veresége van, 4 döntetlene és 4 győzelme. Az első kölcsönös párbajukban otthon Liverpool ellen 0:1 vereséget szenvedett.

Ebben a párbajban nem is gondolok más eredményre, mint Liverpool győzelmére. Gondolkodni csak azon érdemes, hogy játszani hendikepben, van sem. Mivel néha-néha Liverpool csak nagyon szoros győzelmeket szerez gyengébb ellenfelekkel is, talán a tiszta győzelem jó választás lesz, bár alacsonyabb szorzóval.

A  mi tippünk: Liverpool győzelme – a legjobb oddsok a Bet365 fogadóirodánál 1,31

 

Southampton – Tottenham 01.01.

Labdarúgás, szerda, 2020, Január 01, Anglia, Premier League, 16:00    

Southampton az utolsó időkben sikeres, amikor váratlanul megverték Chelseat és az utolsó körben Crystal Palace ellen döntetlent szereztek, bár Southampton volt a jobb csapat. Ennek is köszönhetően végre elkerülték a kiesési helyeket és biztosan még jobban szeretnének távolodni innen. A Premier league utolsó 10 körében egészen kilencben gólokat tudott szerezni, még nehéz ellenfelekkel is, mint Manchester City, Chelsea, Arsenal. Nagy érdeme van a góloknál Danny Ings támadónak, aki az idén Southampton góljaiból a felét ő szerzte, 12 gólt a 24-ből. Southampton védelme a bajnokságon az utolsó Norwich előtt a második legroszabb öszesen 38 góllal, ebből 25 gólt otthon kapott. Merem remélni, hogy gólt fog tudni szerezni Tottenham ellen, de ez minden, amit majd elérhetnek a mérkőzésen. A táblázatban a 15. helyen állnak 20 kör után 22 ponttal, 6-4-10 mérleggel és 24:38 gólaránnyal.

Tottenham a váratlan döntetlene után, tehát a pontok elveszése után Norwich stadionján, biztosan javítani szeretne a hírnevén és minden bizonnyal 3 pontot szeretne megszerezni. Southampton erre egy megfelelő alkalom. Még mindig Son támadó nélkül fognak játszani, de ezt a játékost helyettesíteni tudja valamelyik a szintén jó minőségű játékosokból. Mourinho vezetése alatt a csapat sikeres, jól működik. A legjobb gólszerzője Harry Kane 11 góllal, de nem szabad kihagyni Dele Allit sem, aki Mourinho érkezése után a csapathoz már 4 nagyon fontos gólt szerzett. Bízok benne, hogy ez a két játékos lesz ebben a mérkőzésben is a döntő tényező. Tottenham a táblázatban a 6. helyen áll 30 ponttal Manchester United mögött, csak 1 pont hiánnyal. A gólaránya 36:29, a mérlege 8 győzelem, 6 döntetlen és szintén 6 vereség. Idegenben ez a csapat 10 pontot szerzett 2 győzelemért és 4 döntetlenért, 4 alalommal szenvedett vereséget, a gólaránya itt 15:19.

Fogadni Tottenham győzelmére fogok, mivel úgy gondolom, hogy most nem szeretne pontokat veszíteni a csapat, de azért gólt kapni fog. Mindkét csapat szerintem gólt szerez. Tessék választani.

A  mi tippünk: Tottenham győzelme – a legjobb oddsok a Bet365 fogadóirodánál 2,17

 

Arsenal – Chelsea 29.12.

Labdarúgás, vasárnap, 2019, December 29, Anglia, Premier League, 15:00

Arsenal 19 mérkőzés után a megdöbbentő 11. helyen áll a Premier League táblázatában. Bennük csupán 24 pontot szereztek 5 győzelemért,9 döntetlenért, és 5 volt a vereségek száma is. A gólaránya 25:28. Szörnyű. Tragikus. Ez csak néhány szó, amivel az idei évadot leírja Arsenal helyzetét. Arsenal rosz eredményeire természetesen a spanyol edző Unai Emery is ráfizetett, akit természetesen elküldtek a csapattól. A helyére egy legenda került, Fredrik Ljungberg, és a fő edző helyére Arsenal valamikori játékosa Mikel Arteta. Arsenalnak a bajnokságon az öszi szünet után 11 mérkőzésből 1 győzelme, 6 döntetlene és 4 veresége van. A csapat legjobb gólszerzője a gyors Pierre-Emerick Aubameyang 12 góllal. Még nézzük a hazai statisztikák eredményeit, otthon 9 mérkőzést játszottak le, 13 pontot szereztek bennük 3 győzelemért és 4 döntetlenért, öszesenotthon 2vereséget szenvedtek, itt a gólarányuk 14:15 volt.

Chelsea a 4. helyen áll a táblázatban 32 ponttal 10 győzelemért, 2 döntetlenért, és öszesen 7 vereséget szenvedett. A gólaránya 33:27. A csapatot az új évad elejétől a legendás Frank Lampard vezeti, aki a csapatba a nyáron néhány fiatal játékost is besorolt. Ezek a játékosok ezért hálásak neki és az eredmények is ezt mutatják. Nevezetesen az egyik Chelsea legjobb gólszerzője Tammy Abraham 11 góllal, Mason Mount és két védő Fikayo Tomori és Reec James. Többet vártak Christian Pulisičtől. Az első mérkőzést kivéve, amikor Chelsea 4:0 vereséget szenvedett Manchester Unitedtől a szezont egészen jól kezdték, és nagyon tapadtak az első három Liverpool, Leicester és Manchester Cityre. De fokozatosan az erejük múlott, az utolsó 7 mérkőzésben öszesen 5 vereséget szenvedtek és csak 6 pontot szereztek bennük 2 győzelemért. Otthon Chelsea 9 párbajban 18 pontot szerzett22:17 gólaránnyal és 6-0-3 mérleggel.

Több fogadási lehetőség is szóba jöhet, Chelsea nem szenved vereséget, mint Arsenal nem szenved vereséget, mindkét csapat gólt szerez, döntetlen. Válasszanak!

A  mi tippünk: Arsenal nem szenved vereséget dupla eséllyel – a legjobb oddsok a Bet365 fogadóirodánál 1,60

 

Tottenham – Brighton 26.12.

Labdarúgás, csütörtök, 2019, December 26, Anglia, Premier League, 13:30 

A legelején kellemes Karácsonyi ünnepeket kívánok minden sportrajongónak, tippelőnek. Nézzük az angol Premier League versenyét, amikor Szent István napján találkoznak Tottenham és Brighton csapatai is egy foci meccsen. Tottenham fokozatosan javította a távolságát a negyedik helytől az angol bajnokságon, de a legutolsó mérkőzésen otthon 0:2 vereséget szenvedett Chelsea csapatától, így újból keményen kell neki majd dolgozni. Jelenleg Tottenham már a negyedik Chelseara már 6 pont hiánya van, ez nem éppen kevés, de egyúttal a bajnokság végéig még sok mérkőzést játszanak le a csapatok, így ezzel még meg lehet bírkózni. Egyszerűen Tottenham teljesítménye nem stabil, van, amikor kiválóan játszik erősebb ellenfelekkel is, de van, amikor egyértelműen leég. Például a sikertelen hazai párbaj előtt Chelsea ellen Tottenham 2:1 győzelmet szerzett Wolves stadionján, de a hazai vesztességével ott van, ahol azelőtt volt.

Most tehát Tottenhamnak ismét munkálkodnia kell, és én bízok a csapatban, főleg amikor a kifejezéstelen Brighton ellen játszik. Ez egy olyan ellenfél, amelyet Tottenham meg tud verni. Igen, Brighton is néha tud jó eredményt elérni, de utoljára például otthon 0:1 vereséget szenvedett  Sheffield United csapatával. Tottenham azelőtt Burnley ellen is játszott, ez 5:0 győzelemmel végződött a javára, és Burnley 4 ponttal többet szerzett, mint Brighton. Hogy összefoglaljuk Brighton szereplését a Premiér League táblázatában, a 13. helyen áll, 20 pontot szerzett 5 győzeemért, 5 döntetlenért, 8 vereséget szenvedett, a gólaránya 21:26. Idegenben 9 párbajban 8 pontot szerzett, itt a gólaránya 9:15, és a mérlege 2-2-5.

Úgy gondolom, hogy ezúttal sem Tottenham nem habozik majd gyengébb ellenféllel otthon, és a csapat gólszerzője Harry Kane is a kapuba találhatna a labdával, mint Burnley ellen 2 alkalommal is. A két csapat utolsó kölcsönös találkozójában a házigazda Tottenham nyert 1:0 eredménnyel. Egy ilyen sovány eredmény is eleget tenne a fogadásunknak. A szorzó erre a lehetőségre elégséges.

A  mi tippünk: Manchester United győzelme – a legjobb oddsok a Bet365 fogadóirodánál 1,57

 

Watford – Manchester United 22.12.

Labdarúgás, vasárnap, 2019, December 22, Anglia, Premier League, 15:00 

A Premier Leagie 18. köre két elégedetlen csapat találkozóját is tartalamazza. Nézzük először a házigazdát, a csapat minden esetre jó minőségű. Nem vártam volna, hogy Kabasele, Cleverley, Deeney, Deulofeu és társai egy ilyen válsággal találkoznak majd. De a tény az, hogy a csapatokra, amelyek nem esnek ki a versenyből, már most 6 pont hiánya van Watfordnak, és hogy 17 körben csak egyetlen mérkőzést nyert meg. Az, hogy 17mérkőzésben csak 9  gólt tudtak szerezni, csak az egész helyzetet világossabbá teszi. Utoljára az elvárások szerint, Liverpool stadionján buktak meg 0:2 eredménnyel, ami még elég jó. A gyengélkedők széles köre nem segít ahoz, hogy a csapat emelkedjen. Amikor Liverpool ellen játszottak, Welbeck, Pereyra, Prodl, Cleverley, Holebas és Janmaat gyengélkedtek. Ezek mind ismert nevek, akik segíthetnének a csapatnak. Nehéz megmondani, hogy mi az oka annak, hogy ilyen nagyon lemaradt ez a csapat.

Meg kell mondani azért azt is, hogy Manchester United csapatában sem nincsen ok az örömre. Most látható, hogy mit jelentett a csapat számára Sir Alex Ferguson, aki a klubot sok éven át tartotta a csúcson. Elég sok név cserélkezett ezután a klubnál, de egyik sem hozott jelentősebb eredményeket. Jelenleg Manchester valahai labdarúgó játékosa által szeretné a klub emelni a csapat helyzetét a norvég Solskjaer személyében. Manchester jelenleg a 6. helyen áll, eddig ugyan csak 4 alkalommal szenvedett vereséget, de feleslegesen veszítette a pontjait a döntetlenekkel. Utoljára otthon zúzták Evertont, de így is csak 1:1 volt a végeredmény. A csapatnál biztosan meg van a minőség, De Gea, Rashford, Maguire, Martial, Fred, Lingard, Shaw, McTomirnay, és a többiek is, így remélem, hogy Watford stadionjára kizárólag a győzelemért utaznak. Amikor Everton ellen játszottak, sérültek voltak Pogba, Rojo és Baily.

Ahogyan már említettem, a vendégek győzelmére fogadok majd, A meglepetések ugyan közbe jöhetnek, de a csodák már nem annyira, így elég jó szorzóval fogadok majd erre a lehetőségre.

A  mi tippünk: Manchester United győzelme – a legjobb oddsok a Bet365 fogadóirodánál 1,75

 

Crystal Palace – Brighton 16.12.

Labdarúgás, hétfő, 2019, December 16, Anglia, Premier League, 21:00  

Két csapat a bajnoki Premier League táblázata közepéről találkozik hétfőn a következő körben. Egyértelműen arra fogadok, hogy legalább 1,5 gól esik a mérkőzésen. Az oka Brighton hosszú sorozata, amelyekben gólokból nem volt hiány, és szintén a kölcsönös párbajok eredményei, amelyekben ismét volt a gólokból elegendő. Másrészt igaz, hogy az utolsó 2 bajnoki párbajban Crystal Palace mérkőzésein nem volt sok gól. Egy gólnélküli döntetlen Watford ellen, majd az 1:0 hazai győzelme Bournemouth ellen. Deazelőtt Brighton tartotta a 10 párbajos sorozatát, amikor minden alkalommal legalább2 gól volt. Így csak bízhatok abban, hogy Brghton vissza tér a régi eredményeihez és lesz a gólokból bővebben.

Brighton utolsó bajnoki mérkőzéseiben azért gólokból volt elegendő, itt az eredményei: 2 : 2, 2 : 1, 1 : 2, 0 : 2, 1 : 3, 2 : 0, 3 : 2, 1 : 2, 3 : 0, 0 : 2. Tehát 10 párbajban minden alkalommal legalább 2 gól esett, öszesen 31 gól, ami 3,1 gól egy találkozóra. Az idén és tavaly a két csapat 4 kölcsönös mérkőzést játszott le, és ezekben ismét volt gól elég, mivel minden alkalommal legalább 3 volt. 1 : 2, 1 : 3, 3 : 2, 1 : 2, öszesen 15, ami kiváló 3,8 gól egy találkozóra. Utoljára Crystal Palace stadionján Brighton győzött 2:1, azelőtt pedig Crystal Palace győzött 3:2. Ebből is látható, hogy a két csapat nemspórol a gólokkal, tehát a fogadásunk sikeres lehetne, mivel a szorzó is elégé jó.

Nézzük még a statisztikai adatokat a táblázatban, ahogyan már említettem, a két csapat a táblázat közepén mozog, Crystal Palace a 10. helyen 22 ponttal, 14:18 gólaránnyal, 6 győzelemmel, 4 döntetlennel és 6 vereséggel. Az ellenfele Brighton 19 pontot szerzett 20:24 gólaránnyaql, 5 győzelemmel, 4 döntetlennel és 7 vereséggel, ez a 12. helyre elég a csapatnak. Ebből is látható, hogy bár a bukmékerek a házigazdát vélik kiemelt csapatnak, mégis csak kockázatos lenne fogadni a győzelmére, sokkal biztonságosabb szerintem a gólokra fogadni, mivel a két csapat párbajaiban elégé sok a gól. A statisztikák szerint megéri arra fogadni, hogy legaább 1,5 gólt látunk a párbajban.

A  mi tippünk: a párbajban legalább 1,5 gól esik  – a legjobb oddsok a Bet365 fogadóirodánál  1,37

 

 

Manchester City – Manchester United 07.12.

Labdarúgás, szombat, 2019, December 07, Anglia, Premier League, 18:30

Előttünk van a Premier League 16. köre, a slágere Manchester City és Manchester United párbaja lesz.Cityzens eddig a táblázatban a 3 helyen állnak 32 ponttal és 43:17 gólaránnyal. Ez a csapat szerzett a legtöbb gólt az egész versenyen. Egyúttal azért több, mint 1 gólt kapnak is a párbajban átlagban. Az utolsó 5 mérkőzésben 8 gólt kaptak. Igen, olyan csapatokkal játszottak, mint Liverpool, vagy Chelsea, de Newcastletől is 2 gólt kaptak. City védelme nem olyan , ahogyan ezt Guardiola elképzelte volna magának. A játékot szerintem City ellenőrzi majd, Guardiola azt követeli a játékosaitól, hogy gyakran rövid távolságokra passzolják egymás között a labdát. De az is igaz, hogy City egy kicsit ideges is lehet, mert Liverpool az élen jobban és jobban távolodik tőle, a külömbség már 11 pont. Ez még nem olyan tragikus, de Liverpool nem veszíti olyan könnyen a pontjait, mint City. Nem beszélve arról, hogy a második Leicester is igen csak jó formában van.

United a táblázatban a 6. helyen áll, segített neki a győzelme Tottenham ellen 2:1. A pálya közepére vissza tért McTominnay, ami azt jelenti, hogy itt 3 játékos volt, és a csapat sokkal jobb volt, mint a múlt párbajaiban, amikor csak Pereira és Fred álltak a pálya közepén. United jobban fog nyomást fejleszteni az ellenfelére, és várakozni fog a gyors breik helyzetekre, erre Daniel James, Rashford és Greenwood öszpontosítanak. Rashford jelenlegi formája nagyon jó, Spursnak 2 gólt helyezett a kapuba, öszesen a bajnokságon már 9 gólja van és 4 gólpassz. A statisztikák szerint a csapat 15 párbajban 21 pontot szetzett 5 győzelemért, 6 döntetlenért, 4 vereséget szenvedett, a gólaránya 23:18. Idegenben a mérlege 1-3-3, a gólaránya 8:10, itt 6 pontot szerzett 7 párbajban.

Unitednek tehát 11 ponttal van kevsebb, mint a szombati ellenfelének, 20 góllal szerzett kevesebbet, és 1 góllal kapott többet. Ebből látható, hogy a támadása nem teljesen a legjobb formában van. Azért úgy gondolom, hogy City motivációja nagyobb, és minden bizonnyal győzni szeretne.

A  mi tippünk: Manchester City győzelme – a legjobb oddsok a Bet365 fogadóirodánál 1,31

 

Southampton – Norwich 04.12.

Labdarúgás, szerda, 2019, December 04, Anglia, Premier League, 20:30

Norwich csapatánál egyértekmű javulást láthatunk és a csapatnál egyáltalán nem hiányzik a kitartóság. Az utolsó két párbajában fontos pontokat szerzett, amikor Evertont 0:2 győzelemmel verte meg és Arsenallal 2:2 döntetlent szerzett. Ez a csapat a támadásban veszélyes tud lenni. Pukki nagy művész a gólokkal, de az utolsó időben Todd Cantwel is jelentősebben mutatkozott a párbajokban, aki az utolsó kettőben egy gólt szerzett. Southamptonba a csapat biztosan nem megy letört hangulatban. Norwich a szezont sikeresen kezdte, de ezután már csak a szörnyű teljesítmények következtek. Pukki nem győzött mindent javítani. Nézzük Norwich statisztikáit, 14 párbajban 11pontot szereztek, 15:30 a gólaránya, a mérlege 3-2-9. Idegenben 7 mérkőzést játszott, benne 4 pontot szerzett, a gólaránya 3:12 és a mérlege 1-1-5.

Nemrégen még Southampton óriási válságban volt, amely a 0:9 vereségével fejeződött be Leicester ellen. A csapatnak semmi sem nem sikerült. De a csapat útjába került Arsenal és Southampton így az első pontját szerezte meg. Majd az utolsó Watford ellen játszottak, amikor sokáig veszítettek, de a végén fordítani tudtak a végső 2:1 re és így fontos 3 pontot szerztt a csapat. De itt a csapat sikerei be is fejeződnek. Még a hazai környezet sem nem nagyon segített nekik az idén a pontok és gólok megszerzésére. Ez a csapat a táblázatban egy hellyel áll jobban, mint az ellenfele, tehát a 18. helyen, amikor 14 párbajban öszesen 12 pontot szerzett 3 győzelemért és 3 döntetlenért, 8 vereséget szenvedett. A gólaránya 15:32. Otthon 7 mérkőzést játszott le, benne 4 pontot szerzett 1 győzelemért és 1 döntetlenért, majd még 5 alkalommal szenvedett vereséget. Itt 7:22 a gólaránya.

Mindkét csapatnak igazán nagy a szüksége a pontokra, minkdét csapatnak biztosítani kellene a védelmét és igyekezni az ellentámadásokra, ebben Pukki nagy művész. Úgy gondolom, hogy arra fogadni, hogy a vendégek nem veszítik el a mérkőzést, jó lehetőségnek látom.

A  mi tippünk: Norwich győzelme döntetlen nélkül – a legjobb oddsok a Bet365 fogadóirodánál 2,85