Category Archives: Afrikai Nemzeti Kupa

Szenegál – Algéria 19.7.

Labdarúgás, péntek, 2019, Július 19, Africa Cup of Nations, 21:00       

És itt van az Afrikai Kupa döntője, amelyben Szenegál találkozik Algériával. Szenegállal számítottak, hogy messzire fog a vyersenyben eljutni, de algériával elejinte nem nagyon. Az idő folyamával azért a tekintet Algériára változott, és Algéria az a csapat, amelynek sikerült gólt szerezni Szenegállal. Ez a csoportok mérkőzésében volt, amelyben Algéria 1:0 győzelmet szetzett. Így ebből a csoportból az első helyről éppen Algéria jutott tovább, amely csapat mind a 3 mérkőzést megnyerte, és a második helyről Szenegál jutott tovább. A selejtezők már a nyolcaddöntőtől egészen kiegyensúlyozottak voltak, és Szenegál valahogyan már csak kevés gólt szerzett, Ugandával 1:0, a negyeddöntőben Beninnel 1:0, az elődöntőben Tunéziával 0:0, eldöntve csak a hosszabbítás után volt, amikor Tunézia öngólt lőtt magának. Algéria a nyolcaddöntőben egyértelmű 3:0 győzelmet szerzett Guinea ellen, a negyeddöntőben ez már nehezebb volt Elefáncsontpart ellen és a tovább jutásról csak a szabadrúgások döntöttek.

További nagy akadály Algériára az elődöntőben Nigéria ellen, a 40. percben Nigéria öngólt rúgott magának, de a szünet után egyenlített büntetőrúgásból a 72. percben. Már úgy nézett ki, hogy hosszabbítás lesz, de a 95. percben Mahrez szépen a kapuba talált, így eldöntötte Algéria tovább jutását a döntőbe.Mindkét csapatban kiváló játékosai vannak, ezek a legjobb európai csapatokban játszanak. Szenegál oldalán például Mane, Niang, Diatta, Ndiye, Gueye, vagy Koulibaly. Algériánál pedig a legnagyobb sztár Mahrez, de a többi játékos is kiváló, mint például Feghouli, benacer, vagy Belaili. Tehát hogyan fog kinézni a döntő? Elejinte talán óvatosabb lesz, mivel senki sem akar hibát elkövetni, ahogyan már leírtam, Szenegal ebben a versenyben 6 párbajban csak 1 gólt kapott, éppen Algériától.

Ugyan Szenegál csapatában több a sztár, de én éppen Algériára tippelnék, hogy győzni fog és megnyeri a Kupát, akár csak hosszabbításban, vagy szabadrúgásokkal.

A  mi tippünk: Algéria győzelme – a legjobb oddsok a Bet 365 fogadóirodánál 2,95

 

Szenegál – Benin 10.7.

Labdarúgás, szerda, 2019, Július 10, Africa Cup of Nations, 18:00     

Benin itt már 4 mérkőzést játszott le, de eddig még egyikben semnem győzött rendes játékidőben, de egy alkalommal sen nem szenvedett vereséget, és most már a negyeddöntőben van. Ez egy óriási meglepetés, és talán egy kis csoda is, mert ez a csapat a negyeddöntőbe furcsa módszerekkel jutott el, ugyanis a nyolcaddöntőben Benin Marokkót csak büntetőrúgásokkal selejtezte ki, amely csapat minden szempontból jobb volt, de nem ez érvényes a labdarúgásban, sőt, Marokkó a hosszabbításban nem használta ki a büntetőrúgását. Most tehát a ngygeddöntőben a névnélküli Benin rátalál az igen csak kiemelt Szenegálra, és nem hiszem, hogy ezúttal Beninnek ismét olyan nagy szerencséje lenne, hogy tovább jusson. Azt hiszem, hogy még a rendes játékidőben vereséget szenved.

Szenegál a nyolcaddöntőben egészen nagy tapasztalattal megbírkózott Ugandával 0:1 győzelemmel, amikor a találkozó egyetlen gólját a 15. percben a liverpooli támadó Mané adta, ez a játékos még a második félidőben nem használta ki a büntetőrúgását. Ha Szenegál legénységére nézünk, akkor kiváló játékosok bemutatását látjuk, akik a legjobb európai bajnokságokon játszanak. A legnagyobb sztár a már említett támadó Liverpoolból Mané, de a támadásba másokat is fel lehet használni, például Niang Rennesből, Baldé Inter Milanoból, Diagne Galatasarayból. A tartallékban is van kiváló játékos, Sarr Rennesből, Gueye Evertonból, Ndiaye Galatasarayból, vagy Kouyaté Napoliból. Nem, ilyen nagy minőséggel Benin még csak véletlenül sem nem hasonlítható össze.

Néhány szóval még vissza nézünk a nyolcaddöntőre Marokkó és Bebib között, ahol Marokkó éppen az esélyei kihasználásnál botlott meg. A második félidő 97. percében a marokkói játékos Ziyech Ajaxból nem szerzett gólt a büntetőrúgásból, így hosszabbításra került a sor, Benin játékosa büntetést kapott, de még ez sem volt Marokkónak elég, hogy eldőntse a meccset, a szabadrúgások következtek, Benin ezzekkel jobban megbírkózott. De most nem lesz annyi szerencséje.

A  mi tippünk:Szenegál győzelme – a legjobb oddsok az Bet365 fogadóirodánál 1,47

 

Algéria – Guinea 07.7.

Labdarúgás, vasárnap, 2019, Július 07, Africa Cup of Nations, 21:00   

Algéria ebben a nyolcaddöntős mérkőzésben egészen biztos, hogy a kiemelt csapat, de meglepetésekből van bőven ezen a versenyen,tegnap például láttuk, hogyan végzett a szintén kiemelt Egyiptom Dél-Afrikával, 0:1 vereséget szenvedett. Most Algéria játszik Guineával, eddig Algéria nem veszített el egy pontot sem, szuverén módon uralta a csoportját, szintén egyetlen gólt sem nem kapott. Fokozatosan megverte 2:0 Kenyát, 1:0 az erős Szenegált, 3:0 Tanzániát. Ellenkezőleg Guinea az utolsó percig bizonytalan volt a tovább jutásra, az utolsó mérkőzésében nagy szüksége volt megverni Burundit, ez végül sikerült is 2:0eredménnyel, ez elég volt neki a tovább jutáshoz a harmadik helyről. Azelőtt Guinea döntetlent játszott 2:2 a harcias Madagaszkárral, és vereséget szenvedett 0:1 Nigériával. Ha a két csapat legénységére nézünk, természetesen az algériai sokkal jobb minőségű, bár Guinea büszkélkedhet olyan játékosokkal, akik a legjobb európai ligákban játszanak. Algéria legnagyobb sztárja Mahrez támadó Manchester Cityből. De a többi poszton is találhatunk kiváló játékosokat, mint Slimani, Btahimi, Feghouli, Ounas, Delort, Abeid, vagy Bennacer. Szintén Algéria egész védelmét a játékosok alkotják a francia, olasz és a spanyol legmagasabb ligákból.

Guinea a csoportjában nem sokat mutatott, de mégis csak vigyázni kell erre a csapatra, mivel a pálya közepén szintén kiváló focistái vannak, például Keita Liverpoolból, Traoré M’gladbachból, Yattara Auxerreből, Kaba Dijonból, Kamando Bordeauxból, Cissé Fulhamból, vagy Diawara Napoliból. Algéria utoljára Guineával egy baráti találkozón játszott 2017-ben, akkor Algéria 2:1 eredménnyel győzött, de természetesen ez semmit sem nem jelent erre a mérkőzésre tekintve. Most más a motiváció és a csapatok helyzete is.

Algéria kiváló támadói és tartallék játékosai együtt az eddig hibátlan védelemmel egészen biztosan kiharcolják a tovább jutásukat és ebben a meccsben győzni fognak.

A  mi tippünk:Algéria győzelme – a legjobb oddsok a Bet365 fogadóirodánál 1,72

 

Madagaszkár – Nigéria 30.6.

Labdarúgás, vasárnap, 2019, Június 30, Africa Cup of Nations, 18:00             

Az Afrika Nemzetek Kupája a csoportok befejező mérkőzéseibe jutott el, és a B csoportban az első helyért Madagaszkár és Nigéria harcol majd. Madagaszkár a FIFA ranglistáján a 108. helyen áll, a legjobb helyezete a 74. hely volt. De ez még 1992-ben volt, nagyon régen. Tekintettel arra, hogy ez az első résztvétele a csoportok döntőjén az Afrikai Kupán, nagyon jól működött a versenyen. Az első párbajában 2:2 döntetlent szerzett a kiemelt csapattal, Guineával, a másodikban pedig Burundit verte meg 1:0. A játékosai értéke 14 millió euró, és igazán az egész világ versenyeiben játszanak. Jobb csapatokban játszanak például a védők Fontaine Reimsben, Métanire Minnesotában és Morel Lyonban. A középpályások Abel Ludogorec Razgradban, Marco Ilaimaharitra Charleoiban és Raveloson Troyesben. Több játékosuk játszik alacsonyabb francia ligában, de játszanak Tháiföldi, Szaúd-Arábiai, hazai, Egyiptomi, vagy Dél-Afrikai ligákban is.

Nigéria a FIFA ranlistáján a 43. helyen áll, a legmagasabb helyen az 5. helyen állt, de ez is már régen volt, 1994-ben. Érdekes, hogy ez az afrikai nagy csapat ezt a versenyt már 3 alkalommal nyerte meg, de az utolsó kér évadban nem tudta magát kvalifikálni, így a motiváció most világos. A csapatuk teli van érdekes játékosokkal Európából, az értékük 196 millió euró. A kapuban két tapasztalt 30 éves kapus váltakozik majd az afrikai klubokból, ezeket a 20 éves Uzoho egészíti ki La Corunából. A védelemben Omeruo Leganesből, Ekong UdinesebőlBalogun Brightonból, Aina FC Torinoból és két játékos a török bajnokságról állnak rendelkezésre. A pálya közepén a volt Chelsea játékosa áll Obi Mikel, majd Ahmed Musa, CSKA Moszkva volt sztárja, Arsenal játékosa Iwobi, Ndidi Leicesterbőlvagy Etebo Stokeból. A támadásban a tehetséges Osimhen Charleoiból, vagy a tapasztalt Ighalo, aki az angol bajnokságból Kínába ment. Nigéria a versenyen két 1:0 győzelmet szerzett Burundi és Guinea elleni mérkőzéseiben.

Mindkét csapat motivációja óriási, kíváncsi vagyok hogyan végződik az egész, tiszta győzelemre nem merek fogadni, bár Nigéria esélyei szerintem magasabbak.

A  mi tippünk: Nigéria  győzelme döntetlen nélkül  – a legjobb oddsok az Bet365 fogadóirodánál 1,32

D.K. Kongó – Uganda 22.6.

Labdarúgás, szombat, 2019, Június 22, Africa Cup of Nations, 16:30             

Ugyan a Kongói D.K. nem tartozik az afrikai csapatok csúcsához, de azért a csoportjukból tovább juthatnának, az A csoportban természetesen Egyiptom a legnagyobb favorit, de utánna azonnal Kongói D.K. A csapatban igen csak sok az ismert név, a támadásban például Bolasiet találhatjuk Anderlecht csapatából, Bakambut Beijingből, vagy Bolingit Antverpenből. Nagyon jó Kongó tartalléka is, például Mbemba FC Portoból, Akolo Stuttgartból, vagy Mpoku St.Lutychból. Kongo védelme is érdekes lehet, itt Tisserand Wolfsburgból, massuaku West hamből, Luyindama Galatasarayból és Bokadi St. Lutychból. Kongo D.K. kapujában egy igen csak ismert kapus áll mandana Dinamo Bukarestből. Kongó az utolsó Afrikai Kupán Gabonban 2017-ben kiváló labdarúgást mutatott és ezt az eredményein is észre lehetett venni. Akkor ez a csapat az alap csoportban 1:0 győzelmet szerzett Marokkó ellen, majd 2:2 döntetlent  Elefáncsonparttal, majd még Togo csapatát verte meg 3:1 eredménnyel. Ezek igazán kiváló eredmények. Ez elég volt ahoz, hogy tovább jusson a negyeddöntőbe, és ott csak egy nagy csata után szenvedett 1:2 vereséget. Igazán lenyűgöző volt.

Uganda is ott volt 2017-ben Gabonban, azonban a csoportjában 0:1 vereséget szenvedett Ghanával, 0:1 Egyiptommal és 1:1 döntetlent szerzett Malival. Ezzel természetesen, nem lehetett tovább jutni. De térjünk vissza a jelenbe, Uganda csapatában nem találunk híresebb neveket. Csak néhány játékosa játszik Európában, ezek is csak kevésbé híres csapatokban, mint például Miya Goricában, Maweje Tiranában, vagy Libega támadó Ried csapatában. A többiek Afrikában játszanak, ezeknek nincsen nagyobb tapasztalatuk az európai labdarúgással.

Ahogyan figyelem a szorzót Kongó D.K. győzelmére, lassan, de biztosan emelkedik, jelenleg már elégé szép értékű, nem nagyon értem ezt, hogy a bukmékerek miért emelik a szorzót, mivel egy ilyen csapattal nem nagyon lenne dicsőség mást, mint győzelmet elérni ebben a párbajban.

A  mi tippünk: Kongó D.K. győzelme  – a legjobb oddsok az Bet365 fogadóirodánál 2,11

Dél-Afrika – Nigéria

Labdarúgás, szerda, 2014 Szeptember 10, Afrikai Nemzeti Kupa kvalifikálás, 20:00.

Afrikai Nemzeti KupaA 2015 –si Afrikai Nemzeti Kupa kvalifikálását Dél-Afrika indította el jobban. Ez az A csoport nyitó párbaján Szudánban egyértelműen 3:0 győzött. Ellenkezőleg, az 2013 –asi Afrikai Nemzetek Kupája címvédője Nigéria meglepően hazai vereséggel indult 2:3 Kongóval. Nigéria Labdarúgó Szövetsége szorosan ezelőtt a párbaj előtt esetleges szankcióknak nézett szembe a FIFA oldaláról, ami a párbajon minden bizonnyal visszatükröződött. De végül is minden elbocsájtott tisztségviselő visszatért a Nigéria Labdarúgó Szövetségéhez, miután a kórmány lecserélte őket, mivel elkerüték az esetleges kizárást minden nemzetközi rendezvényről.

Nigéria nagyon jól boldogult az idei Afrika bajnokságon is, amelyet éppen Dél-Afrikában játszottak. Nigéria a harcokban a bronzérméért Zimbabwet 1: 0 megverte ( Dĺ-Afrika a harmadik , nem tovább jutó helyen végzett az alapcsoportban). Dél-Afrika az elődöntőben ezen a két legrangosabb rendezvényen a fekete kontinensen utoljára 2000 – ben játszott. (Az Afrikai Nemzetek Kupája – 3. hely). Az egymásközti találkozókbanegyértelműen Nigéria a domináns, aki kilenc találkozón hét győzelmet szerzett, egy döntetlent és egy vereséget. Az utolsó négy egymásközti párbajban Dél – Afrika csak egyetlen gólt tudott adni. Képesek lesznek a vendégek ismét pontot szerezni? Az utolsó három évben három párbajt játszottak, ezkben Nigéria öszesen 5:0 gólaránnyal volt a jobb. A találkozók két esetben éppen Dél-Afrikában játszódtak.

Ha csak az utolsó évet néznénk, nagyon nehéz lenne fogadni a meccsre, ugyanis Dél-Afrika erősebb ellenfeleket tudott megverni, mint Nigéria, és a csapatát erősebb ellenfelek tudtát legyőzni, mint Nigériát. De mind ez az eredmény sokszor a sorsolás és a szerencse dolga is. Bár a bukmékerek magasabb oddsokat írtak Nigériára, megpróbálnák a győzelmére fogadni!

A mi tippünk:   Nigéria győzelme 2  – a Bet365 fogadóirodánál 2,65 szorzóval