Monaco – Metz 21.1.

Labdarúgás, vasárnap, 2018, Január 21, Franciaország, Ligue 1, 17:00

Metz csapatára 950 kilométeres út vár Franciaország déli részére, ahol a házigazdával, AS Monaco csapatával találkozik Stade Louis Il stadionján. Monaco 21 kör után a táblázatban a 4. helyen van 43 ponttal. A csapat az utolsó körben döntetlent játszott Nicevel, 2:2 eredménnyel, így már 6 párbaja van egymás után vereség nélkül. A házigazda edzője Leonardo Jardim a múlt hétvégén ünnepelte a 200. -ik párbaját és 2014-óta a klubbal már 112 győzelmet szerzett. Nem volt azért nagy ünnepség, a döntetlen után Nice-vel és Marseille győzelme után Strassbourg ellen 2:0 a csapat csökkent a táblázat 4. helyére. Ezzel a hellyel, amely csak az Európa Ligára juttat be, Monaco határozottan nem lesz megelégedve. Ebben a párbajban csak 3 pontért harcolnak, és vissza térnek a harmadik, vagy a második helyre is. Ehez ideális ellenfele van, amely jelenleg az utolsó helyen van, és amely csapat utoljára Monacoban 2011 Decemberében tudott győzni. Azóta Monaconak nem adtak egy gólt sem, 6 vereségük van egymás után és 18:0 a gólarányuk Monaco javára.

FC Metz 21 kör után az utolsó 20, helyen van a tábláztatban 15 ponttal. Metz az utolsó győzelme után St Etienne ellen 3:0 megmutatta, hogy még nem olyan egyértelmű kieső csapat. A csapat az utolsó hetekben Frédéric Hantz edző vezetése alatt egy kicsi javulást mutat, így már 4 párbajuk van vereség nélkül egymás után. Metz második lélegzetett vett, segített nekik a káder csere is, amelyet a télen csináltak. De a megmentésig még mindig 7 pont hiányzik nekik. Ha összehasonlítsuk a párbajokat Dijon ellen, ahol mindkét csapat játszott, Metz csak döntetlent ért el, ezt is nagy szerencsével, de Monaco ott 1:3 arányban tudott győzni.

Ebben a párbajban így a legjobb támadás találkozik a harmadik legroszabb védelemmel. Egyértelműen Monaco oldalán áll a minőség, hazai környezet előnye és a kölcsönös párbajok mérlege is. Az öszesen 11 párbajból Monacoban Metz csak 1 párbajban győzött, 4-ben döntetlent ért el és 6-ot elveszített.

A  mi tippünk: Monaco győzelme – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,36