Wolves – Huddersfield 25.11.
Labdarúgás, vasárnap, 2018, November 25, Anglia, Premier League, 17:00
A szünet után a Premier League visszatér a klasszikus 13. körébe, benne találkoznak Wolves csapata is Huddersfieldel, amely tavaly csak-csak hogy megmentette magát, amikor a kieséstől csak 4 pont választotta. Az új évadban azonos a forgatókönyv. Wolves jelenleg a 11. helyen áll a táblázatban, 16 pontot szerzett 12 párbajban, a gólaránya 12:13. Otthon 8 pontot szereztek 8:8 gólaránnyal, de a sorsolás nem hozott az útjukba könnyű ellenfeleket. Az első 3 hazai párbajbanEvertonnal, Manchester Cityvel és Burnley-vel találkoztak. Ezekből a párbajolból 5 pontot merítettek, amikor Evertonnal 2:2, majd Cityvel 1:1 döntetleneket szereztek, a kínlódó Burnleyvel 1:0 győztek. Az utolsó 2 körben a londoni csapatokra találtak sá, először Tottenhamot vendégelték otthon, velük 2:3 vereséget szenvedtek, de az egész párbajban a házigazda volt a jobb csapat. Majd az Emirates stadiumra utaztak, itt veszélyesek voltak a házigazda számára, Arsenal majdnem nem is teremtett helyzeteket. Az első félidőben Arsenal nem is tudott lövéshez jutni. De sajnos, a 86. percben Arsenal egyenlített, így csak 1 pontot szereztek.
Huddersfield jelenleg a kiesési zónában mozog, mivel 12 párbajban csupán 7 pontot szerzett, a gólaránya 4:22, ami a harmadik legroszabb csapat a védelemben, a támadása a legroszabb az egész bajnokságon. Idegenben ez egy nagy nyomorúság, 5 párbajban csak 2 pontot szereztek, kétszer 1:1 döntetlent szereztek Burnley és Everton ellen. Tehát Huddersfield idegenben még nem szerzett győzelmet, és ez a párbaj sem nem az lesz, ahol elkezdené a győzelmeit halmozni idegenben. A két csapat kolcsönös mérkőzéseiben sem nem esik sok gól, tehát a rajongók nem örülhetnek a góloknak ezúttal sem. Az utolsó 3 párbajukban 0:1, 1:0 és 1:0 voltak az eredmények, minden párbajban csak 1 gól esett.
Wolves megbírkóznak az ellenfeleivel a táblázat aljáról problémák nélkül, főleg ha fontos párbajokról van szó, Crystal Palace ellen 1:0 győztek, Southamptonnal 2:0 győztek, Burnley ellen 1:0 győzelmet szereztek. Vasárnap is ez nagyon hasonló lesz, Wolves győzni fog, de a gólokból csak kevesebb lesz.
A mi tippünk: Wolves győzelme – a legjobb oddsok az Bet365 fogadóirodánál 1,53