Manchester City – Tottenham 20.04.

Labdarúgás, szombat, 2019, Április 20, Anglia, Premier League, 13:30

Folytatódik a Liverpool és Manchester City közötti versenygés a bajnoki címért. Jelenleg City 2 pont vesztességben van, de 1 párbajjal kevesebbet játszott, mint a riválisa. Azonban Liverpool ellenfelei az utolsó körökben sokkal könnyebb jellegűek Cardiff City, Huddersfield, Newcastle, Wolves), mint City ellenfelei. Citynek tehát már minden párbaját meg kell nyernie. Most Tottenhammal játszik otthon, a következő körben Manchester United csapatával. Így City sorsáról a legközelebbi napok döntenek, hogy az évad számára sikeres volt, vagy nem. Szerdán otthon játszott Tottenhammal a Bajnokok Ligáján, erről is írtam, és sikeresen, mivel a végeredmény 4:3 volt. Azonban ez nem segített nekik, mivel szoros eredmény volt a végén, Tottenham jutott tovább hála az eredményének az első párbajban. City így nagyon szomorkodhatott azon, hogy az első párbajban nem tudta gólra váltani a büntetőrúgását.

Tottenham oldalán nagy az öröm, egy nehéz párbajban ugyan elveszítették a mérkőzést, de így is tovább jutottak. Legközelebb a Bajnokok Ligáján Ajax csapatával találkoznak. Harry Kane gólszerző tovább is hiányozni fog a csapatban, így nehéz dolguk lesz ismét az ellenfele stadionján találkozni egy más verseny keretében azonos ellenféllel. Ez a hiány már jobban érezhető lehet, mint a Bajnokok Ligáján. Tottenham az angol bajnokságon a 3. helyen áll, messze a második Citytől, egy pont előnnyel a 4. Arsenal előtt, így szeretné megtartani magának legalább ezt a 3. helyet. Ha a statisztikákra nézünk a két csapat találkozóiból, az utolsók egyértelműen City javára szólnak, hiszen az eredmények 1:0, 3:1, 4:1, tehát 3 győzelem City javára, ebből 2 párbajt idegenben játszott. City ereje óriási, Agüero, Sane, Jesus, Sterling, D. Silva, B. Silva, De Bruyne, egy szóval van kit a pályára állítani, nem szükséges fáradt focistát a gyepre állítani.

Mivel Citynek egyértelműen győzelemre van szüksége, így irányítja a taktikáját is, a motivációja óriási, mivel ezt a versenyt szeretné nagyon megnyerni.

A  mi tippünk: Manchester City győzelme  – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,30

 

Manchester City – Tottenham 20.04. 5.00/5 (100.00%) 1 vote