Lens – Dijon 30.05.
Labdarúgás, csütörtök, 2019, Május 30, Franciaország, Ligue 1, 20:45
Egy pótselejtezőről van szó, ahol eldöntődik, hogy Dijon marad az első ligában, vagy Lens jut feljebb a másodikból. Lens az eldő párbaját otthon játsza, de szerintem a vendégek meg teszik a döntő lépést már az ellenfelük stadionján. Mégis csak nagy a külömbség a francia első és második liga között. Dijon az utolsó két párbajában a bajnokságon otthon Toulouse és Strasburg ellen játszottak, mindkét mérkőzést 2:1 eredménnyel nyerte meg. Tényleg azt lehet mondani, hogy az utolsó körökben már készült a pótselejtezőre és el szerette volna kerülni a közvetlen kiesést, mert a 19.-ig Caentől csak 1 pont választotta. De kiválóan ezzel megbírkóztak és talán megbírkóznak ezzel is. Az utolsó hónapban az említett két csapaton kívül még Renneszt is legyőzték 3:2 győzelemmel, sőt, Lyont idegenben 3:1. Így láthatjuk, hogy Dijon formája igazán kiváló. Az utolsó 8 párbajából 13 pontot szerzett, ami egy harmada az öszes pontjából az egész évadban. Ugyan az utolsó előtti mérkőzésében vereséget szenvedett PSG stadionján 0:4, de a házigazda ellen együtt 13 gólhelyzetet teremtett, ez is tanúskodik valamiről.
De ne csak Dijon dícsérjem. Lensnek si sikerült egy kiváló dolog a második ligában, amikor az 5. helyen végzett, mivel csak az első két csapat juthat közvetlenül tovább. Ezért Lens először egyfajta negyeddöntőt játszott, benne 2:1 győzelmet szerzett Paris FC ellen és az elődöntőben Troyes csapatával győzött szintén 2:1. Most Lens áll vele szemben és ha sikerül neki tovább jutni rajta keresztül, le a kalappal.
Mivel ez lesz az első mérkőzés a kettőből, úgy gondolom, óvatosabb lesz a játék, nem sok góllal, lehetséges az is, hogy gólok nélkül végződik a csata. Így mindkét csapat számára a visszavágóban több lehetősége is maradna. De ha valamelyik csapatnak sikerülne az elején gólt szerezni, a helyzet változhatna, és a gólokból több is lehetne, mivel csak gólokkal lehet megnyerni a mérkőzést. A tiszta győzelemre nehéz fogadni, a gólokra is, tehát arra fogadok, hogy Lens nem szenved vereséget dupla eséllyel, tehát vagy győzni fog, vagy döntetlent játszik.
A mi tippünk: Lens győzelme dupla eséllyel – a legjobb oddsok a Betclic fogadóirodánál 1,31