Houston – Los Angeles FC 13.07.
Labdarúgás, szombat, 2019 július 13, USA, MLS, 03:00
Az amerikai MLS programján a következő körben Houston találkozik Los Angeles FC klubjával. Houston a 7. helyen áll a Nyugati Konferencia táblázatában. Az eddigi 18 párbajából 27 pontot szerzett és a gólaránya 28:25, ami nem valami jó. 8 alkalommal szerzett győzelmet, 3 döntetlent és 7 vereséget szenvedett. Houston formája jelenleg szörnyű, mivel az utolsó 10 párbajából csak hármat nyert meg, hatszor elveszítette a mérkőzést, és egyben döntetlent szerzett. Sőt, az utolsó mérkőzésében képesek voltak vereséget szenvedni a Keleti Konferencia utolsó egységével, Cincinattival 3:2. Azért Houston a második legjobb csapat hazai pályán, azonnal Los Angeles mögött, 10 hazai párbajban 7 győzelmet szerzett és 3 döntetlent, itt a gólaránya 20:9, otthon oszesen 24 pontot szerzett.
Los Angeles uralja az egés MLS versenyt az idén, és talán a legnagyobb jelölt a bajhnoki cím megszerzésére, bár még az évad csak a felében jár. A gólarányuk 50:16, ez azt jelenti, hogy a legtöbb megszerzett gólja van és a legkevesebbet kapta. 19 párbajban 13 győzelmet és 4 döntetlent szerzett, 2 vereséget szenvedett csak. A csapatot a kiváló Carlos Vela húzza, aki a gólszerzők táblázatát is vezeti 19 góllal, a második Ibrahimovic 13 góllal. Látható, hogy tapasztalatai vannak Európából. Los Angelesnek ellenkező problémái vannak, mint Houstonnak, a bajnokságon sikeres. Csak az utolsó párbajában habozott a Kupán Portland ellen, amikor 0:1 vereséget szenvedett. A formája az utolsó párbajokból a következő: 7 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség. Los Angeles idegenben a legjobb csapat, 10 mérkőzésben 5 győzelmet, 3 döntetlent szerzett, 2 vereséget szenvedett, ott a gólaránya 24:9, 18 pontot szerzett idegenben.
A két csapat utolsó kölcsönös mérkőzését 2018 október 13.-án játszották, ez 4:2 eredménynel végződött Los Angeles javára. Tekintettel a feljebb írottakra nem is gondolhatok más fogadásra, csak arra, hogy Los Angeles lesz a győztes, a szorzók nagyon magasak erre a kiváló lehetőségre.
A mi tippünk: Los Angeles győzelme – a legjobb oddsok a Betclic fogadóirodánál 2,94