Category Archives: Németország – Bundesliga

Bremen – Wolfsburg 05.10.

Labdarúgás, péntek, 2018, Október  05, Németország, Bundesliga, 20:30

Pénteken este a Bundesliga 7. köre is elkezdődik, Bremen kezdi a párbajával Wolfsburg ellen. Bremen az idei szezonban nagoyn jó teljesítményeket nyújtanak és a táblázat élején harcolnak, eddig az 5. helyen vannak 11 ponttal és 11:8 gólaránnyal. Számunkra nagyon fontos tudni, hogy mind a hat párbajban mindkét csapat szerzett gólt. Két-két gólt szereztek Eggestein és Krus és a párbajukban átlagban 3,16 gól esik. A kölcsönös mérkőzések is ezt tanusítják, mert az utolsó 9-ben csak 1 alkalommal történt meg, hogy nem szerzett mindkét csapat gólt. Az utolsó kölcsönös párbajok 3:1, 1:1, 2:1 vagy 3:2 eredményekkel végződtek. A csapat első veresége a legutóbbi párbajban következett be Stuttgart ellen, amely kihasználta a fölényét és 2:1 aránnyal győzött. Már az első félidőben kapott Veljkovic büntetést, és a párbaj eredményét megfordítani idegenben nagyon nehéz volt.

Wolfsburg a tavalyi szezonját inkább elfelejtené, amikor harcolnia kellett kiel-el a pótselejtezőben azért, hogy a versenyben maradhasson. Az új évadba kiválóan lépett, eddig a 7. helyen állnak 9 ponttal és 10:9 gólaránnyal.Az idén csak 1 alkalommal történt meg, hogy nem szerzett mindkét csapat gólt a párbajban. Wolfsburg párbajaiban is elég sok gól esik, átlagban 3,16 egy párbajban. A csapat legjobb gólszerzői Weghorst, Mehmedi és Steffen, ezek 2 gólt szereztek fejenként. Az utolsó 18 kölcsönös párbajban Bremen stadionján Wolfsburg minden alkalommal szerzett gólt. Az idén a legrosszabb teljesítményét Freiburgban mutatta, ahol 1:3 vereséget szenvedett, de a csapat másképen sikeres. Az eddigi 6 párbajban 9 gólt kapott, ezért úgy hiszem, hogy Bremen is tud szerezni ellenük gólt.

Ebben a párbajban a győztesre fogadni nehéz lehetne, bár a házigazda a kiemelt csapatnem olyan biztos, hogy ez sikerülni fog nekik, ezért a gólokra fogadok. Nem a gólok számára, hanem arra, hogy mindkét csapat gólt szerez. Ezt támogatják a statisztikák is, amelyek aránylag hosszú időt vsznek figyelembe.

A  mi tippünk: minkdét csapat gólt szerez  – a legjobb oddsok a betfair fogadóirodánál 1,67

 

Dortmund – Nürnberg 26.09.

Labdarúgás, szerda, 2018, Szeptember  26, Németország, Bundesliga, 20:30

Nürnberg 450 km utazik Dortmundba szerdán este, ahol a Signal Iduna Parkban játszik a házigazdával, Borussia Dortmunddal. Dortmund a szezont 4:1 győzelemmel kesdte Lipcse ellen. Borussia 4 párbaj után a táblázatban a 3. helyen áll 8 ponttal. Az utolsó párbajukban 1:1 döntetlent szereztek Hoffenhiemmel idegenben és így Lucien Favre edző vezetése alattmég mindig verhetetlenek. De mégis a vezető Bayern csapatához képest 4 pont vesztességet észlelnek, ezért ebben a párbajban nem is lehet szó másról, mint győzelemől. Dortmund célja az idén eltávolítani a trónról Bayernt, de ez nagyon nehéz lesz tekintettel arra, hogy milyen sikeres Bayern az eddigi párbajokban. Most nem habozhat, hogy Bayern növelje az előnyét, vagy Hertha Berlin, amely csapat szintén előtte van 10 ponttal. Ez most éppen jó sikerült, mivel az ellenfele Dortmundban soha nem győzött és az utolsó 5 párbajból 5 veresége van 14:0 gólaránnyal.

1.FC Nürnberg 4 párbaj után a táblázatban a 8. helyen áll 5 ponttal. Der Ruhmreiche az utolsó körben javított a jókedvén, amikor a nyitó vereségük után és a következő 2 döntetlen után végre Hannovert 2:0 aránnyal verte meg otthon. Az első hazai győzelem jó kedvet csinál, akkor is, ha ez a kínlódó Hannoverrel történt, aki eddig csak 2 pontot szerzett. De most egy egészen más csapat vár rá, amely megkeserítheti ezt neki, ha nem mutat egy százszázallékos teljesítményt. Elsősorban a 25. és 27. perc között, itt ugyanis kapta minden alkalommal az első gólt. Norimberga visszatérése után a Bundesligába csak azt várja a versenytől, hogy megmarad a versenybe, minden jobb már csak bónusz! A pályákon látható, hogy a nagy igyekezés, az első győzelem nagyon buzdította a csapatot. De a jó működő Dortmundra magában csak ez nem lesz elég., mellesleg, ahol az utolsó 10 évben csak 1 pontot tudtak szerezni.

Mindennek ellenére akkor is csak azt tudom javasolni, ha valaki a győztesre szeretne fogadni, hogy a házigazdára fogadjon, más eredmény valószínűsége alacsony.

A  mi tippünk: Dortmund győzelme  – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,33