Category Archives: Németország – Bundesliga
Bremen – Schalke 08.03.
Labdarúgás, péntek, 2019, Március 08, Németország, Bundesliga, 20:30
Annak ellenére, hogy a múlt szezonokban Schalke a német Bundesligán elégé jó szerepelt, az idén ez egy nagy nyomorúság. Mint azeredményeivel, úgy a teljesítményeivel is. Az utolsó 10 párbajban csak 2 alkalommal győzött, ez is már több, mint egy hónapja történt. Azóta töbségben már csak csupa vereség, gyakran egy osztály külömbségével is, mint például az utolsó bajnoki párbajban is hazai pályán Düsseldorf ellen. Annak ellenére is, hogy Düsseldorf a német bajnokságon csak az átlaghoz tartozik. Schalke teljesen tehetetlenül állt velük szemben. Düsseldorf egyiket a másik esély után teremtett, majd négyet meg is valósított gólokra. Ellenkezőleg, Schalke a párbajban majdnem semmit nem mutatott meg. Tehát a 0:4 végeredmény a vendégek számára igazán teljesen megérdemelt volt. Nem sokkal jobban működött ez a német klub az utolsó előtti párbajában sem Mainz stadionján, ahol hasonló volt a játék folyama, mint Düsseldorf ellen. Mainz a pályán ismét domináns volt, ismét megérdemelt magas győzelem 3:0 volt Mainz javára.Nem is csoda tehát, hogy Schalke a bajnoki táblázatban csak a 14 helyen áll 23 ponttal, 25:39 gólaránnyal és 6-5-13 mérleggel.
Az ellenfelük Bremen észrevehetően jobban áll, az utolsó 10 párbajból egyetlenet sem nem veszített el. Ennek ellenére sem nem túl sok pont szaporodott a táblázatban a számláján. Elsősorban azért, hogy Bremen gyakran csak döntetlent szerzett, de a játékuk és a teljesítményük mégis tetszik. Akár az utolsó bajnoki párnajban Wolfsburg ellen, vagy az utolsó előttiben Stuttgart ellen. Ha a táblázatot említjük, akkor Bremen 24 párbaj után a 10. helyen van 33 ponttal 39:35 gólaránnyal és a mérlege 8 győzelem, 9 döntetlen és 7 vereség. Otthon 12 párbajban 17 pontot szerzett 22:19 gólaránnyal és 4-5-3 mérleggel, ez a 12. helyre elég a hazai párbajok táblázatában.
Ha biztosítani szeretnénk a párbajt, akkor ajánlatos Bremen győzelmére fogadni döntetlen nélkül, mivel ez a szorzó értéke még elfogadható, mivel a döntetlen sem nem lephet meg, a tét vissza jár.
A mi tippünk: Bremen győzelme döntetlen nélkül – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,44
Augsburg – Dortmund 01.03.
Labdarúgás, péntek, 2019, Március 01, Németország, Bundesliga, 20:30
Dortmund az utolsó bajnoki kör után jól kilélegzett, ugyanis az utolsó körben otthon megverte a kiváló Leverkusent 3:2 eredménnyel, így megvédte a 3 pont előnyét a második Bayern Münchenhez képest. Ez a győzelme az utolsó pillanatban jött, mivel már az utolsó 3 körben Dortmund csak döntetlen eredményeket szerzett – Nürnbergben, otthon Hoffenhemmel, és Frankfurtban. Ebben a sikertelen időszakban még a Bajnokok Ligáján Dortmund vereséget szenvedett Tottenhamban, a második párbajt jövő kedden március 5.én játsza, azért játszik most pénteken. A soraiban a gyengélkedők száma szaporodott, Reus és Piszczek biztosan fognak hiányozni, kérdőjeles Pulisic indulása. De meg kell említeni, hogy ezek a fiúk már az utolsó párbajban is hiányoztak.
A két ellenfélnek külömböző ambiciói vannak. Míg Dortmund keményen harcol a bajnoki címért, Augsburg gondjai egészen más eredetűek. A pótselejtezőtől a kiesésre már csak 2 pont választja, ez nagy gondokkal jár. Azonban az utolsó hazai párbajban Ausburg becsületesen ellenállt bayern csapatának és csak egy szoros 2:3 vereséggel veszített. Ez egészen tipikus az utolsó mérkőzéseire, ugyanis gólokat egészen rendszeresen tud szerezni, de inkább többet kap, mint szerez. Ez szerint néznek ki az utolsó bajnoki párbajai is – 1 : 5, 2 : 3, 0 : 4, 3 : 0, 0 : 2, 1 : 2, 2 : 3, 2 : 2, tehát 8 párbajban minden alkalommal legalább 2 gól esett, öszesen 31 gól, ami 3,8 gól átlagban 1 párbajra. Ebből látható, hogy Ausburg védelme igen csak lyukas, ezért várható, hogy Dortmundnak nem lesz nehéz dolga gólt szerezni.
Az utolsó kölcsönösmérkőzésben 7 gól esett, amikor Dortmund otthon 4:3 eredménnyel győzött. Ehez ha figyelembe vesszük a két csapat eredményeit, látható, hogy igazán sok gólt produkál ez a két csapat. Mivel kockázatos egy kicsit a gyoztest fogadni, bár a kiemelt csapat a vendég csapat, tekintettel az igényes programjára a gólokra fogadok. Legalább 2,5 gólt szerezhetne a két csapat, mivel statisztikailag ez így bejöhetne.
A mi tippünk: a párbajban legalább 2,5 gól esik – a legjobb oddsok a 1xbet fogadóirodánál 1,64

