Category Archives: Euro 2016

Wales-Belgium 1.7.

euro 2016

Labdarúgás, pémtek, 2016  Július 01, EURO 2016 nyededddöntő, 21:00

Lille-ben az első júliusi este a negyeddöntő második párbaját játszák az idei EURO versenyén, amelyben Wales találkozik Belgium válogatotjával. Csak emlékeztetőnek, Wales ugyan megnyerte az alapcsoportját, de az átlagos Szlovákia, sem Oroszország nem érték el a jelenlegi Belgium minőségét. Ezt a minőséget Anglia sem érte el, amely Walest, mint egyetlen csapat a versenyen, tudta megverni. Wales volt a roszabb csapat, és inkább Észak Írország érdemelte volna meg jobban a tovább jutást. És ismét hangsúlyozom, hogy Észak Írországról van szó, tehát egy olyan csapatról, amely egészen más szinten áll, mint a sztárokkal teli Belgium.

Belgiumról már a verseny elején úgy beszéltek, mint a fekete lovagról, már az első párbaj után ezeket a feltevéseket elsajátították. Személyem szerint nem értem, hogy miért, a sikertelen nyitópárbaj volt valószínűleg Belgium legroszabb párbaja az EURO-n. Azóta már csak három győzelmet szereztek a belgák, és párbajtól párbajig javulnak. A csapat már összeszokott a verseny kezdetétől, nyugodtabb is,  jó hangulat uralkodik a csapatban, és amikor a belga edző szerint Kevin de Bruyne is nevetett az edzésen, és ezt ritkán lehet látni. Belgiumból a verseny folyamán egy jó működő gépezet vált, míg Wales két jó minőségü játékosára támaszkodik, addig Belgiumnak az egész tizeneggyese sztárokból áll össze. Mint valaha Alex Ferguson írta meg a kőnyvében: „Hogy jó minőségű csapata legyen, legalább 8 jó minőségű játékosra van szüksége, a többi háro átlagos lehet”. És Belgiumnak a 8 említett játékosa meg van.

Bízok benne, hogy győzni fog a belga csapat, legalább két gólkülömbséggel, például, mint Magyarország ellen is. A bukmékerek az eddigi párbajokból indultak ki az oddsok kiírásánál. Gondolkodni lehet még a lehetőségen, hogy mindkét csapat gólt szerez. Egymással 4 alkalommal játszottak, kétszer döntetlen, egy vereség, egy győzelem volt a végeredmény, tehát nagyon kiegyendújzott párbajok. Igaz, nem mostanában játszottak együtt…

A  mi tippünk: Belgium győzelme – a legjobb oddsok az Bet365 fogadóirodánál 1,78 szorzóval.

Lengyelország-Portugália 30.6.

euro 2016

Labdarúgás, csütörtök, 2016  Június 30, EURO 2016 nyededddöntő, 21:00

És itt van az első mérkőzés az EURO 2016 negyeddöntőjén, Lengyelország Portugáliával találkozik a gyepen. Portugália nem nagyon játszik jól mostanában, kellemetlenül megleptek a focival Horvátország ellen. Portugália a döntetlenek csapata, hiszen eddig az EURO-n csak döntetlen eredményt értek el. A csoportjukban háromszor, a következő a nyolcaddöntőben, és most vagy rákapcsolnak és győzni fognak, vagy haza mennek. Semmi más nem lehetséges. Portugália javára a tapasztalatok szólnak. Több tapasztalt játékosa van, és elsősorban több tapasztalata a fontos párbajokkal. Csak nemtudni, mi történik a sztárokkal, akik nem sok mindent játszanak. Nem értem Fernando Santes edző gondolkodását, hogy nem cseréli le a játékosait, akik nem jól játszanak, bár sztárok. Egy kis pihenés biztosan jól jönne nekik. A csoportból 3 ponttal jutottak tovább 4:4 gólaránnyal. Ha ismét tovább akarnak jutni, nem szabad alábecsülni az ellenfelüket.

Lengyelország csapatában is található tapasztalt játékos, de Robert Lewandowski sem tud magából többet kihozni, nem tudni, mi van a dologban. Egy kicsit jobban néznek ki Arkadiusz Milik vagy Jakub Blaszczykowski. Ezek a csapat hajtómotorai, jó formában vannak. Lukasz Fabianski kapus is elég jól megálja a helyét. A lengyelek eddig minden párbajban legfeljebb egy gólt tudtak szerezni. Az alapcsoportból 7 ponttal és 2:0 gólaránnyal jutottak tovább. Ez a csapat lassan egy kellemetlen ellenfél lett a többi nemzeti csapatok számára.

Portugália a negyedöntőben van annak ellenére, hogy eddig nem győzött egy párbajban sem. Lengyelország szintén csak büntetőkkel jutott tovább, de a párbajuk más volt, mint a portugáloké. Szép volt, és támadó jellegű. Lengyelországnak sok esélye és gólhelyzete volt, főleg az első félidőben. Ha a negyeddöntőbe nem lép egy félős stílussal, és ha nem félnek előre játszani, sikeressek lehetnének Portugália nem nagyon magabiztos védelme ellen is. Talán sikerül nekik nem elveszíteni a párbajt!

A  mi tippünk: Lengyelország nem veszíti elô a párbajt – a legjobb oddsok az Bet365 fogadóirodánál 1,70 szorzóval.