Tottenham – Leicester 10.02.
Labdarúgás, vasárnap, 2019, Február 10, Anglia, Premier League, 14:30
Tottenham az angol labdarúgóbajnokságon a szép harmadik helyet védi és most Leicester ellen áll a gyepre. Igen, Tottenham a kiemelt csapat, de Leicester néha-néha igazán nagyon veszélyes tud lenni. Jelenleg a 11. helyen áll, de az utolsó 4 párbajból csak 1 pontot szerzett éppen Liverpooltól, vereségeket szenvedett Southamptonnal, Wolves csapatával, és utoljára szoros eredménnyel Manchester Uniteddel. Leicester egy olyan csapat, amely nem hengereli le az ellenfeleiket, de a fontos pillanatokban bárkinek képes befűteni. A csapat a gyepre teljes erővel áll, csak Albrighton és Amartey hiányoznak, a házigazda védői a legjobban Vardyra vigyáznak, aki utoljára Újévkor szerzett gólt. Még egy kis statisztikai adat, 25 párbajban 32 pontot szerzett 9 győzelemért, 5 döntetlenért, együtt 11 vereséggel, a gólaránya 30:31.
Tottenham a táblázatban a 3. helyen áll, a 4. Chelseaval szemben 7 pont előnye van. Az utolsó 3 bajnoki párbajában ugyanis ellentétben az üldözőivel, minden alkalommal győzött és teljes pontszámot szerzett, tehát 9 pontot. De ezúttal egy kicsit nehezebb dolga lesz, mivel Leicester kiszámíthatatlan, ahogyan már leírtam. Utoljára Tottenham otthon 4 körrel ezelőtt szenvedett vereséget, de egy kiváló teljesítménnyel 0:1 Manchester Uniteddel, és akkor veszítette el a sérült Kane-t és egy hét múlva Allit, Son más kötelességeket teljesített, és a csapat gerincéből már csak Eriksen maradt. De ezután jött a 2:1 győzelem Fulham felett és a két szoros győzelme otthon Watford és Newcastlevel. Tottenham jelenleg Son-ra támaszkodik, aki az érkezése óta háromból két gólt szerzett.
Hogyan fogadni. Tottenham egy jó csapat, bár többen is hiányozni fognak vasárnap a gyeppen, otthon játszanak, bár a stadionja építése már hoszabb ideje tart, ami már fárasztó. Leicester meg tud lepni, nagyon jól tud játszani, de nagyon el tudja hanyagolni a párbajt. Minden esetre, vigyázni kell. Ezért is inkább a gólok számára fogadok, remélem, hogy legalább 2 gólt szerez a két csapat együtt. Sok szerencsét.
A mi tippünk: a párbajban legalább 1,5 gól esik – a legjobb oddsok a betfair fogadóirodánál 1,29