Szenegál – Algéria 19.7.
Labdarúgás, péntek, 2019, Július 19, Africa Cup of Nations, 21:00
És itt van az Afrikai Kupa döntője, amelyben Szenegál találkozik Algériával. Szenegállal számítottak, hogy messzire fog a vyersenyben eljutni, de algériával elejinte nem nagyon. Az idő folyamával azért a tekintet Algériára változott, és Algéria az a csapat, amelynek sikerült gólt szerezni Szenegállal. Ez a csoportok mérkőzésében volt, amelyben Algéria 1:0 győzelmet szetzett. Így ebből a csoportból az első helyről éppen Algéria jutott tovább, amely csapat mind a 3 mérkőzést megnyerte, és a második helyről Szenegál jutott tovább. A selejtezők már a nyolcaddöntőtől egészen kiegyensúlyozottak voltak, és Szenegál valahogyan már csak kevés gólt szerzett, Ugandával 1:0, a negyeddöntőben Beninnel 1:0, az elődöntőben Tunéziával 0:0, eldöntve csak a hosszabbítás után volt, amikor Tunézia öngólt lőtt magának. Algéria a nyolcaddöntőben egyértelmű 3:0 győzelmet szerzett Guinea ellen, a negyeddöntőben ez már nehezebb volt Elefáncsontpart ellen és a tovább jutásról csak a szabadrúgások döntöttek.
További nagy akadály Algériára az elődöntőben Nigéria ellen, a 40. percben Nigéria öngólt rúgott magának, de a szünet után egyenlített büntetőrúgásból a 72. percben. Már úgy nézett ki, hogy hosszabbítás lesz, de a 95. percben Mahrez szépen a kapuba talált, így eldöntötte Algéria tovább jutását a döntőbe.Mindkét csapatban kiváló játékosai vannak, ezek a legjobb európai csapatokban játszanak. Szenegál oldalán például Mane, Niang, Diatta, Ndiye, Gueye, vagy Koulibaly. Algériánál pedig a legnagyobb sztár Mahrez, de a többi játékos is kiváló, mint például Feghouli, benacer, vagy Belaili. Tehát hogyan fog kinézni a döntő? Elejinte talán óvatosabb lesz, mivel senki sem akar hibát elkövetni, ahogyan már leírtam, Szenegal ebben a versenyben 6 párbajban csak 1 gólt kapott, éppen Algériától.
Ugyan Szenegál csapatában több a sztár, de én éppen Algériára tippelnék, hogy győzni fog és megnyeri a Kupát, akár csak hosszabbításban, vagy szabadrúgásokkal.
A mi tippünk: Algéria győzelme – a legjobb oddsok a Bet 365 fogadóirodánál 2,95