Southampton – Liverpool 05.04.

Labdarúgás, péntek, 2019, Április 05, Anglia, Premier League, 21:00

Itt már nem sok gondolkodnivaló van. Liverpoolnak már minden párbajban 3 pontot kell szerezni, amelyben játszani fog. A következő kör után is 1 pont hiány van a vezető Manchester City csapatára. Ha nem szeretné a csapat elveszíteni a reményt, hogy megszerzi a bajnoki címet, akkor már minden párbajban 3 pontra van szüksége a verseny végéig. Liverpool csak 1 vereséget szenvedett, de a statisztikáját a 7 döntetlene rontja. A csapat jelenlegi formája jó, az utolsó körben Tottenham csapatát verte meg, amely a harmadik helyen van, de már nem veszélyezteti Liverpoolt. Így a csapat azon kívűl hogy jól fog játszani jó eredményekkel, már csak várakozhat City habozására. Nehéz lesz ez a várakozás, mert Liverpoolra nehéz mérkőzések várnak, nem csak a hazai bajnokságon, hanem Bajnokok Ligáján is, ahol Portoval játszanak 2 párbajt.

Ellenük Southampton áll a gyeppen, amely formája az utolsó hetekben valamivel emelkedett, az utolsó 2 párbaját megnyerte a hazai bajnokságon. Először Tottenhammal győzött otthon 2:1, majd Brightonban 0:1. Semmit sem nem változtat ez a tényen, hogy a csapatnak 5 pont előnye van a kieső zóna csapataival szembe, tehát a 16. helyen 31 párbajban 33 pontot szereztek 8 győzelemért és 9 döntetlenért, a vereségeiből 14 volt. A gólaránya 35:50. Meg kell említeni, hogy Southampton játéka bátor, sok esélyt tud kidolgozni magának, ezeket gyakran meg is tudja valósítani. Most is várható, hogy Liverpool ellen bátran fognak játszani, mivel tudják, hogy semmit sem nem veszíthetnek. Kihasználják a hazai környezet előnyeit, jó fényben szeretnének mutatkozni a rajongói előtt.

Mindennek ellenére nem ajánlom, hogy valaki hendicepet fogadjon, mivel már volt olyan mérkőzés, amelyben Liverpool védte az eredményt. Ez most is bekövetkezhet. Lehetséges, hogy egy szoros győzelmének leszünk a tanúi, 0:1, esetleg 0:2. De ha mégis a házigazda gólt tudna szereni, a vendégek az eredményt szeretnék kijavítani. Talán a legjobb választás a vendégek győzelmére fogadni egy tisztességes szorzóval.

A  mi tippünk: Liverpool győzelme  – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,46