Juventus Torino – Tottenham 13.2.
Labdarúgás, kedd, 2018 Február 13, UEFA Bajnokok Ligája, 20:45
Tottenham a Bajnokok Ligája tavaszi fázisába lépett, amikor megnyerte a csoportját és Real Madrid előtt végzett, de szerintem a selejtezőkben a tapasztalatok a fontosabbak, és ebben a két klub nem versenyezhet. Juventusz ez torténelmileg is az egyike a legjobb klubokból a világon, Olaszországban már 6 bajnoki címe van egymás után, de ami a legfontosaabb, a Bajnokok Ligája utolsó szezonjában egészen a döntőig jutottak el, ahol csak a kiválóan játszó Real hódította meg őket. Tottenham tavaly a könnyű csoportján keresztül sem jutottak tovább, és ezután nem volt sikeres számukra a tavaszi Európa Liga sem, de ellenkezőleg, sikeresek voltak a hazai versenyben, ahol a 2. helyen végeztek Chelsea után. A verseny elején senki nem várta, hogy a londoni egység vezethetné a nehéz csoportot Real-al és Dortmund-al. De egyik sem a két csapat közül nem rendelkezik az idén ragyogó formával. Dortmund majdnem hogy egy tragédia volt. Real ugyan nem hasonlítható össze Dortmund-al, de itt is jobb teljesítményekre vagyunk szokva, a hazai bajnokságon sem nem megy neki úgy, mint máskor.
Juventusz a csoportjában a második lett Barcelona után, amely ugyan a nyáron gyengített Neymar távozásával, de új edző érkezett, és eddig úgy látszik, hogy bevált. A spanyol ligát 5 pont előnnyel vezeti. A csoportjában még a tapasztalt Sportingbet és a görög Olympiakos voltak. Juventusz végül 11 pontot szerzett és hála a 4 pont előnyének a Portugálokkal szemben tovább jutottak.
Probléma lehetne, ha Juventusztól távozna Dybala, aki igazán egy csúcs játékos, nem lenne csoda, ha a jövőben megszerezné az Arany labdát. Másrést, ha az olaszok gondolkodnak a bajnoki cémen ebben a versenyben, akkor elengedni ezt a játékost nagy butaság lenne. Hogy mi lesz a jövőben Tottenhammal, nehéz megmondani, a múltban a legnagyobb sztárjait eladta, most új stadiont épít, másrészt a csapat legnagyobb sztárja Kane azt állítja, hogy a karrierje végéig a csapatnál szeretne maradni. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő, minden esetre a fizetések a csapatnál nagyon alacsonyak a többi csapathoz képest a Premier League versenyben.
A mi tippünk: Juventusz győzelme – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 2,00