Grúzia – Gibraltar 07.06

Labdarúgás, péntek, 2019, Június 07, EURO 2020, 18:00  

Az egyik csapat sem nem törekedhet tovább jutni a bajnokságon, az első két helyért Írország, Svájc és Dánia verekednek majd. Ez a három csapat az utolsó években szép labdarúgást játszik, ezért nem véletlen, hogy Grúzia márciusban vereséget szenvedett Írországtól 0:1, majd Svájctól is 0:2, bár az írekkel nagyon kiegyensúlyozott párbajt játszottak, és másképen is végződhetett volna, például a grúzok győzelmet is szerezhettek volna. Gibraltar eddig csak Írországgal játszott azonos gólaránnyal, de ez a mérkőzés már nem olyan kiegyensúlyozott volt, és a gólarány jelentősebb is lehetett volna. Talán többet mondanak az eredmények az UEFA új versenyéből, a Nemzetek Ligájából, mindkét csapat az utolsó D csoportban játszott, azonban óriási minőségi külömbségekkel. Grúzia szuverén módon uralta az 1. csoportot, ahol Kazahsztán, Lettország és Andorra voltak az ellenfelei, 16 ponttal és 12:23 gólaránnyal és így tovább jutott a Liga C-be, ahol sokkal jobban érzi majd magát és a jövőben olyan ellenfelekkel játszik, mint Törökország vagy Románia.

Gibraltar a 4. csoportban Észak Macedóniaával, Örményországgal és Liechtensteinnel játszott, a 3. helyet foglalta el 6 ponttal és 5:15 gólaránnyal. Grúzia labdarúgása elsősorban a bebiztosított védelemre öszpontosít, tavaly öszesen 10 mérkőzést játszott, mivel hetet tiszt számlával nyert meg. Közöttük az emelkedő Észtország, vagy Kazahsztán. Gibraltar pedig sokszor nem képes gólt szerezni gyenge ellenfelekkel sem, mint Liechtenstein, vagy Észak Macedónia. Grúzia játékosai olyan klubokban játszanak, mint Shaktar Doneck, Lokomotiv Moszkva, vagy Gent. Grúzia a FIFA ranglistáján a 94. helyen található, Gibraltar a 195. helyen áll 211 csapat közül Brunei és Dzsibuti mellett.

Úgy gondolom, hogy Grúzia győzni fog, de a bukmékerek oddsait nem is érdemes fogadni. Mivel Grúzia nagyon jól tud védeni, erősebb ellenfélnek is volt problémája gólt szerezni vele, mint Gibraltar, azért azt fogadnám, hogy győzni fog anélkül, hog gólt kapjon, illetve, hogy nem szerez mindkét csapat gólt.

A  mi tippünk: mindkét csapat nem szerez gólt – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,33