Dinamo Zagreb – Bergamo 18.09.
Labdarúgás, szerda, 2019, Szeptember 18, Bajnokok Ligája, 21:00
Bergamo a tavalyi 2018/19 évadban az olasz Serie A 3. helyét foglalta el a győztes Juventusz és a második Napoli után, ami nagyon kiváló. Ezzel ugyanis kiharcolta magának a közvetlen résztvételét ebbe a csoport fázisba a Bajnokok Ligáján. A D csoportnak megvan a maga kiemelt csapata, ez Manchester City csapata, de a második helyért biztosan érdemes neki harcolni Sachtar Doneck és Dinamo Zagreb csapataival. Mindkét ellenfél igen csak kellemetlen tud lenni, azonban az esély megvan arra, hogy tovább jussanak. Most Atalanta Bergamo Zagrebbe utazik, remélem, hogy győzni fog, bár a fogadásomat bebiztosítom a döntetlennel, tehát a győzelmét döntetlen nélkül, a legroszabb esetben a tétet visszafizetik a fogaadóirodák a döntetlen eredmény esetében.
Bergamo arról is ismert, hogy ez a csapat teljesen összehasonlítólag játszik idegenben és otthon is. Erről tanúskodik a tavalyi évad is a hazai bajnokságon, amikor ez a csapat hazai környezetben 35 pontot szerzett 10-5-4 mérleggel, idegenben pedig 34 pontot 10-4-5 mérleggel. Az idei évad eddigi eredményei is arról tanúskodnak, hogy talán Bergamo idegenben jobban érezné magát,mint otthon. Otthon 1 párbajt elveszített, és idegenben pedig 2 párbajban győzött. Persze, nem azt állítom, hogy most bergamo Zagreb stadionján feltétlenül győzni fog, de azért vereséget nem kellene neki szenvednie. A csapat számára örvendetes az is, hogy Zapata támadó a csapatnál mardt, és aki a gólszerzők táblázatában a 2. helyet foglalta el 23 góllal. A csapathoz érkezett egy másik támadó is, Muriel FC Sevillától, és Malinovskij tartallék játékos Genkből. A csapattól távozott Cristante AS Rómához.
Természetesen, Dinamo Zágreb is kiváló jó inőségű játékosokkal rendelkezik, de ebből a tekintetből talán Bergamo jobban áll. Zágreb a 3. előfordulóban az idén otthon nem verte meg Ferencvásost sem, 1:1 volt az eredmény, és tavaly a Bajnokok Ligája 4. előfordulóján 1:2 vereséget szenvedett Bern csapatával.
A mi tippünk: Bergamo győzelme döntetlen nélkül – a legjobb oddsok a Betclic PT fogadóirodánál 1,49