Category Archives: Olaszország – Serie A
Empoli-Inter Milan 6.1.
Labdarúgás, szerda, 2016 Január 06, Olaszország, Serie A, 18:00
A Serie A versenyben a toszkán metropoliszba Empoliba utazik az egész verseny vezetője Inter Milan, amely utoljára vereséget szenvedett Lazioban, és így már csak 2 pont előnye van a táblázat élén. Ezt a meccset egy gyors gól után veszítette el közvetlen a meccs elején, az 5. percben. Ez a gól elrontotta az önbizalmát, és bár Icardi egyenlített, a 87. percben ismét gólt kaptak. Milano néhány év után van a táblázat élén, a csapatban olyan híres neveket találhatunk, mint Jovetic, Icardi, Perisic, Ljajic, Vidic, tehát vannak képességei az idén nagyon magasra jutni. De sajnos Inter sem nincsen sérülések nélkül, Melo és Vidic nem játszonak. De számomra így is a csapat a favorit, bár a helyzete nehéz lesz, egy gól is eldöntheti a meccset. Ez Inter esetében nem is kivétel. Ugyanis idegenben 5 párbajt nyert meg, ebből 3 alkalommal 1:0 és egyszer 4:0. Tehát az első győzelmén kívül, amely 2:1 volt, a győztes párbajaiban nem kapott gólt. Ha Inter idegenben kap gólt, nagy valószínűséggel nem győz a párbajban.
Empoli az idén azt mutatja, hogy nem egy olyan csapat, amelynek minden évben a megmentéséért kellene játszani és nagyon szimpatikusan szedi a pontjait. A csapatban fiatal játékosok játszonak, a játékuk nagyon vonzó. Empolit az utolsó fordulókban Massimo Maccarone veterán húzza. Gyengélkednek Mchedlidze és Tonelli, és éppen Tonelli az egyike azoknak, akik a védelem szilárdságára vigyáznak a csapatban. Empoli az utolsó 5 párbajban négyszer győzött, de meg kell jegyezni, hogy olyan csapatokkal, amelyek a táblázat alján vannak. A gólaránya 23:22, a mérleglése 8 győzelem, 3 döntetlen, 6 vereség.
Én inkább óvatosabb leszek, a győzelmet döntetlen nélkül próbálom meg. Ugyan feltételezem, hogy Inter dominálni fog a vonzóan játszó Toszkán csapat felett, de esély van arra, hogy Empoli gólt szerez, és így Inter számára nehéz dolog lehet hozzájutni 3 ponthoz, inkább bebiztosítom a fogadásomat.
A mi tippünk: Inter Milan győzelme dömtetlen nélkül dupla esélyben – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,31 szorzóval
Carpi-Juventus 20.12.
Labdarúgás, vasárnap, 2015 December 20, Olaszország, Serie A, 12:30
Az olasz Serie A utolsó karácsony előtti fordulóján Carpi találkozik Juventusszal. Juventusz a modern történelmében a legroszabb szezon kezdetet élte át az idén. Ugyanis kiderült, hogy Tevez vagy Pirlo nélkül nem megy minden olyan tökéletesen tovább, mint egy varázspálca sújtással. De semmi sem tart örökké és a torinói óriás visszafordult, és már a 4. helyen mindössze 6 ponttal lemaradva vezető Inter Milan után. A csapatban kezd működni a Mandžukič – Dybala duó, és ez potenciálissan egy hatalmas nagy erő, amely elfelejtheti a szezon elejét. Még soroljunk fel olyan neveket, mint Pogba, Buffon, Bonucci vagy Marchisio, és a különbség a két rivális között több, mint feltűnő.
Carpit a szezon startja előtt mindenki lenézte, mint egy egyértelműen kieső csapatot, néhányan úgy látták, mint egy olyan csapatot, amelynek a versenyen nincsen mit keresni. Ha a lejátszott 16 fordulóra visszanézünk, akkor ez fele-fele igazság. Carpi ugyan a táblázat végén van, és ha nem lenne a szerencsétlen Hellas Verona klub, akkor teljesen a táblázat utolsó helyén lenne, de másrészt a rosszakarói még sötétebb színekben látták Carpi szereplését a Serie A versenyen. A mérleglése, amely 2-4-10, és 13:30 gólaránya ugyan egyértelműen a legroszabbak közé tartozik, de a harciasságát nem tagadhatjuk. Otthon Carpi nem is kap olyan sok gólt, 22 gólt a 30-ból idegenben kapta. Úgy hogy Juventusznak egy kis ideig megtart, míg meghódítja a házigazdát. Boriello és Matos elöl képesek lesznek valamit kitalálni, de hiányzik nekik a támogatás és minőség a pálya közepén.
Úgy gondolom, mindenki bízik Juventusz győzelmébe, az erejét egyértelműen megmutatja, a jó szorzók annak köszönhetőek, hogy Carpi otthon nem kap sok gólt, de ez a hírneve alig ha segít neki, szintén a vendégek pocsék szezon kezdete magasabb értékekre zavarta az oddsokat. És mégy egy fogadást megpróbálok, és ez az lesz, hogy nem szerez gólt mindkét csapat a párbajban.
A mi tippünk: Juventus győzelme – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,38 szorzóval
Napoli-AS Roma 13.12.
Labdarúgás, vasárnap, 2015 December 13, Olaszország, Serie A, 18:00
Tehát ez az, amit szeretek. Igen, Nápoly, bár a rangadó, de természetesen nem olyan egyértelmű, mint ezt a fogadóirodák tárják elénk. Mert szerintük ha AS hatszor egymás után játszana Nápoly ellen, akkor csak 1 alkalommal győzne, de én úgy gondolom, hogy a helyzet egy kicsit más, és AS Nápolyt egy kicsit megkínozza. Ugyanis a harmadik Nápoly találkozik a 4. AS Rómával, táblzati szomszédok, mindkét csapat elsősorban a támadó foci hívei. A házigazda oldalán olyan sztárok vannak, mint Gonzalo Higuaín, Marek Hamšík, Dries Mertens vagy Pepe Reina a kapuban. Ellenük állnak AS mezében Edin Džeko, Miralem Pjanić, Gervinho vagy Daniele De Rossi. Mint látható, mindkét legénységben vannak nagy nevek, és a két csapat ereje nagyon is hasonló. És a tényt, hogy két aránylag egyenrangú ellenfélről van szó, megerősítik az egymásközti párbajok is. Hét párbajban minden alkalommal a házigazda győzött, 4 alkalommal AS, háromszor Nápoly. Ebből látni, hogy mindkét csapat számára nagyon fontos a hazai környezet.
Nápoly otthon 7 párbajban 16 gólt szerzett, a vasárnapi párbajban nem lenne probléma fogadni a gólok számára, a két csapat legalább 3 gólt szerez vasárnap este. Nápoly otthon a legjobb, 19 pontja van. AS idegenben az átlaghoz tartozik, 3 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség. De a gólok itt is esnek, Palermóban 6, Fiorentinában 3, Bolognában 4. A rómaiak számomra nagy csalódást okoztak a szerdai párbajban otthon bate csapatával, ahol annak örültek, hogy Bayer Leverkusen nem használta ki az esélyeit barcelona ellen és nem küldte őket az Európa Ligába. Számukra is érvényes, hogy idegenben gyengébbek, mint otthon Rómában.
Hiszek a nápolyi focistákban, hogy teljes pontszámot szereznek, hogy legalább a két csapat 2,5 gólt szerez a párbajban, mivel támadó focit játszonak. És ha lesz egy kis szerencsénk, mindkét csapat gólt szerez. Sok szerencsét a fogadásokhoz!
A mi tippünk: Napoli győzelme – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,58 szorzóval
Sampdoria-Empoli 29.10.
Labdarúgás, csütörtök, 2015 Október 29, Olaszország, Serie A, 20:45
Samptdoria a múlt szezonban a jobb csapatok közé tartozott. A bajnokságon a 7. helyen végzett, az európai kupáktól 7 pont választotta. Az idei bajnokságon eddig tiszteségesen mutatta magát, 9 lejátszott forduló után a 7. helyen van. Az utolsó párbaja 4:1 győzelemmel végződött Verona ellen. Ha nem köszön be a játék vállság, bízok benne, hogy meg vannak az esélyei az európai kupákra. A nyári átlépések szezonjában Samptdoria csapatában sok minden megváltozott. A csapatot 14 játékos hagyott el, többek között Pedro Obiang, Samuel Eto’o, vagy Stefano Okaka. A csapatot ellenkezőleg erősítette Luis Muriel,10.5 millió euróért Udineseből, vagy Andrea Coda, Moisander, Torreira, Cassani, Barreto, Puggioni, Pereira, Fernando, Silvestre, Zukanovic, Antonio Cassano és Jefferson. Ha Samptdoria hazai párbajaira nézünk, 5 hazai párbajból a csapat négyet megnyert – a vezető AS csapatát beleértve, és egy alkalommal döntetlent ért el. El kell ismerni, hogy a házigazda otthon nagyon jól játszik.
Empoli a múlt szezonban az átlagon alatti csapatok közé tartozott. A bajnokságon csak a 15. helyen végződött és az idei szezonban sem a helyzete nem más, jelenleg a 15. helyen van 10 ponttal. Az idén is mint az eredményeire, mint a játékára nézve, csak az átlagon alatti csapatokhoz tartozik. A nyáron a csapatot Rugani, Valdifiori, Bassi, Rovini, Tavano és Hysaj hagyták el, Krunic, Saponaro, Dermaku, Bittante, Costa, Camporese, Zambelli és Cosic érkeztek. A csapat idegenben négy vereséget szenvedett, és csak egyszer tudott győzni.
Csak bízni lehet benne, hogy Samptdoria, aki jelentősen jobban tetszik játékilag is, mint az ellenfele, hogynem veszíti el a meccset. Meg van neki a hazai környezet előnye is hazai rajongókkal. Nehéz megjósolni a gólok számát, Empoli gyakran nem is szerez gólt, a játéka laza, nem túl támadó, inkább védekező. A szorzó szép értékű, idővel csökkenhet.
A mi tippünk: Samptdoria győzelme – a legjobb oddsok az Bet 365 fogadóirodánál 2,15 szorzóval
Empoli-Nápoly 30.4.
Labdarúgás, csütörtök, 2015 Április 30, Olaszország – Serie A, 20:45
Nápoly végül felébredt. Az utolsó három párbajban Benitez edző játékosai teljes pontszámot szereztek, így a második Lazio csapatától már csak egy győzelem választja. A közvetlen bejutás a Bajnokok Ligájába a vendégek számára nagyon csábító, szintén az edző számára is, neki a szerződés meghosszabbítása forog kockán, mert néhány alkalommal a szezonban szó volt a kicseréléséről. Nápoly az akciók befejezésében javult, három párbajban tíz alkalommal talált a kapuba, és még sok más esélyt emellett nem használt ki. Empoli stadionján is játékilag jobb lehetne, verseny döntetlenek királya (17.) már meg van mentve, így az esetleges pont vesztesség nem nagy tragédia számukra. Empoli igyekszik támadó focit játszani, ami a vendégeknek megfelel.
Empoli Olaszország közepén fekszik, cca 50 ezer lakossal Toszkána vidékén. Nem sokat játszott a Serie A –ban, gyakorlatilag csak ebben az ezredben váltogatott az 1. és 2. liga között. Lehet mondani, hogy újonc a versenyben, tavaly a második helyről jutott a Serie A –ba. A céljuk tehát megmaradni a legmagasabb versenyben teljesítve van, 6 fordulóval a verseny vége előtt 11 pont külömbsége van a javára a kieső csapatok iránt. De még teljesen ne „hűlt” ki, otthon még szedegeti a pontokat. Az utolsó 5 hazai párbajban egyszer sem nem szenvedett vereséget. De meg kell jegyezni, hogy ezek a csapatok a táblázat legaljáról voltak, genoa (7.) kivételével, amely csapatával döntetlent játszott.
Nápoly jó időszakot él át, tavaly a 3.helyen végzett, az idén a kiesései után egy nagyot fellélegzett, és győzni tudott az erős Fiorentinával 3:0, azután azonos győzelme Cagliari ellen, és utoljára Sampdoria ellen 4:2. A verseny végéig hat forduló van hátra, tehát nagy az esélyük bejutni a Bajnokok Ligájára is. Benitéznek a gyepre a helyes fellálítást kell küldeni, hogy a vendégek győzelme ne ússzon el. Egyértelmű fogadás a vendégek győzelmére, kiegészítésnek lehet fogadni a gólok számára is – legalább 2,5 gólt látnak a nézők, de szintén arra is, hogy mindkét csapat gólt szerez.
A mi tippünk: Nápoly győzelme – a legjobb oddsok a Bet365 fogadóirodánál 1,70 szorzóval.
Juventus – Inter Milano 6.1.
Labdarúgás,kedd, 2015 Január 06, Olaszország – Serie A, 21:00
A címvédő bajnok az új évet Inter Milano mérkőzéssel kezdi. A házigazda benne el akarja majd felejteni a nemrégi kudarcot a szuperkupán, amelyben a büntető rúgásokban Neapoltól kapott ki. Ebben a törekvésben azonban nemsegíthetnek a sérült játékosok, mint Asamoah, Barzagli és Romulo. A vendégek oldalán csak Nagatomo védőt fogják hiányolni, aki az ázsiai bajnokságon tölti a nemzeti válogatott feladatait.
“Nerazzurri” csapata a táblázatban csak a 11. helyen van, de Robert Mancini edző vezetése alatt tavasszal a csapat harcolni akar a résztvételért a Bajnokok Ligája előfordulóján. Ehez csak hat pont hiánya van. Erre a célra hozta Inter a német nemzeti válogatotból Lukas Podolski támadót, aki Arsenal színeiben játszott. Hamarosan több erősítés is követni fogja a játékost. De a jelenlegi összeállítással a vendégek még nem egyezhetnek a házigazdával. A csapattól elbúcsúzott három tapasztalt argentin játékos Esteban Cambiasso, Walter Samuel és Javier Zanett, akik a védelmet biztosították, azután Ricardo Álvarez is. Inter az utolsó fordulóban otthon 2:2 döntetlennel végződött Lazio ellen. Lazio egy ideig 0:2 vezetésben volt!
Juventus a tavalyi szezonban 17 ponttal megelőzte AS Rómát és 102 ponttal lett a Serie A győztese. A nyár folyamán sok változás volt a csapatban, de az idei szezon mutatja, hogy Olaszországban még mindig a legjobb csapat. Az idei szezonban eddig a csapat megszerezte a lehető pontok 80 % (39 pontot 48-ból). A csapat támaszkodik nagyon a védelmére, de sok gólt is tud szerezni. Juventus 16 bajnoki párbajban csak 7 gólt ebgedett be, ami a legjobb eredmény a versenyen. De a legtöbb gólt is szerezte. Eddig 34 gólt szerzett, a második legjobb csapat csak 28-at. Az utolsó egymásközti találkozón Juventus 3:1 győzött.
Egyértelmű hazai győzelemre fogadunk ma nem nagyon magas oddsal, kiegészítésnek lehet fogadni, hogy mindkét csapat szerez gólt, vagy hogy a párbajban legalább két gól esik.
A mi tippünk: Juventus győzelme – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,42 szorzóval
Cagliari-Juventus 18.12
Labdarúgás,csütörtök, 2014 December 18, Olaszország – Serie A, 19:00
Juventusz az egyértelmű rangadó a mai meccsben. Sokkal jobb a minősége a csapatnak. A Serie A jelenlegi vezetője kétszer egymás után habozott (0:0 döntetlennel Fiorentinában és 1:1 otthon Sampdoriával), így már nem marad neki más hátra, csak teljes pontszámot szerezni. Mert az előnye a második AS Roma csapatához képest már csak egy pont. Cagliari jelenleg a harmadik leggyengébb csapat a versenyen, és úgy néz ki, hogy sok dolga lesz a megmentésével. Egy ilyen ellenféllel Juventusznak egyszerűen győznie kell. Ezen kívül Cagliarinak a formája jelenleg borzalmas, a győzelem ízét már hétszer egymás után nem ízlelte meg (4 döntetlen, 3 vereség). Az egymásközti párbajok is egyértelműen juventusz javára szólnak. A múlt szezonban Cagliarit 3:0 otthon és 4:1 idegenben verték meg. Juventusz Cagliari stadionján négyszer egymás után teljes pontszámot szerzett.
Lehet hogy első látomásra úgy tűnhet, hogy a gólok számára bátran lehet fogadni. Lehet, de szerintem nem esik több, mint négy gól a meccsen. Hogy miért? Mert Cagliari számára nagy probléma lesz egyáltalán egy gólt szerezni. Juventusz védelme szilárd, mint egy szikla (csak 6 gólt kapott 15 bajnoki párbajban). Másrészt Cagliari már háromszor egymás után nem szerzett egy gólt sem. Otthon Fiorentinával 0:4 kikapott, azután következett a 0:2 hazai vereség Chievo ellen. Utoljára Parmában játszott gólok nélkül. Tehát a házigazdától nem sok, ha vékkép valami, gól várható. És mondjuk őszintén Juventusz sem fogja magát a támadásban megeröltetni. Az utolsó két bajnoki párbajban juventusz csak egy gólt szerzett. Az utolsó nyolc egymásközti párbajból csak egyszer történt meg, hogy a gólok száma meghaladta a négyet.
Így a biztos fogadás Juventusz győzelme nem túl magas oddsokkal, kiegészíthetik fogadással, hogy a meccsen nem esik több, mint négy gól.
A mi tippünk: Juventusz győzelme – a legjobb oddsok az Expect fogadóirodánál 1,35 szorzóval
Bergamo-AS Roma 22.11
Labdarúgás, szombat, 2014 November 22, Olaszország – Serie A, 18:00
Ma az olasz Serie A kis szünet után a 12. fordulóval folytatja a versenyt, amelyben Atalanta Bergamo otthon játszik AS Róma ellen. Egyértelműen Róma a rangadó a meccsen, az idei szezonja nagyon sikerült, a vezető Juventuszra csak három pont vesztesége van. Így ma a teljes pontszám megszerzése majdnem hogy csak nem kötelesség számára a gyenge Bergamo stadionján. Rátekintve a vendégek kiváló góllövő formájára, és a támadási minőségére (Gervinho,Iturbe,Totti), a vendégek győzni fognak, és legalább két gól esik a párbajban. A játékosok Francesco Totti körül annyira tapasztaltak, hogy fognak tudni boldogulni Bergamo stadionjján. Ezért bátran írok kettest a szelvényemre, és Önöknek is ezt javaslom .
Atalanta Bergamo az idén nehéz és rosz szezont él, jelenleg tíz ponttal Serie A 17. helyén kuporkodik. Az utolsó bajnoki párbajban Bergamo gólnélküli döntetlent játszott Sassuolo stadionján. A csapat a bajnokságon tizenegy párbajban csak négy gólt tudott szerezni, ez egy kicsit kevés, ha csak gondolni akarnak a győzelemre. Majd Róma megmutatja a házigazdáknak, hogyan kell gólokat szerezni.
AS Róma jelenleg 25 ponttal a második helyen van. Ezért bármilyen pontvesztesség számára nagy hiány lenne a gyenge Bergamo stadionján. A kiváló rajt után a szezon elején a csapatot csalódások is érték mint a hazai bajnokságon, úgy a Bajnokok Ligáján is az erős ellenfeleivel (Juventusz,Bayern,Neapol). De most a csapat ismét emelkedőn van, amit be is bizonyított az utolsó bajnoki párbajban, amelyben hazai környezetben sikerült egyértelműen megverni Torinit 3:0. AS tizenegy bajnoki párbajban 19 gólt szerzett, ami elég jó. Sok szerencsét a fogadáshoz.
A mi tippünk: AS Róma győzelme – a legjobb oddsok a Bet 365 fogadóirodánál 1,80 szorzóval
Lazio Roma-Cagliari 3.11
Labdarúgás, hétfő, 2014 November 03, Olaszország – Serie A, 21:00
Lazio Roma igazán jó formába jutott, amely a táblázat harmadik helyére vitte a csapatot. Az utolsó 5 párbajban 13 pontot szerzett négy győzelemért és egy döntetlenért. Az utolsó meccsen Lazio 1:1 döntetlent játszott a 11. Verona stadionján, amikor a büntetőből kapott gólt és a 68. perstől fogva a kibocsájtott Cavanda nélkül játszott. Ebben a meccsben azonos számú lövése volt, mint Veronának és a labdát az egész idő 58% tartotta magánál. Cagliari néhány hete szenvedett 1:0 vereséget Veronától. Az előző párbajokban Lazio megverte FC Torinot, vagy Fiorentínát. Az idei hazai Lazio mérleglése 3 győzelem, 0 döntetlen, 1 vereség. A csapat legnagyobb sztárjai Stefan de Vrij, Antonio Candreva, Lucas Biglia, Senad Lulić, Miroslav Klose és az idei szezon nagy góllövője Filip Đorđević. A csapat támasza Candreva úgy nyilatkozott a klub elvárásairól, hogy az idei szezont a harmadik helyen akarják befejezni.
Cagliari a Serie A gyengébb csapatai közé tartozik, tavaly a 15. helyen végzett és az idén hasonlóan néz ki a helyzete. Jelenleg ugyanis a 14. helyen van azonos pontszámmal, mint a 15. Palermó. Cagliari idei mérleglése 2 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség. Cagliari párbajaiban elég sok gól esik, ami várható volt, amikor a csapat a cseh harcias edző Zdeněk Zeman kezei alá került, aki csapatai nagyon támadóan játszonak, de nem nagy eredménnyel. Az utolsó két egymásközti párbaj (mindkettő a tavalyi bajnokságról) : Cagliari – Lazio Roma 0:2, Lazio Roma – Cagliari 2:0.
Ezért azt javasoljuk, hogy a házigazdák győzelmére fogadjonak. Mivel hogy Cagliari kinti mérleglése nagyon szolíd 2-1-2 és 9:5 gólaránnyal, várható, hogy ez a csapat is szerez gólt, így meg lehet próbálni a fogadást, hogy mindkét csapat gólt szerez 1,74 oddsal az Unibetnél.
A mi tippünk: Lazio Romagyőzelme – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,59 szorzóval
Verona-Lazio Roma 30.10
Labdarúgás, csütörtök, 2014 Október 30, Olaszország – Serie A, 20:45
A Serie A kilencedik fordulóján vendégli Verona a játékosokat az Örök városból. A hazai meccsek táblázatában a házigazdák a tizenkettedik helyen vannak 6:6 gólaránnyal és utoljára a saját rajongói előtt AC Milánótól 1:3 kaptak ki. Lazio a kinti táblázatban a hetedik helyen van 7:4 gólaránynal és egymásután két párbajban győztek anélkül, hogy gólt kaptak volna Palermóból és Fiorentínából. Ha Lazio igazán játszani akar a bajnoki harmadik helyért és egyaránt a résztvételért a Bajnokok Ligáján, akkor ma Verona stadionján győznie kellene, vagy legalább döntetlent játszani. Meg lehet itt próbálni a dupla esélyt, hogy Lazio nem szenved vereséget 1,26 oddsal, amelyet a Bet-at-home kínál. Mellesleg Lazio kiváló formában van, ez lehetne az ötödik győzelme egymás után, a bátrak a tiszta győzelemre is fogadhatnak. Egyébként tisztességes megemlíteni, ha már a tiszta kettesről beszélünk, hogy az utolsó egymásközti párbajban Verona 4:1 verte meg Laziót, de nem valószínű, hogy a villám kétszer csap egymásután azonos helyre, ha megfontoljuk, milyen a két csapat formája.
Mindkét csapat párbajaiban elég sok gólt lehet látni, különösen az egymásközti párbajokban, amelyekben hihetetlenül sok van. Az utolsó hat párbajban átlagban hat gól esik egy meccsen. A bajnoksági meccsek góljai száma átlagban edddig Verona és azonosan Lazio esetében is 2,9 gól egy meccsen. Ezért feltételezhető, hogy mindkét csapat gólt szerez egy szolíd 1,52 oddsal a Bet-at-home bukinál.
Ezért úgy gondolom, hogy aki csak egy fogadást akar kötni, próbálja meg a dupla eséjt Lazio veretlenségére, akik többet szeretnének fogadni, minden említetteseményre nyugottan fogadhat.
A mi tippünk:Lazio Roma dupla esélyben nem szenved vereséget – a legjobb oddsok a Winmasters fogadóirodánál 1,26 szorzóval