Benfica Lisboa – Basel 5.12.
Labdarúgás, kedd, 2017 December 5, UEFA Bajnokok Ligája, 20:45
A Bajnokok Ligáján programon vannak az utolsó párbajok az alap részben a csoportokban. Én egy olyan párbajt választottam elemezni,amelyről azt gondolom, hogy ez egy nagyon támadós párbaj lesz. Benfica Liszabon az idén a csoportjukkal a Bajnokok Ligáján egyáltalán nem bírkóztak meg.Nem szerzett egy pontot sem, és világos, hogy az utolsó helkyen végez. Az edzőjük azonban kijelentette, hogy a Bajnokok Ligájától győzelemmel akar elbúcsúzni és nem úgy akar beíratkozni a történelembe, hogy a csoportban nem szerzett egy pontot sem. Világos tehátm hogy Benfica senkit sem nem fog kímélni, teljes erőben áll a csapat a gyepre.Ezen túlmenően várható, hogy a házigazda tolakodni fog előre és a rajongóit meg akarja majd vigasztalni. Benfica sokat játszik a szárnyakon, ez alapja a szöglet rúgásoknak, ez ma sem lesz másképen, erre a lehetőségre is lehet fogadni, sőt javasoljuk is kimondodtan.
A vendég csapat Basel nem lépett a szozonba nagyon jól, kínlódott, de most már sokkal jobban áll és mostanában a csapat nagyon jó teljesítményeket mutat. A hazai bajnokságán csökkenti Bern előnyét, a Bajnokok Ligáján megverte Manchester Unitedet és tehát egészében Basel nagyon jó be van indulva. Ezen túlmenően a tovább jutásáért harcol, ehez ma pontokat kell szereznie, azonos a pontszáma, mint CSKA csapatának, tehát 9, az orosz egység Manchester United stadionján játszik, de bármi megtörténhet, és ezt a vebdégek tudják. Ezért is a vendég edző kijelentette, hogy úgy fognak játszani, mint máskor, hozzá tette, hogy a csapata támadó jellegű, és csak a támadásra öszpontosítani halálos lehetne.
Mindkét csapat támadó labdarúgást játszik, ahogyan ezt már bebizonyította az első párbaj is, amelyet basel otthon 5:0 megnyert. Ebben a párbajban a házigazdának minden besikerült. Ma hasonló hangulatban látnám a párbajt, nehéz megmondani ki fog jobban örüli a végén, egy óvatos fogadást is tehetnénk, hogy Basel nem szenved vereséget dupla esélyben.
A mi tippünk: Basel nem szenved vereséget dupla esélyben – a legjobb oddsok a sportingbet fogadóirodánál 1,45