Atletico Madrid – Dortmund 06.11.
Labdarúgás, kedd, 2018, November 06, UEFA Bajnokok Ligája, 21:00
A Bajnokok Ligája a visszavágókkal folytatódik, bennük találkoznak Atletico Madrid is Borussia Dortmunddal. A vendég csapat nagyon jól boldogul a csoportjában, amikor az eddigi párbajait megnyerte, így a táblázatban 9 pontja van 8:0 gólaránnyal. Az első párbajára Belgiumba utaztak Bruggy ellen, ahol a belga csapat egész idő alatt tartotta magát, de 5 perccel a vége előtt gólt szerzett Borussia és 3 ponttal utaztak haza 1:0 eredménynel. A következő találkozóban otthon játszottak a kínlódó Monacoval. A gólnélküli 1. felidő után Bruun Larsen volt sikeres gólall, majd néhány perc múlva Alcácer szerzett gólt, már 2:0 volt az eredmény. De hosszabbításban még Marco Reus biztosította a végső 3:0-ra. Az utolsó párbaját Borussia ismét otthon játszotta a jelenlegi ellenfelével, a 38 percben Witsel szerzett gólt, majd a 73. percben Guerreiro szerezte a 2. gólt. Tíz perc múlva Sancho javított 3:0-ra, Guerreiro a véégén a végső 4:0-ra javította az eredményt.
Atlético tehát egy alkalommal a csoportjában megbotlott, éppen Borussiával. A csámláján 6 pont van és 5:6 a gólaránya. Az első párbaját Monacoban játszották, ahol már a 18. percben Grandsir pontos találatával 1:0 veszítettek. De a madridiak a félidőik fordítottak az álláson, amikor Costa és Gimenez szereztek gólokat. A szünet után már nem estek gólok, így Atletico ünnepelte az első győzelmét 2:1 eredménynel. Otthon Bruggy ellen Griezmann góljával vezetésbe jutottak, dea vendégek is gólt szereztek, így 1:1 állással mentek pihenni. A szünet után ismét Griezmann szerzett gólt, majd a hosszabbításban még Koke javított a végső 3:1-re. Ahogyan ez látszik, a csapat jelenlegi legnagyobb sztárja Griezmann, aki a legtöbb gólt szerzett a Bajnokok Ligáján a csapata számára.
A vendégek Spanyolországba biztosan egyfajta nyugalommal utaznak majd, mivel a számláján 9 pont van, ez azt jelenti, hogy már a zsebükben van a tovább jtás a következő fázisba. Atletico messziről sem nem lehet nyugodt, bízok benne, hogy ebben a párbajban látunk majd több gólt is. A gólok számára fogadok.
A mi tippünk: a párbajban legalább 1,5 gól esik – a legjobb oddsok a sportingbet fogadóirodánál 1,33