Cseh Köztársaság – Koszovó 14.11.
Labdarúgás, csütörtök, 2019, November 14, EURO 2020, 20:45
A csehek esetleges győzelme esetében a válogatott bebiztosítaná magának a tovább jutást az EURO 2020-ra. Ehez meg van minden feltétel. Amikor Csehország az utolsó selejtező mérkőzésben otthon megverte az összehasonlíthatatlan Angliát 2:1, akkor nem úgy gondolom, hogy Koszovó valahogyan veszélyeztethetné a cseh csapatot. Legfeljebb csak úgy, hogy ha a csehek úgy játszanának, mint Észak-Írországgal az első félidőben az utolsó baráti találkozón. Abban az esetben, ha Koszovóval csak döntetlent szereznének, akkor még az utolsó mérkőzései előtt mindig 1 pont előnyük lenne, és az utolsó párbajukba Bulgáriába utaznának, és Koszovo otthon játszana Angliával. De döntetlenre támaszkodni úgy sem lehetséges, ezért Koszovót nyomás alá kell nekik vinni és gólokat szerezni. Bár ha figyelembe vesszük a csehek első mérkőzését Koszovóban, ez egy nagy kínlódás volt. Vezetésben voltak 1:0, de ezután már semmit sem nem ért az egész játék, mivel a csehek kaptak két gólt, ebből tehát 1:2 vereség lett a végén.
De ezután jött a híres hazai párbaja Anglia ellen, nem is emlékszem, hogy mikor játszottak a csehek olyan jól, mint akkor. Sokkal jobbak voltak, mint az angolok, akik minden előző mérkőzésben 4, vagy 5 gólt is adtak. A végeredmény tehát 2:1 volt. Ezután a mérkőzés után Anglia 6:0 győzelmet szerzett Bulgáriában. Azonban Koszovót nem szabad lebecsülni. Néhány kiváló játékosa van a csapatban, Milot Rashica Werder Bremen csapatában 9 párbajban már 6 gólt szerzett. Majd Vedat Muriqi, aki Fenefbahce csapatában 11 párbajban 7 gólt szerzett. A védelemben Rrahmani, aki Verona csapatában van, Zhegrova Baselben, Valon Berisha Lazioban, végül Herolind Shala, aki jelenleg Valerengo Oslo csapatában játszik. Minőségileg tehát a csapat jó, legalább olyan jó, mint a cseh csapat.
A csehek otthon mindent megtesznek azért, hogy ne ismétlődjön meg a koszovói eredmény, ezért harcolni fognak és szerintem győzelmet szereznek.
A mi tippünk: Cseh Köztársaság győzelme – a legjobb oddsok a Betclic fogadóirodánál 1,70