Napoli-Udinese 22.1.

Labdarúgás, csütörtök, 2015 Január 22, Olaszország – Coppa Italia, 21:00

Coppa Italia

Az olasz kupa nyolcad döntőjén a házigazda a rangadó. Ezek voltak bevetve a legjobb 16 csapat közé, Udinese eddig már két párbajt játszott. Sikeres volt, megverte Ternanut 5:1 és Cesenát 4:2. Neapol a nemrégi hazai habozása után Juventus ellen sikeresen küzdte a harcot a harmadik helyért a Serie A versenyen, amikor Rómában Laziot verte meg.

A kékek ugyanis az Olasz Kupa címvédője, ezt szeretnék az idei szezonban is megismételni. A házigazdák oldalán nem lépnek a gyepre sérülés miatt Insingne, Zuniga és Michu. Ghoulam pedig az Afrikai Kupán képviseli a hazáját. Udinese csapatában nyolc játékos fog hiányozni. Mindez sérülések, Afrikai Kupa képviselése, vagy a húszévesek Dél-Amerikai bajnoksága miatt van. Udinese a 2015-ös évet nem kezdte jól, eddig még egyszer sem nem győzött. Másrészt Neapol ellen az egymásközti párbajokban sikeres. Utoljára három éve veszítette el a meccset. Neapolnak jobb minőségű a csapata és húszezer rajongója előtt jobban fog játszani. A bajnokságon háromszor győzött az utolsó négy párbajban és az egyetlen veresége a vezető Juventusztól volt. A csapat szerzi meg a legtöbb gólt Juventus után.

Udinese kimondottan kinlódik a bajnokságon, ahol már 5 párbajban nem szerzett győzelmet, és idegenben csak kevés gólt tud szerezni, kilenc párbajban csak hét gólt szerzett. Eddig a bajnokságon a tizenkettedik, és csak 24 pontot tudott szerezni. Otthon utoljára csak döntetlent tudott játszani Cagliari ellen 2:2. A csapat káderje jelentősen gyengébb, mint Neapol káderje, és ezt majd látni lehet. Neapol győzni fog. Elég alacsonyak az oddsok neapol győzelmére, így meg lôehet próbálni más fogadást is, pld. hogy mindkét csapat szerez gólt, vagy hogy a párbajban legalább három gólt láthatnak a nézők.

A mi tippünk: Napoli győzelme – a legjobb oddsok a Bet365 fogadóirodánál 1,36 szorzóval