Marseille – Lazio Roma 25.10.

Labdarúgás, csütörtök, 2018 október 25, UEFA Európa Liga, 21:00

Az Európa Liga egyik legvonzóbb párbaja a harmadik körben éppen Marseille és Lazio Roma párbaja lesz. Mindkét csapat eddig a versenyben nagyon sikeres, és bízok benne, hogy ez íg megy tovább is. Marseille még mindig várakozik két kör után a győzelmére, amikor az első körben a német Frankfurtot a több, mint 30 perces előnyével nem tudta megverni. Kiválóan kezdett Ocampos már a 3. percben, amikor a csapatát vezetésbe hozta, de a szünet után a vendégek Torro személyével az 52. percben egyenlítettek. Nem sokára ez után Jetro Willems piros lapot kapott a második sárga lapja után. Azonban így is a 89. percben úgy döntött, hogy minden pontot Németországba visznek a vendégek, Jovič talált a kapuba falette passzja után. Ez után következett a második párbaj Cipruson Apollon ellen, ahol marseille már 20 perccel a véde előtt 2 góllal vezetett Payette és Luiz Gustavo góljaival, azonban a házigazdák rákapcsoltak és Markovic és Zelay góljaival egyenlítettek.

Lazio Roma megbírkózott otthon Apollon csapatával a nyitó párbajban 2:1 aránnyal, amikor büntetővel a 84. percben eldöntötte Ciro Immobile és Luis Albert társával így lettek a párbaj gólszerzői. A vendégekért egy pillanattal a vége előtt Zelaya javította a végeredményt. Az utolsó párbaj Frankfurban azonban a házigazdák rendezésével zajlott le, Lazio 4:1 vereséget szenvedett, sőt még piros lapot is kaptak Joaquín Correa és Basta, ezek Franciaországban hiányozni fognak. Lazio edzője agymértékben Luis Alberto és Immobile támadókra támaszkodik majd, nekik köszönhetik az utolsó győzelmüket is Parma stadionján 0:2 aránnyal a hazai bajnokságon. Hogy nem kapott Parma több gólt, ezt a kapusának köszönheti, aki kiváló teljesítményeekt mutatott. Lazio 9 bajnoki párbaja után 19 pontot szerzett, csak 3 pont vesztessége van a 2. Napolira.

Marseille hihetetlen támadó potenciállal rendelkezik, ezt ismét megmutathatná ebben a találkozóban. A francia ligában a második legjobb a támaadása az első PSG után. Eddig 22 gólt szereztek 10 körben. Szintén Thaucin formája is kiváló, ezért csütörtökön számos gólt várok a párbajban.

A  mi tippünk: a párbajban legalább 2,5 gól esik  – a legjobb oddsok a sportingbet fogadóirodánál 1,67