Magyarország-Románia 4.9.

Labdarúgás, péntek, 2015 Szeptember 04, EURO 2016 kvalifikálás, 20:45

Pénteken este az EURO 2016 kvalifikálás hetedik fordulójában játszik itthon Magyarország a jól nekiszaladt Románia ellen egy érdekes mérkőzésben. Magyarország hat lejátszott párbaj után a harmadik helyen van. Ha tovább akarunk jutni, a harmadik helyről még harcolni kell a válogatottnak. Eddig a fiúk 11 pontot szereztek három győzelemért és két döntetlenért. A számlánkon van egy vereség is Észak-Írországgal, amellyel idegenben 2:0 vereséget szenvedtünk. Az első meccsben Romániával 1:1 volt a végeredmény, de ebben a párbajban a románok nagyon erősek voltak a labdával, tobb jó helyzetük volt gólt szerezni, de nekünk ez az egy pont is nagyon nagy örömet hozott. A fontos az, hogy a csapat jó hangulatban van, nem becsüli le az ellenfelét, és ez a fontos, hogy ne hamarkodja el a dolgokat.

Románia eddig az egyetlen csapat az F csoport táblázatában, aki még nem szenvedett vereséget, így méltóan van a táblázat élén. Hat párbajban 14 pontot szereztek négy győzelemért és két döntetlenért 7:1 gólaránnyal. Ezt az egy gólt éppen a magyar fiúktól kapta. A románok nagyon jó úton járnak, hogy közvetlenül jussonak tovább a csoportból. Ezért is nagyon fognak ezért harcolni, mert pénteken el lehet döntve, hogy hogyan tovább. Anghel Iordanescu labdarúgó – válogatott edzője panaszkodott, hogy a nagy nevek hiányozni fognak. Meghívót húsz játékos kapott, kérdéses, hányan jönnek el. Mellettük 5-6 játékos a hazai bajnokságról. Minden poszton azért kiváló játékosok állnak, akikre majd vigyázni kell, de mivel nemzetközileg ismert játékosokról van szó, akik ismertek, ez a feladat nem lehetetlen.

A meccset Budapesten a Groupama Arénában telt ház előtt játszák, nagy segítség lehet a házigazdának a stadioni jó hangulat. Az F csoport nagyon kiegyensúlyozott, még bármi megtörténhet. Nagy segítség lenne a csapatnak, ha három pontot tudna szerezni. Ugyan ez nem lehetetlen, de szerintem legalább egy pont megszerzése majdnem hogy csak biztos.

A mi tippünk: hazai győzele, vagy döntetlen – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,45 szorzóval.