Liverpool – Brighton 30.11.

Labdarúgás, szombat, 2019, November 30, Anglia, Premier League, 16:00 

Liverpool ugyan csak a napokban játszotta le a nehéz mérkőzését a Bajnokok Ligáján, ennek ellenére minden ellenfelének egy valamivel óvatosabbnak kellene lennie. Liverpool nagyon keményen megy a bajnoki cím megszerzéséért. Tavaly megnyerte a Bajnokok Ligáját és nem várható, hogy most ezzel a gyengébb ellenféllel feladná a mérkőzést és feleslegesen pontokat veszítene. Ezzel csak komplikálná a helyzetét a táblázat élén. Azonban az angol bajnokságon nehéz tippelni a győztesre, mert gyakran még a leggyengébb egység is meg tudja lepni az erős csapatokat a táblázat élén. Brighton  nem is tartozik a leggyengébbek közé, mivel a táblázatban a közepén áll. De hogy Brighton lépést tudjon tartani Liverpoollal, ezt sem nagyon hiszem. Liverpool a párbajt erősen a kezében szeretné tartani, és elsősorban ő szeretne dönteni a párbaj eredményéről, a lehető leggyorsabban.

Brighton az utolsó 6 mérkőzésében 10 gólt szerzett, így látható, hogy azért a támadásban a formája megvan. Utoljára, amnikor Manchester United ellen játszott, szintén szerzett gólt, bár 3:1 eredménnyel vereséget szenvedett. Liverpool pedig a taktikája miatt elégé sok gólt kap otthon. A mérkőzés teljes idejében támadni igyekszik, ezért az ellenfelüknek lehetővé teszik a gyors breikek lehetőségét, így a gólokra is. De Klopp edző miért is változtatná a taktikáját, ha ez így jól működik a csapatnál? Liverpool otthon 6 párbajt játszott, és minden alkalommal gólt is kapott. Olyan csapatokkal is, mint Newcastle, vagy Norwich, tehát hasonló minőségű csapatok, mint Brighton. Bármilyen hihetetlenül néz ki, de Liverpool otthon május óta minden alkalommal gólt kapott otthon is. Azóta 10 verseny párbajt játszott, bennük öszesen 17 gólt kapott.

Fogadni ismét nem a győztesre fogok, hanem arra, hogy mindkét csapat gólt szerez. Liverpool igyekezni fog, hogy azért a győzelme ne ússzon el, ehez gól kell, és Brighton is esélyt kaphat a gólra egy gyors ellentámadásból. A szorzó erre a lehetőségre elégé jó, az esélyek magasak.

A  mi tippünk: mindkét csapat szerez gólt – a legjobb oddsok a Bet Clic fogadóirodánál 2,05