Category Archives: Euro 2016
Magyarország – Norvégia 15.11.
Labdarúgás,vasárnap, 2015 November 15, EURO 2016 kvalifikálás, 20:45
Magyarország Északeurópából egy álom eredményt hozott, amikor a párbaj 0:1 eredménnyel végződött a magyar fiúk nagy örömére. A győzelem a csapatot nagyon felbuzdította, a visszavágón a csapatunk támaszkodhat a nézők fantasztikus támogatására. A norvégok természetesen nagyon csalódottak. Az első pótmérkőzési találkozón világosan ők voltak a jobb csapat, az ellenfelét egyértelműen túlszárnyalták mint a lövések számával, úgy a labda tartásával is, gyakrabban volt a labda a norvégoknál. De ismét megmutatkozott, hogy melyen nagyon hiányzik a norvégoknak egy produktív gólszerző. A visszavágó óvatos focit játszonak, nyitottabb játék a párbaj másik felében várható, vagy ha a magyar fiúk egy gyors gólt szereznének nemsokára a játék kezdetétől.
A magyar játékosok enyhén a rangadók a bukmékerek szerint, a hazai környezeten kívül és a jobb psziché mellett még van néhány aduja a markában. Ezek közé tartozik Dzsudzsák Balázs, a padon majd lesben áll a dzóker Böde Dániel, aki ősszel a hazai bajnokságon már 12 alkalommal talált hálóba, a vállogatottban kétszer, két párbajban. Az idegenbeli magyar győzelem után minden bukméker átértékelte Magyaország esélyeit a továbbjutásra. Eddig a norvég nemzeti csapat volt a favorit, most Magyarország cserélte le. Norvégia vereségét egy debütáló játékos, Kleinheisler László okozta. És persze a kitűnően védő Király Gábor.
Hogy milyen eredményt látunk a Groupama Aréna teltháza előtt vasárnap este, még nemtudni. De biztos nagyon jó hangulatban lépnek a gyepre a magyar fiúk és nagyon felelősségteljesen állnak a párbajhoz. Fogadni a házigazda győzelmére javaslom, az oddsok még mindig 2,81 körül mozognak az egyes fogadóirodáknál, idővel várható az oddsok csökkenése. Kéz a kézben fogadhatunk Magyarország továbbjutására is, itt 1,33 értékű szorzók várnak a fogadni vágyó játékosokra.

A mi tippünk: Magyarország győzelme – a legjobb oddsok az Bet365 fogadóirodánál 2,81 szorzóval
Svédország-Dánia 14.11.
Labdarúgás,szombat, 2015 November 14, EURO 2016 kvalifikálás, 20:45
Személyem szerint úgy gondolom, hogy Svédország dupla pótselejtező párbaja Dánia ellen nagyon kiegyensújzott lesz, de talán enyhén mégis csak Svédországot lehet rangadónak tartani. Ez a feltételezésem Zlatan Ibrahimovic személyében rejlik, aki élvezi a Bet365 hasonló párbajokat. Csak emlékezzünk a pótselejtező párbajokra Svédország és Portugália között a 2014 –VB-én. Itt mutatkozott Zlatan Ibrahimovic és Cristiano Ronaldo hatalmas befojása. Dánia oldalán nem lehet látni olyan befolyásos egyéniséget, aki a többieket a Bet365 saját oldalára tudná hajlítani. Zlatan jómaga nagyon magabiztos, és kijelentette: „Nem akarom elveszíteni az Európai bajnokságot. Elképzelhetetlenm hogy a verseny nélkülem zajlana le. Biztos vagyok benne,hogy tovább jutunk.”
A dánok a kvalifikálás csoportban nem voltak nagyon meggyőzőek. Sőt, a csoportban Albánia mögött végeztek, amely örül a szenzációs bejutásának az EURO 2016 –ra. Dániának nem sikerült a kvalifikálás vége, így kérdéses, hogy tudja e javítani a Bet365 teljesítményét. A dánok négyszer egymás után nem győztek, ezekben a meccsekben csak 1 gólt szereztek. A pótselejtezőre az utolsó két gólnélküli párbaj Albániával és az 1:0 vereség Portugáliával ítélte. Azután még egy barátságos mérkőzésen Dánia Franciaországtól szenvedett 1:2 vereséget.
Dániának látszólag hiányzik egy jó gólszerző. Éppen ebben látnám a legnagyobb külömbséget Svédország és Dánia között. Míg Svédország Zlatanra támaszkodik, Dániának a támadásban nincsen kire támaszkodni. Nem marad számukra más hátram csak Nicklas Bendtnerre Bet365 támaszkodni, aki már néhány szezonban nincsen jó formájában. Ennek ellenére mindkét csapat nagyon óvatos focit fog játszani, az utolsó 5 egymásközti párbajban 8 évben soha nem esett több, mint 2 gól. Mivel hogy nehéz a győztesre fogadni, inkább próbáljunk a gólokra. A párbajban 2,5 gól alatt szerez a két csapat gólokat.
A mi tippünk: nem több, mint 2,5 gólt szerez a két csapat – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,56 szorzóval.

