St.Liege-Lokeren 27.12

Labdarúgás, szombat, 2014 December 27, Belgium – Jupiler Pro League, 18:00

Belgianproleague

A két táblázati szomszéd párbajának ma kiegyensújozottnak kellene lenni. Mindkét csapat a múltban az európai kupákért harcolt, az idén hála a rosszabb védelmüknek, lazítottak a teljesítményükben, így a nyolcadik, illetve a kilencedik helyen vannak. Másrészt úgy Lutych, mint Lokeren is nagyon jól megbírkóznak a támadással, így a párbajban több gól is eshetne. Mindegyikben az utolsó négy egymásközti mérkőzésben mindkét csapat szerzett gólt, ebből három alkalommal volt több, mint 2,5 gól (1:4, 3:1, 2:2). A gólok előadása az ünnepek közt is folytatódhatna, Lutychnek rendkívül támadós játék stílusa van, húsz lejátszott párbajban 64 gólt lehetett látni. Ma ugyan boldogulnia kell majd a kibocsájtott Eyong nélkül, aki néha szokott a túlterhelt védésnek besegíteni. A mérkőzésen lessz elég gól, a Stade Maurice Dufrasne stadionon a nézők legalább hármat láthatnak majd.

Lokeren sem éli a legjobb időszakát, a bajnokságon már 5 meccsben egymás után nem szetrett győzelmet. Utoljára otthon szenvedett vereséget a gyengébb Kotrijk ellen 1:2, vagy a kupa versenyen Gent ellen 1:4. A bajnokságon 20 párbaj után 29:22 a gólaránya. Lutychnak van mit visszaadni Lokerennek, a vereséget a kupáról, mindkét csapat kiesett a helyekről, amelyekről indulni lehetne a Bajnokok Ligájába, úgy hogy mindkét részről támadó foci várok, hasonlóan, mint máskor, amikor ez a két csapat találkozik.

A győztesre nehéz ma fogadni, nem is ezt ajánlom ma , hanem inkább próbálkozzunk egy kicsit játszani a gólokkal. Elsősorban a leírottakból az jön ki, hogy ma több, mint 2,5 gólt lát majd a közönség, a második tippem az lenne, hogy mindkét csapat szerez majd gólt, erre is 1,75 értékben mozognak az oddsok a bukiknál.

A mi tippünk: a párbajban több, mint 2,5 gól esik – a legjobb oddsok az Bet365 fogadóirodánál 2,00 szorzóval