Portugália – Lengyelország 20.11.

Labdarúgás, kedd, 2018 November 20, UEFA Nemzetek Ligája, 20:45

A 3. csoport a NemzetekLigáján tele van olyan országokkal, mint Lengyelország, Olaszország, Portugália. Bár Lengyelország nem éppen a kiemelt csapatok közé volt sorolva, megmutatkozott, hogy problémák nélkül tudja játszani a saját támadó jellegű labdarúgását olyan óriás csapatokkal is, mint éppen Olaszország. Az edzőjük Brzeczek az első párbajban támadó taktikát választott és ez mutatkzott ez a pályán is. Lengyelország szép, látványos labdarúgást játszott, amely gazdag volt az esélyekre. Pillanattal az első félidő előtt jutalmazva volt egy góllal, amikor Zielinski volt sikeres gólt szerezni. De Olaszország hála a büntetőrúgásának talán csak 15 perccel a vége előtt egyenlíteni tudott. Ennek ellenére a teljesítmény, elsősorban Lengyelország támadásában, nagyon jó volt.  A második párbajban Lengyelország otthon 2:3 eredménnyel szenvedett vereséget Portugáliától. A mérkőzés elég sok esélyt kínált, de Portugália ebben a párbajban sokkal jobban játszott, ezért a végeredmény egészen megérdemelt volt. A harmadik párbajukban pedig Olaszországgal 0:1 vereséget szenvedtek.

Az ellenfelük Portugália határozottan nem azokhoz a csapatokhoz tartozik, amelyeknek problémái lennének gólokat szerezni. Úgy, mint Olaszország edzője, a porrtugál edző is támadoi taktikát választ három támadóval. Ennek is hála, hogy az utolsó 3 párbajban 6 gólt is tudtak szerezni, ami 2 gól egy párbajban átlagban. Most sem marad hátra semmi más a portugáloknak, csak támadni, mivel  lengyelek védelme sántikál, ki lehetne használni ezt a gyengéjét. Meg kell még említeni, hogy ebben a párbajban senki semmit nem szerezhet, és nem is veszíthet, ez a csoport utolsó párbaja. Portugália a csoportját megnyerte, Lengyelország elhagyja a csoportot.

Az is megtörténhet, hogy inkább a játékosok a kispadról kapnak esélyt játszani és egy kicsi kisérletezésnek lehetünk majd tanúi. Ilyenkor ajánlatos a gólok számára tippelni, vagy arra, hogy mindkét csapat gólt szerez. Én a második lehetőséget választom, de a gólokból legalább 1,5 gólt láthat a párbajban a rajongó.

A  mi tippünk: minkdét csapat gólt szerez  – a legjobb oddsok a sportingbet fogadóirodánál 2,13