Pittsburgh-Montreal 14.10.

Jégkorong, szerda, 2015 Október 14, NHL, 01:00

Végre kivártuk a legjobb jégkorong versenyt a világon, az elemzésemre a párbajt Pittsburgh Montreal ellen választottam. A házigazda egyáltalán nem kezdte a szezont jól, amikor az első két párbajt elveszítette. Bár a bukmékerek szerint éppen ez a csapat a rangadó. Pittsburgnak tehát eddig 2 veresége és 2 győzelme van, a gólaránya 1:5. Két párbajban csak 1 gólt tudott szerezni, és már Arizonában is játszott (Phoenix), amely az egész bajnokság outsidere (tavaly a 29. helyen végeztek). Penguins az idén kiválóak lesznek a támadásban, de a védelmük nem lesz valami híres, félek, hogy majd mit művelnek. A támadásban hagy említsem a játékosokat, mint Crosby, Kunitz, Malkin, Plotnikov, Perron vagy az erősítés Torontóból Kessel. Pittsburg az idén eddig egy nagy csalódás.

Montreal látszólag jobban kezdte a versenyt, mind a három nyitó párbajt megnyerte. Az is érdekes, hogy Montreal mind a három párbajt idegenben játszotta. Utoljára Canadiens simát leküzdte Ottawát 3:1, amikor Plekanec gondoskodott 2 gólról. De Boston és Toronto sem voltak könnyű ellenfelek. A csapat gólaránya 10:4. De az előkészületben nem voltak azért olyan káprázatosak. A mérleglésük két győzelem és öt vereség volt. A két csapat együtt egy barátságos mérkőzést játszott a szezon előtt, amelyben otthon Montreal 4:1 győzött.

Hiszek benne, hogy Montreal bebizonyítja a jó jelenlegi formáját, és győzni fog. Bár a bukmékerek nagyon jó szorzókat írtak a győzelmére, hiszek a csapatban. Ez talán azért történt, hogy idegenben játszonak. Mivel pittsburg nem sokat mutatott a tudásából, sem otthonm sem az előkészületben sem, és nem hiszem, hogy olyan rosz eredmények után 180 fokos fordulat történne, és hogy megverné a kiváló kanadai egységet Montrealból. De inkább az óvatosab változatot választom a fogadásra hosszabbítással és büntetőpárbajjal.

A mi tippünk: Montreal győzelme hosszabbítással és büntetőpárbajjal – a legjobb oddsok az Unibet bonus fogadóirodánál 2,07 szorzóval