Olaszország – Lengyelország 07.09.

Labdarúgás, péntek, 2018 Szeptember 07, UEFA Nemzetek Ligája, 20:45

Nézzünk egy további versenyre, ez a Nemzetek Ligája, ahol Lengyelország találkozik Olaszországgal. Lengyelországnak a nemrégi VB egyáltalán nem sikerült az elképzelésük szerint. Ugyan megszerezte a 3 pontot a győzelmeért Jappán ellen, de ez már az utolsó párbajban volt, amikor egyik csapat sem már nem juthatott tovább. Lengyelország nem volt sikeres főként játékilag, ezért Adam Nawałka edző befejezte  a tevékenységét  a lengyel nemzeti csapatnál. Unalmas, nyomorult játékot játszottak, Lewandowski nem nagyon segített a csapatának, csalódást okozott inkább. A csoportban a 4. helyen végeztek 1 győzelemmel, és két vereséggel. A gólarányuk 2:5 volt, 3 pontot szereztek. Csak nehezen lehetett kiolvasni a lengyelekből, hogy mint szeretnének elérni a VB-én.

Annak ellenére, hogy Olaszország nem vett részt a VB-én, úgy gondolom, hogy a játékosai nagyobb minőségűek, a káderük szélessebb, mint Lengyelországnak. A lengyelek még sokáig fognak bánakodni a sikertelenségükkel, ellentétben az olaszokkal, ezek a sikertelenség esetében tudnak focizni. Az új olasz válogatott edzője Roberto Mancini. De azt hiszem, nem sok változás várható a káderben, mert ez nagyon jó minőségű. Inkább taktikailag lesznek változások. Olaszország egyszerűen oda tartozik az Európa labdarúgás csúcsához, a következő időszakot nagyon komolyan vezsi, mert 60 év után hiányzott a VB-én. A sikertelen pótselejtező után a VB-re néhány baráti találkozót játszott, Anglia ellen 1:1, Hollandia ellen szintén 1:1, Szaúd Arábia ellen 2:1 győzelem, majd a vereségei 0:2 Argentína ellen és  világbajnok ellen, Franciaországgal 1:3. Ezt az új versenyt is komolyan veszik majd, ezt mutatják majd Lengyelország ellen.

Olaszország motivációja otthon óriási lesz, ezért nem is csodálkozom azon, hogy a bukmékerekis a házigazdát tették kiemelt csapatnak. Nem is marad más hátra, csak az olaszokra fogadni, mivel a lengyelek még sokáig fognak kibékülni a teljesítményükkel a VB-én.

A  mi tippünk: Olaszország győzelme  – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,82