Newcastle – Liverpool 04.05.

Labdarúgás,szombat, 2019, Május 04, Anglia, Premier League, 20:45

A Premier league utolsó előtti körében Newcastle találkozik Liverpoollal. Newcastle a táblázat nyugalmas közepében pihenget, eddig a 14. helyen áll, de lecsökkenhetne még akár a 16. helyre is, ez lesz az évad utolsó hazai mérkőzése, ezért harcolni fog, nem adja olcsón a bőrét. Ha volna egy lehetőség győzni, esetleg döntetlent szerezni, biztosan kihasználná ezt a csapat. Newcastle edzője Rafa Benítez, aki valaha Liverpoollal megnyerte a Bajnokok Ligáját 2005-ben, így a menedzer motivációja is óriási lesz. Benítes nagy stratéga, ezért a csapatát a győzelemhez szeretné irányítani. Bár Newcastle egy hagyományos angol klub, a visszatérése után a Premier League versenyébe még csak a második évadot játsza egymás után. Ezért örülnek, hogy a kiesésen kívül állnak.

Liverpool szerdán egy nehéz mérkőzést játszott Camp Nou stadionján Barcelona ellen, fizikailag is és pszihikailag is, sajnos az angol csapat számára nem jól végződött, ugyanis a házigazda 3:0 győzelmet szerzett. De Klopp azt állította a mérkőzés után, hogy ez volt Liverpool legjobb mérkőzése a Bajnokok Ligáján, és az eredménynem tükrözik a játék minőségében. A visszavágó már kedden várja, így a pihenése nem sok ideje marad. Klopp számára nehéz lesz eldönteni, hogy melyik versenyt hozza előnybe. Úgy gondolom, hogy a párbajba Newcastle ellen legalább 9 játékost küld az alapból. Liverpool kádere nem igazán széles. Biztosan nem fog igyekezni magas gólkülömbséggel győzni, de ha még éltetni szeretné az esélyét megnyerni a hazai bajnokságot, csak a győzelme jöhet szóba. Egész évben keményen dolgoztak azért, hogy végre megszerezzék ezt a címet, ezért nem gondolom, hogy most 2 körrel a vége előtt, csak úgy feladnák ezt.

Fogadni biztosan Liverpool győzelmére fogok, bár a szorzók nem a legjobbak, de biztosan Liverpool semmit sem hagy a véletlenre és harcolni fog a győzelemért. Kívánom is ezt a csapatnak, bár a legfontosabb szabály a fogadásnál az, hogy soha sem nem fogadunk az érzelmeink szerint. Most talán kivételt tehetünk, majd meglátjuk.

A  mi tippünk: Liverpool győzelme  – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,40