Inter Milano-FC Torino 5.11.

Labdarúgás, vasárnap, 2017 November 5, Olaszország, Serie A, 12:30

A Serie A olasz bajnokság már a 12. körével folytassa a versenyt, benne Inter Milano is találkozik FC Torinoval. A házigazda a jó beindult Inter javítja a balsikereit a tavalyi szezonból, ahol csak a 7. helyen végzett. Most ennek köszönhetően, hogy nem vesz részt semmi európai versenyben, teljes erővel öszpontosíthat a hazai versenyre már a kezdetétől. Ugyanis minden habozás az elején nagyon nagy károkat okozhat a verseny végén. Úgy gondolom, hogy az idei szezonban Inter lesz az egyik a három csapat közül, amely harcolni fog a bajnoki címért. Inter az idén már megverte AS Rómát 1:3, AC Milánot 3:2. Az erős Napolival 0:0 döntetlent játszott. Azelőtt még az International champions cup-ban Bayern is 0:2 arányban verték meg és az angol Chelseat 1:2. Ebből látni, hogy az idén Internek magas ambiciói vannak. A párbajait hazai pályán nagyon jól bírja, itt a gólaránya 12:4.

FC Torino is Olaszország híres klubjaihoz tartozik, a tavalyi szezonban a 9. helyet foglalta el. Ma is a 9. helyen van a táblázatban. Idegenben a mérlege 2-2-2, ami egy átlag ebben a versenyben. Az utolsó 4 párbajban idegenben 2:3 győzelme Udineseben, 4:0 veresége Juventusszal, 2:2 döntetlen Crotoneben és végül a szégyenes 3:0 veresége Fiorentinában. Minden említett párbajban több, mint 3 gól esett. Idegenben a csapat gólaránya 7:12, otthon 9:6, egészében tehát 16:18. Így Torino nem fog a párbajban a favoritok közé tartozni, de sajnos Inter győzelmére ugyan a szorzók még 1,5 körül mozognak, ez egy kicsit kockázatos fogadás. Arra, hogy Milano nem csenved vereséget a szorzók 1,15 körül vannak. Ez egy alacsony érték. Valmi más után kell nézni.

Fogadjunk arra, hogy a párbajban legalább 3 gól fog esni, tehát 2,5 over. Ez nagyon valószínű és itt az odsok elég szépek és ez a fogadás nem jár magas kockázattal. A két csapat kölcsönös párbajaiban 2:2, 2:1 és 1:2 volt a végeredmény, tehát a tipp bejött volna.

A  mi tippünk: legalább 2,5 gól esik a párbajban – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,58

read more: wwwe.bet-gr.com