Hoffenheim – Lyon 23.10.

Labdarúgás, kedd, 2018, Október 23, UEFA Bajnokok Ligája, 21:00   

Hoffenheim a német bajnokságon olyan csapatok közé tartozik, amelyek a támadáson alapulnak. A támadói, mint Szalai, Kramarič, vagy Joelinton jelentős játéki minőséggel rendelkeznek,ami természetesen aláíródik a német klub teljesítményei alá is. Hoffenheim már az eddigi német bajnokság folyamán 11 gólt szerzett 7 bajnoki párbajban, eddig még minden alkalommal tudott gólt szerezni. Még olyan csapatok ellen is, mint Bayern. Utoljára Hoffenheim hazai pályán vereséget Frankfurt-ól szenvedett 1:2 aránnyal. Ezúttal is Hoffenheim támadó labdarúgást játszott, ami gyakran nyílt védelmet okozott. Ennek köszönhetően volt látható a sok esély is mindkét oldalon. Azonban Frankfurt volt az a csapat, amely ezt ki tudta használni is. Az edzőjük nem csak gyengébb csapatok ellen választja a támadó taktikát, hanem majdnem minden alkalommal. Ennek a hatása az, hogy az idei szezonban Hoffenheim legalább 1 gólt kapott a hazai bajnokságon, mint a Bajnokok Ligáján is. Itt két lejátszott párbajban 1 pontot tudott szerezni.

Nagyon jó eredményei vannak az ellenfelének, Lyonnak az idei szezonban. Neki 10 bajnoki párbaj után 17 pontja van a számláján, jelenleg a hazai bajnokságon a 3. helyet foglalja. Ezt elsősorban az erős támadóinak, Dembelenek és Depaynek köszönheti. Hála nekik nyertek 2:0 az utolsó bajnoki körben Nimes ellen. Azt, hogy ez a francia csapat jó minőségű támadással rendelkezik bizonyítja az is, hogyLyon a bajnokságon már 16 gólt szerzett, és jól boldogult a Bajnokok Ligáján is, ahol az erős  Manchester City stadionján 1:2 győzelmet szerzett. Azon kívül, hogy egy ilyen erős ellenfélnek képes volt 2 gólt is rúgni, számos veszélyes esélyt is kidolgozott magának, egy kicsi szerencsével ez a francia egység még több gólt szerezhetett volna Manchester City stadionján. Jól játszottak az ukrán Sachtar Doneck ellen is, vele 2:2 döntetlent szereztek

Két nagyon jó minőségű csapat játszik egymás ellen, mindketten támadó jellegű focit játszanak, ezért úgy gondolom, hogy a fogadás arra, hogy mindkét csapat gólt szerez, sikeres lehetne.

A  mi tippünk: minkdét csapat gólt szerez  – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,47