Franciaország – Nagy-Britannia 20.05.

Jégkorong, hétfő, 2019  Május 20, VB 2019, 16:15

Franciaország eddig minden teljesített, amit elvártak tőle. Tehát senkit az erősebb ellenfelekből nem tudott jobban megkínozni, a kiemelt csapat aránylag gyorsan került vezetésbe, és ekkor a franciák célja már csak az volt, hogy méltó módon befejezni a mérkőzést. Azért egy kicsit megleptek, hogy bár nem juthattak a negyeddöntőbe, de hogy senkivel sem nem játszottak egy kicsit drámaibb meccset, ez meglepő. Lehet, hogy még hátra van a drámai mérkőzés, éppen most, Nagy Britannia ellen, ahol a kiemelt csapat Franciaország lesz. A gólokból is lehetne több. Franciaország gólaránya 11:27, eddig 1 pontot szerzett Dániától, ahol 5:4 vereséget szenvedett büntetőkben. Lehetséges, hogy Franciaország legalább 2 gólkülömbséggel szerez győzelmet, megvannak erre a képességei.

Nagy Britannia csapata egy kicsit rejtéjes számomra, mivel Dániától 9 gólt kapott, majd az Egyesült Államokkal méltó mérkőzést 6:3 vereséget. Igen, elveszítette ezt a párbaját is, de az amerikaiaknak 3 gólt adni, ez nem semmi. Nem beszélve arról, hogy majdnem a párbaj feléig az állás döntetlen volt. Hamond, Philipps, ezek a csapat legjobb játékosai, majd meglátjuk, hány esélyt teremtenek maguknak a gólokra. Németországgal is jó benyomást tett a csapat, méltó mérkőzést játszott le. Várható, hogy most is veszélyes lehet, de inkább csak breikekből, folyamatos ellenállást nem várok az angolok oldaláról. Mégis csak a csapat minősége nem hasonlítható össze más csapatokkal. Lehetséges, hogy egy hasonló mérkőzést látunk majd, mint Néletország ellen.

Ez lesz tehát egy közvetlen mentő mérkőzés, a győztes 99 %-ra megmenti magát és a vesztest a kiesés várja. Mindegy, hogy rndes időben, vagy hosszabbításban. Eddig Franciaország áll jobban, de még semmi sem nincsen elveszítve Anglia számára sem. Bár az angolok tudnak, és be is adhatnak gólt, inkább csak azt gondolom, hogy a franciák fognak győzni. A gólokból több is lehetne, de én inkább a győztesre fogadok.

A  mi tippünk: Franciaország győzelme  – a legjobb oddsok az Bet365 fogadóirodánál 1,23

 

Franciaország – Nagy-Britannia 20.05. 5.00/5 (100.00%) 1 vote