Crystal Palace – Manchester United 27.02.

Labdarúgás, szerda, 2019, Február 27, Anglia, Premier League, 21:00

A Premier League 28. körében Crystal Palace találkozik Manchester United csapatával. Úgy látszik, hogy a norvég edző Solskjaer már otthon érzi magát a csapatnál. Az érkezése óta Pogba és társai a teljesítményeivel nagyon fejlődtek és így a csapat ismét gondolkodhat a kupákról. Sőt még a Bajnokok Ligájára is, mert már az 5. helyen áll. A vendégek az új edző érkezése után csak 1 mérkőzést veszítettek el, ez a Bajnokok Ligáján volt PSG csapata ellen. Ez egy kiváló eredmény. Ahogyan említettem, a táblázatban az 5. helyen állnak Arsenal mögött 52 ponttal, 15 győzelemmel, 7 döntetlennel és csak 5 vereséggel. Ugyan az 1. Liverpoolra 14 pont hiánya van, de Arsenalra csak 1 pont hiánya. Ezért még érdekes harcok folyhatnak a jövő évi Bajnokok Ligájaért. Ott van még a 3. helyen tottenham, amely szintén kiválóan játszik az idén, 60 ponttal.

Mindenképpen hozzá kell tenni, hogy Crystal Palace sem nem tehetetlenek. Jelenleg már 6 párbajt játszottak le vereség nélkül. A táblázatban a 13. helyen állnak és a káderük egyáltalán ne rossz. Csak hogy valakit említsünk, Zaha, Townsend, Batshuayi, Sakho vagy Milivojević. Másrészt hozzá kell fűzni, hogy Crystal Palace otthon az idén 13 találkozóból csak 3 alkalommal győztek. A kieséstől csak 6 pont választja a csapatot, így a helyzete nem éppen az ideális. Összefoglalva, 27 mérkőzésben a csapat 30 pontot szerzett 8 győzelemért és 6 döntetlenért. A vereségei száma 13. A gólaránya 31:35. Otthon ez a csapat nagyon gyenge eredményeket szerzett, hiszen 13 párbajban 13 pontot szerzett 9:12 gólaránnyal, 3 győzelemmel, 4 döntetlennel és 6 vereséggel a számláján.

Ha a tippelésnél csak a statisztikákra támaszkodnánk, akkor a vendégek győzelmére nyugalommal tippelhetnén, mivel 2004 óta a kölcsönös párbajokban Manchester United Crystal Palacevel soha sem nem szenvedett vereséget. Itt-ott megjelent egy döntetlen, de másképen csak győzelmek. A bátrabbak a győzelemre, a kevésbé bátrak bebiztosíthatják ezt a tippet a döntetlennel, tehát a vendégek győzelmére fogadhatnak döntetlen nélkül.

A  mi tippünk: Manchester United győzelme döntetlen nélkül – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,66