Brentford – Rotherham 04.8.

Labdarúgás, szombat, 2018  Augusztus 04, Anglia, Championship, 16:00

Angliában a hétvégén elkezdődik a második legmagasabb verseny is, ez a Championship. Egyik az első párbajokból Brentford párbaja lesz Rotherham ellen. Brendford egy hagyományos angol klub gazdag történelemmel és az angol szintéren már 128 éve mozog. Az idén várja őt a következő szezon, és egészen biztosan szeretne jobb helyen végezni, mint tavaly, a versenyben a 9. helyen végzett. Csak egy kicsit a helyektől, ahol lehetne harcolni a Premier Leagueért. Az előkészítőkben 5 barátságos mérkőzést játszottak. A csapatban megmaradtak a hagyományos gólszerző támaszok a múlt szezonból, ezek Maupay és Watkins, vagy a kapuban a kiváló Bentley, majd Dalsgaard és Mepham. A klubban nem sok változás történt, a csapat már hosszabb ideje együtt van, ami jó a csapatnak, otthon tudnak játszani Rotherham ellen, már 3 alkalommal egymás után itt megverték az ellenfelüket, utoljára 4:2 arányban. A házigazda szerintem ismét a táblázat közepén harcol majd, nem lesz problémája a megmentésével a versenyben ellentétben az ellenfelével.

Rotherham egy éves szünet után ismét vissza tér a Championship versenybe, ahonnan a Legue One-ből jutott tovább. Tavaly éppen a Legue One-ben végzett a 4. helyen, ennek köszönhetően jutott ide. Most nehezebb munka vár a csapatra, mert tavaly előtt az utolsó helyen végzett, az eutolsó előtti csapattól 19 pont választotta. Most szerintem harc várja a megmentésért, majd meglássuk, hogyan tudnak ezzel megbírkózni. Az előkészítők alapvetően sikeresek voltak, a párbajai Parkgate 3:1, Amstetten 0:0, Neustadt 1:0, Sheffield 3:0, Cardiff 2:1 és Mansfiledel1:2 vereség. Ugyan Cardiffet képesek voltak megverni, de döntetlen egy ismeretlen osztrák csapattal azt mutatják, hogy ez nem lesz nagy minőség a csapatnál.

Brendford otthon megőrzi magának a győzelmet és megerősíti a szezon elején a favorit szerepét. Nem is spekulálok a gólokon, sem a gólok számán, sem hogy melyik csapat fog gólt szerezni, vagy melyik nem, úgy gondolom, hogy bátran lehet most fogadni Brendford győzelmére. A kockázat alacsony.

A  mi tippünk: Brendford győzelme – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,54

 

Brentford – Rotherham 04.8. 5.00/5 (100.00%) 1 vote