Bate Borisov – PSV Eindhoven 21.08.

Labdarúgás, kedd, 2018 Augusztus 21, UEFA Bajnokok Ligája, 21:00

PSV a csapat, amely a múlt szezonban egyértelműen domináns volt. Azon kívül, hogy a bajnokságát otthon 4 pont előnnyel megnyerte a legnagyobb konkurrense előtt, Ajax előtt,12 pont előnye volt a harmadik Alkmaar csapatára. PSV csak 3 alkalommal szenvedett vereséget a bajnokságán otthon, ami egy kiváló mérleg. De ez már a múlt, előttünk a jövő évad. PSV a szezont előkészítő párbajokkal kezdte, bennük a játék erő óriási volt, ennek megfelelnek az eredményei is. Galatasaray és Valencia vereséget szenvedtek, sőt, a görög Olympiakos 4:0 eredménnyel. Azomban meg kell említeni a csapat első megbotlását is, ez a holland szuperkupán következett be, ahol PSV Feyenoord csapatával találkozott. Bár PSV volt a jobb csapat a pályán, nyomást gyakorolt az ellenfelére és ígéretes esélyeket is, de egyetlen esélyt sem nem tudott megvalósítani és a büntetőkre elveszítette a párbajt. De ennek ellenére is a csapat nekem tetszik. A nyitó Liga körben már nem habozott és hazai pályán megverte Utrechtet 4:0 eredménnyel. A csapatot elhagyták Santiago Arias, Jordy de Wijs, Joshua Brenet védők, majd Marcel Ritzmaier és Marco Van Ginkel tartallék játékosok. Erősítésnek Angelino Manchester Cityből, Nick Viergever Ajaxból és Denzel Dumfries a holland Heerveenből érkeztek.

Bate Borisov tavaly a bajnki címet ünnepelte otthon, a címért egészen az utolsó lélegzetig harcolt, amikor FC Minsk csapatával harcolt, sikerült neki győznie. Hála a jobb gólarányának Dinamo Minskel végzett az első helyen, a 3. helytől csak 3 pont választotta. Bate először a Bajnokok Ligája 2. előfordulóján jutott át a finn HJK csapatán keresztül, amjd Karabachon keresztül. De itt is meg kell említeni, hohy nem Bate volt a jobb csapat, egy apró szerencsével, éppen Karabach állhatna Bate helyén, mivel Karabach játéka jobb volt, a játék stílusa hatékonyabb.

Bate az idén még nem biztosított meg a minőségéről, ezért PSV csapatára fogadok, de mivel a hazai környezet nem semmi, inkább döntetlen nélkül teszem a fogadásomat.

A  mi tippünk: PSV Eindhoven győzelme döntetlen nélkül – a legjobb oddsok a William Hill fogadóirodánál 1,36