Tottenham-Burnley 27.8.

Labdarúgás, vasárnap, 2017 Augusztus 27, Anglia, Premier League, 17:00

Tottenham két lejátszott párbaj után a táblázat 9. helyét foglalja 1-0-1 mérleggel és 3:2 gólaránnyal. Az első körben a Kakasok megbírkóztak Newcastle pályáján United-el 2:0, ezután azomban otthon nem bírkóztak meg Chelsea csapatával, amellyel 2:1 arányban szenvedtek vereséget. A csapat kádere a tavalyi szezonhoz képest majdnem hogy csak változások nélkül maradt, csak azok a játékosok távosztak, akik tavaly vendégelni voltak a csapatnál. Továbbá Schalke-be lépett át Bentaleb, AS Rómába Fazio és Marseille-be N’Jie. Az egyetlen, igazán érezhető vesztesség, Kyle Walker távozása Manchester City-be, akit eddig Tottenhamban saját forrásokból helyettesítenek.  A csapatban a húzó erő Lloris kapus, majd Vertonghen, Alderweireld vagy Dier védők, illetve Alli és Eriksen, végül Kane vagy Son támadók.

Burnley jelenleg a táblázatban a 13. helyen van szintén 1-0-1 érleggel 3:3 gólaránnyal. Az első körben Burnley alaposan meglepte Stamford Bridgen a kiemelt Chelseat és 3:2 győzött, de meg kell jegyeznem, hogy a párbajt nagyon befolyásolta a piros lap a 14. percből Gary Cahill számára, amit Burnley alaposan kihasznált és a félidőig 3:0 vezetett. A második körben  már Burnley otthon nem bítra lélegzettel a meccset West Bromwich ellen és 1:0 vereséget szenvedett. A legnagyobb szezon előtti erősítés Jack Cork, aki Swansea-ból érkezett, de meg kell említeni Bardshley érkezését Stoke City-ből, vagy Wood-ét Leeds-ből. Érezhető vesztesség lesz Andre Gray támadó távozása Watfordba. A csapat fontos játékosai közé tartoznak Ward, Lowton védők, Defour az érkező Cork-al, majd Vokes és Walters támadók.

Mindkét tavaly kölcsönös találkozót jobban Tottenham játszotta, amikor otthon 2:1 győzött és Burnleyben 2:0. Ha Tottenham nem produkál hasonló baklövést, mint Chelsea, otthon Burnley-vel győzni fog, és mi legalább két gólt láthatunk, úgy, mint eddig a házigazda minden hazai kölcsönös párbajában. Tottenham minősége jobb, és ha gondolkodni akar a bajnokság végén a jobb helyeken, Burnleyt le kell győznie.

A  mi tippünk: Tottenham győzelme – a legjobb oddsok a William Hill fogadóirodánál 1,22

Tottenham-Burnley 27.8. 5.00/5 (100.00%) 1 vote