Tampa Bay – Chicago 4.6.

Jégkorong,csütörtök, 2015, Június 04, NHL, 02:05

Az ifjúsági féktelenség, éhes a sikerre ellentétbe a nagy tapasztalattal, így is lehetne karakterizálni az idei NHL sorozat döntőjét. Ebben a Stanley Kupa megszerzéséért Chicago Blackhawks csapata verekszik Tampa Bay Lightning csapatával, amikor a play-offban találkozik a két csapat az első alkalommal. Blackhawks csapatáról többen is azt állították a kevésbé jellegzetes alaprész végén, hogy a csapat már öregszik és nem ér el egy olyen minőséget, mint a múltban. Ezzel szemben a fiatal Tampa Bay csapatát a szakértők éppen Cgicagohoz hasonlítják a sikeres korszakuk elején 2009 –ben.

Chicago a döntübe harmadszor jutott be az utolsó hat szezonból, és 2010 –ben és 2013 –ban meg is szerezte a trófeát. A „Villámok” 2004 -=ota első alkalommal jutottak a döntőbe, amikor hasonlóan szerezték meg az eddig egyetlen Stanley Kupát a történetében. Mindkét csapat a döntőbe a saját diviziói igényes hét meccses sorozat után jutott be, és mindkét csapatot az fűzi össze, hogy az utolsó lépést a tovabb jutáshoz egy győzelemmel érték el az ellenfél csarnokában. Chicago a Nyugati konferencia döntőjében megverte Anaheim Ducks csapatát, Tampa Bay Keleten pedig az Elnöki Trófea díjszerzőjét New York Rangers csapatát selejtezte ki. Chicago és Tampa Bay is a sztárjai teljesítményeire támaszkodnak majd, Blackhawks oldalán Jonathan Toews, Patrick Kane, Hossa, Duncan Keith, vagy Corey Crawford, Tampa mezében pedig Tyler Johnson, Ondřej Palát, Nikita Kučerov és Steven Stamkos csapat kapitány. A play-offban Ben Bishop kapus is nagy támasz. Az alaprészben Chicago és Tampa Bay kétszer találkozott, Chicagóban a házigazda győzött 3:2 a büntetők után, és Tampa otthon 4:0 győzött.

Nehéz megjósolni a győztest, mégis ma megpróbálom, ez a házigazda lesz, beleértve a hosszabbítást és a büntetőket. Aki nem nagyon akar kockáztatni, lehet próbálkozni még a gólok számával – legalább 3,5 gólt látnak a nézők rendes játékidőben, esetleg hogy mindkét csapat gólt szerez egy nagyon alacsony szorzóval.

A mi tippünk: Tampa Bay győzelme beleértve a hosszabbítást – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,78 szorzóval.