Swansea – Tottenham 02.01.

Labdarúgás, kedd, 2018 Január 02, Anglia, Premier League, 20:45

Az utolsó Swansea és a hatodik Tottenham párbajában a vendég csapatban bízok egyértelműen. Swansea az egész szezonban nem jól boldogul, az edző cserélése talán az utolsó lehetőség hogyan beindítani a csapatot. Úgy látszik, hogy ez sikerülhetne. Ugyanis váratlanul fordítottak az eredményen Watford stadionján és először örültek ismét December elejétől a győzelemnek. Hasonlóan szeretnék ezt folytatni Tottenham ellen is. De ez a csapat kiváló formában van, amikor az utolsó 5 párbajból négyet megnyertek. Swansea szombati sikerét azért nem szabad túlbecsülni, Wattford is az utolsó időkben elégé kínlódik, és ez sem senm segített nekik emelkedni a táblázatban. Az új edzőnek nehéz dolga lesz, hiszen a csapat kínlódik a befejezésekkel, a támadása legrosszabb a versenyben, és ezt csak nehezen változtatják a szezon folyamán. Sőt, a klub nem is számíthat a Januári erősítéssel, mivel nem sok pénzt óhalyt költeni az erősítésekre.

Tottenham a karacsonyi programmal jól megbírkózott a kellemetlen Burnley-vel, otthon szétlövöldözte Southamptont. De mégsem lazíthatnak, a riválisa ugyan Észak Londonból lemaradt, de Liverpool, Manchester United és Chelsea nam úgy néznek ki, hogy kiesnek a ritmusukból, és ha a Kakasok folytatni akarják az üldözést a negyedik helyért, akkor nem engedhetik meg maguknak a felesleges habozást.

A házigazdánál hiányozni fog Kyle Naughton védő, aki 3 párbajra stoppot kapott a beavatkozása miatt Watfordon. A Swanseai rajongókat nem boldogítja a két támadó egészségügyi problémája sem, hiszen Tammy Abraham és Wilfried Bony indulása kérdéses, ez csak szorosan a párbaj előtt fog eldőlni. A vendégek fő sztárja,  Harryh Kanet kínozza a megfázás, de várható, hogy az alapban nem fog hiányozni. A Kakasoknál a gyengélkedők száma jóval csökkent, így csak Alderwiereldnak kellene gyengélkedni. Más eredmény, mint a vendégek győzelme óriási meglepetés lenne számomra, ezért erre fogadok. Sok szerencsét.

A  mi tippünk: Tottenham győzelme – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,39