Monaco – Dijon 16.2.

Labdarúgás, péntek, 2018, Február 16, Franciaország, Ligue 1, 20:45

AS Monaco 25 kör után a táblázatban a 2. helyet foglalja el 53 ponttal. A hercegi egység az utolsó párbajában a legjobb gólszerzője Radamel Falcao nélkül is simán megverte Angers csapatát 0:4 arányban és így a táblázatban feljebb mozdult a 2. helyre. Gyakorlatilag már nem is gondolhat a bajnoki címre, és világos, hogy az idén ezt a párizsi gigáns, a PSG szerzi meg. Mind ezért meg akarja tartani a 2. helyét, amely szintén bebiztosítaná neki a közvetlen bejutását a Bajnokok Ligájára. A csapat ismét sikeres, amikor már 10 párbajban egymás után nem szenvedtek vereséget a bajnokságon, és a Coupe de la Ligue versenyén is bejutottak a döntőbe Montpellier csapatán keresztül, majd megszerezték les Gones skalpját, ahol csak 10 játékosa játszott a második félidőben. Monaco a verseny végéig harcolni fog a 2. helyért Marseille és Lyon csapataival, akik szintén igyekeznek ezt megszerezni.

Dijon FCO 24 kör után a táblázatban a 12. helyen vannak 31 ponttal. Dijon a tavalyi visszatérése után csak-csak hogy megmentette magát a francia elitt közott, és az idén a dolog hasonlóan néz ki. A kieső zónától 7 pont választja. Dijon kiesett a Coupe de France versenyből, ahol Racing Strassburgra nem volt elég ereje. A csapat inkább a hazai párbajokban sikeres, ahol 26 pontot szerzett az összes 31-ből. Idegenben ez egy egészen más csapat. Ez a csapat 6 alkalommal egymás után vereséget szenvedett és pontokat az ellenfelétől utoljára 2017 októberében vitt haza. Például a párbajban Nice ellen, amelyet 3:2 arányban veszítettek el, sok hibát követett el a csapat. Dijon-ak meg van a maga minősége, de ha 2, vagy 3 játékosa lazít, ez észrevehető az egész csapat teljesítményén.

Pénteken találkozik a második legjobb támadó  60 megszerzett góllal a bajnokság legroszabb védelmével, 48 kapott góllal. Monaco oldalán van nem csak a minőség, hanem a hazai környezet előnye is. Monaco ebben a párbajban győzni fog.

A  mi tippünk: Monaco győzelme – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,34

Monaco – Dijon 16.2. 5.00/5 (100.00%) 1 vote