Manchester United – West Ham 27.11.

Labdarúgás, vasárnap, 2016  November 27, Anglia, Premier League, 17:30

Manchester United a bajnokságon csak kínlódik és kínlódik és semmi sem segít neki. Az utolsó párbajban otthon vereséget szenvedett Arsenallal, pedig megérdemelte volna a győzelmet, mert ő volt a jobb csapat. De a párbaj legvégén elveszítette united a vezetést 1:0, amikor Arsenal csapat mezében Giroud egyenlített. Ez volt már a ki tudja hányadik hideg zuhany M. United számára az utolsó bajnoki találkozókban. Még a párbaj előtt Arsenallal otthon Burnley csapatával 0:0 döntetlent játszottak, amikor legalább 7-8 gólt szerezhettek volna. Egyszerűen M.Uniuted továbbá is veszíti a pontjait és a szakadék a 4. helytől, amely biztosítja a Bajnokok Ligáját a jövő évben csak mélyül és mélyül. Az utolsó kat bajnoki párbajban Manchester csak egyet nyert meg, és most semmi mást, mint győzelmet természetesen nem szerezhet, úgymondván a becsületeért is játszik . Csütörtökön este az Európa Ligában otthon Feynoord csapatával játszik, és természetesen, ezt a párbajt is meg kell nyernie, hogy gondolkodni tudjon a továbbjutásról a csoportból. Manchester játékosai káderje azonban olyan széles és jó minőségű, hogy ezzel a nehéz programmal biztosan megbírkózik.

West Ham eddig az elvárások mogött marad, és most sem lesz konnyű dolga Mancheszerben, mert több játékosa is kiányozni fog sérülés, vagy kártya miatt. Az utolsó párbajban West Ham elveszítette a pontjait Tottenhamban is, amikor még 1 perccel a párbaj vége előtt 2:1 vezetésben volt, Tottenham megfordította végül a játékot, és 3:2 győzelmet aratott, úgy hogy ez az esemény West Ham játékosainak nem emeli az önbizalmát. A vendégeknek nem sok a reménye, hogy pontot tudjonak szerezni, ezért nem sok veszíteni való van számukra.

Bár a szorzók nem nagyon magasak a fogadóirodáknál, mégis csak ebben a párbajban a házigazda győzelmére fogok fogadni, mivel nem nagyon lehet itt semmivel sem ugyeskedni, sok szerencsét.

A  mi tippünk: Manchester United  győzelme – a legjobb oddsok a Bet365 fogadóirodánál 1,45 szorzóval.