Celtic-FC Astana 3.8.

Labdarúgás, szerda, 2016  Augusztus 03, Bajnokok Ligája, selejtező, 20:45

Celtic Glasgow Skócia az egyik leghíresebb csapatai közé tartozik. A skót Premiership utolsó 5 évfolyamát uralta. Az utolsó 4 évben Celtic útja a címhez konnyítve volt, mivel a legnagyobb városi konkurrense Rangers egészen a 4. ligába volt sorolva. De ezt még is nyerte, mint a 3. ligában is csak 1 évig volt, a 2. ligában 2 évig volt, és az idei szezonban ismét a legmagasabb ligában játszik. De hogy vissza térjünk Celtichez. Májusban a csapatot Brendan Rodgers, a tapasztalt angol menedzser vette át, aki az utolsó 3 évben Liverpoolban tevékenykedett. Rodgers két nagyon jó minőségű játékost hozott magával az angol ligából, ezek Kolo Touré és Moussa Dembélé, ezen túl a csapathoz vendégként a fiatal Patrick Roberts is csatlakozott. Az utolsó szezonban Celtic kiesett a Bajnokok Ligája selejtezőjéből, azután az Európa Liga csoport fázisába jutott, ahonnan nem volt képes tovább lépni Fenerbahce, Ajax és Molde konkurrenciája mellett. Emlékezetesek Celtic párbajai a Bajnokok Ligáján 2012-benBarcelona ellen, amikor a csoport fázisban otthon 2:1 megverték, azután Barcelona stadionján csak 1:2 vereséget szenvedtek.

FC Astana egy újonnan létrehozott kazah labdarúgó klub, amely a labdarúgás színpadán még csak 7 évig tevékenykedik. De már két alkalommal megnyerte a hazai kupát, 2 alkalommal a 2. helyen végzett a legjobb kazah ligában, és az utolsó 2 szezonban megnyerte a hazai bajnoki címet. Az éppen folyamatban lévő szezonban úgy néz ki, hogy ismét Astana lesz a bajnoik, mivel 7 pont előnye van az 1. helyen a 2. Kajrat Almata előtt. Az utolsó szezonban Astana először játszott a Bajnokok Ligájában is, ahol a selejtezőben lehagyta a szlovén Maribort, és a következő körben megverte a finn HJK csapatát. Az utolsó play-off körben a ciprusi APOEL állt az útjukba, aki 2:1 és 1:1 eredményekkel kiselejtezte Astanát.

A csapat minősége Celtic oldalán van, szintén nagyobbak a tapasztalatai az európai versenyeken is, nem marad hátra más, csak a győzelmére fogadni.

A  mi tippünk: Celticl győzelme – a legjobb oddsok az Expekt fogadóirodánál 1,62 szorzóval.