Category Archives: UEFA Európa Liga

Midtjylland – Malmö FF 30.08.

Labdarúgás, csütörtök, 2018 Augusztus 30, UEFA Európa Liga, 19:15

Ahogyan megjósoltam, az első párbajban svéd pályán mindkét csapat sikeres volt, 2:2 volt a végeredmény. A csütörtöki visszavágón is mindkét csapat szerintem gólt szerez majd. Midtjylland erbe a párbajba egy apró előnnyel indul, ugyanis 2 gólt szerzett az ellenfele stadionján. Két olyan klub találkozik, amely prioritása a támadás. Az utolsó kölcsönös párbajai eredményei 1:1, 2:1, 2:2. A két csapat góllal bünteti az ellenfele hibáit a védelemben. A bizonyíték az, hogy Malmö volt a jobb csapat az első párbajban, a gólhelyzetek kidolgozása jobb volt, 15 kisérletből 4 ment közvetlen a kapu felé, ebből 2 talált a hálóba. Midtjylland volt ugyan a rosszabb csapat, de a hatékonysága jobb volt, csak 3 lövése volt a kapura, ebből 2 egészen a hálóig jutott el. Midtjylland formana jelenleg kiváló,az utolsó 7 párbajában egészen 5 alkalommal Tudory győzelmet szerezni és kétszer döntetlent ér tel. Az elsárbajban Maloval, majd a Bajnokok Ligája selejtezőjében Astanával 0:0. Ebben a 7 párbajban 16 gólt szereztek, ami több, mint 2 gól egy párbajban. Midtjylland a tavalyi évadban igazán jól lövöldozött, 60 gólt szerzett és 29 gólt kapott. A hazai párbajaiban igazán sok gólt láthattunk, a hazai párbajokban 36 pontos találata volt, ez volt a második legjoébb csapat hazai pályán. De sok gólt kapot tis, 14 gólt.

A jelenlegi évadban 3 bajnoki párbajban csak 1 gólt kaptak, de meg kell említeni, hogy inkább rosszabb csapatokkal játszottak a dániai bajnokságon. Az első jobb csapat Malmö jobban tesztelte a csapat felkészültségét. A csapatot Gustav Wikheim vezeti, aki az új szezonban már 5 gólt szerzett. Sikeres volt az elso párbajban is Malmö ellen. A vendet csapat formana is nagyon tisztességes, az utolsó 7 párbajából 3 győzelme van és 4 döntetlene. Ezekben a találkozókban nagyon támadó jellegű focit láthattunk. Bennük 8 gólt szereztek.

Mivel mindkét csapat tud gólokat szerezni és hibákat követ el a védelemben, dinamikus, gyors focit játszanak, ezért merek fogadni, hogy mindkét csapat legalább 1 gólt tud majd szerezni.

A  mi tippünk: mindkét csapat gólt szerez  – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,90

 

Atletico Madrid – Arsenal 03.05.

Labdarúgás, csütörtök, 2018 Május 03, UEFA Európa Liga, 21:05

Arsenal az első párbajban Londonban nagy eséllyel rendelkezett, hogy Atletico Madriddal szembe előnyben legyen, de végül az esélyeit elherdálta, és a párbajban csak döntzetlen volt a végeredmény. A házigazdák egy ilyen eredmény után nagyon magabiztosak és otthon gunners csapatát nagy pompával várhatják. Wanda Metropolitano stadionján majdnem lehetetlen gólt szerezni, majd meglássuk, hogy hoygan bírkóznak meg ezzel a vendégek és hogy lesz-e nekik elég erejük arra, hogy az elődöntőben az oldalukra fordítják a szerencsét és így a trófeáért játszhatnának. Nézzük közelebről a párbajt. Atletico utolsó 3 párbajában az Európa Ligán maximum 2 gól esett. Arsenal a versenyen már 5 alklaommal egymás után vereség nélkül van.

Atletico csapatánál Sime Vrsaljko szuszpendálva van, amikor az első párbajban az Emirates stadionján már az elején piros kártyát kapott. Juanfran –ak is hiányozni kellene, így a jobb oldalon talán Thomas Partey áll. Angel Correa a hétvégén a hazai versenyen büntetést kapott, de csütörtökön játszhat. Diego Costa is a 63. percben Alaves ellen megmutatta, hogy teljes kondicióban tért vissza. Antoine Griezmann, Jose Gimenez, Jan Oblak és Saul Ňiguez a hétvégi párbajra szabadot kaptak, így Arsenalra frissek lehetnének. Arsenalnál Henrikh Mkhitaryan a bajnoksági párbajban vissza tért a gyepre és azonnal gólt is szerzett Manchester United ellen, de az 1:2 vereséget már nem tudta megfordítani. A madridi találkozóban Danny Welbeck-el harcol a helyért a csapatban. Arsene Wenger a tizenegyesbe Jack Wilshert, Aaron Ramseyt, Alexandre Lacazettet, Nacho Monrealt, Laurent Koscielnyt és Shkodran Mustafit állíthatná, ezeknek a hétvégén szabadjuk volt. Pierre-Emerick Aubameyang az Európa Ligában ismét felhasználhatatlan, és Mohamed Elneny és Santi Cazorla is hiányozni fognak a sérüléseik miatt.

Arsenal otthon saját magának okozta a problémáit, majdnem az egész párbajban csak 10 ember ellen játszott, ennek ellenére nem növelte a góljai számátm hanem egy potya gólt kapott. Gunners idegenben nem igazán jó csapat az idén, csak 2 párbajt nyertek meg a 12 párbajból, így a párbaj ne lesz séta a rózsás kertben.

A  mi tippünk: Atletico Madrid győzelme – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,86

 

Lazio Róma – Salzburg RB 05.04.

Labdarúgás, csütörtök, 2018 Április 05, UEFA Európa Liga, 21:05

Úgy Lazio, mint Salzburg is, nagyon vágyanak az Európa Liga elődőntője után. Így ez egy nagyon érdekes párbaj lesz. Salzburg tekintettel arra, hogy kiselejtezte Borussia Dortmundot, könnyedén kiemelt csapat lehetne a tovább jutásra. Ezen túlmenően kiváló formában van és már augusztustól nem szenvedett vereséget. Talán itt mutatkozik az egyik a legnagyobb aspiránsaiból a győzelemre az egész versenyben.  Nézzük a cikket. Salzburg az Európa Ligán már 15 párbajban egymás után verhetetlen volt. Lazio az utolsó 3 Európa Liga párbajban minden alkalommal 2, vagy több gólt kapott.

Ciro Immobile, Jordan Lukaku, Sergej Milinkovič-Savič és Luis Felipe hiányozhatnának Lazionál a visszavágón, ha csütörtökön sárga lapot kapnának. Milinkovič-Savič a hétvégén a bajnokágon csak a kispadon ült, de talán bejut az alapba Luis Albert rovására. Jordan Lukaku a helyért a védelem bal oldalán harcolni fog Patricevel, Senad Lulič ugyanis sérült. Stefan Radut talán valakinek majd helyettesíteni kell ahelyén valakivel. Másképen egy hasonló felállítást várhatunk, mint Dinamo Kijev ellen. Salzburgnál Hwang Hee-Chan szuszpendálva van, így az első találkozón nem jelenik meg. A visszavágón hála a kártyáknak hiányozhatnának Munas Dbbur, Xaver Schlager, Stefan Lainer, Duje Caleta-Car vagy  Diadie Samassekou.

Fredrik Gulbrandsen húzhatna hasznot abból, hogy Hee-Chan-ak pihenni kell. Másképen úgy, mint az ellenfélnél, az Európa Ligán kipróbált tizenegyes ugrik a pályára.

Lazio az utolsó 5 verseny találkozón nem szenvedett vereséget, de csak 2 győzelme van. Hazai pályán az idén a csapat az Európa Ligán verhetetlen, a múltkor Dinamo Kijev ellen 2:2 eredményt ért el. Salzburg nagy formában van és már 35 találkozón egymás után nem szenvedett vereséget. Utoljára az osztrák csapat augusztusben volt meghódítva, a múltkor már kiselejtezte Borussia Dortmundot, így nem kell neki félnie. Salzburg 4 párbajban egymás után nem tartott magának tiszta számlát, de ez Lazionak sem nem sikerült, így várható egy szép, támadó foci.

A  mi tippünk: döntetlen – a legjobb oddsok az Sportingbet fogadóirodánál 3,78

Bilbao – Marseille 15.3.

Labdarúgás, csütörtök, 2018 Március 15, UEFA Európa Liga, 19:00

Az Európa Liga selejtezője áll előttünk, nézzük közelebről Bilbao és Marseille párbaját. Ilbao az idén nem éppen a legjobb szezonját éli át, amikor a La Liga versenyen csak a 12. helyen áll 35 ponttal 8győzelemért, 11 döntetlenért és 9 vereségért. A csapat gólaránya 29:31, átlagban 2,1 góllal egy párbajban. Bilbao hazai pályán mindig nagyon erős szokott lenni, de ez egy kicsit most változott. A döntetlenek magas száma a hibás, amikor 14 találkozóból 7 döntetlennel végződött. A bajnokság utolsó körében Athletic Leganes csapatát vendégelte és hála a két pontos találatának az első félidőben 2:0 végső győzelmet szerzett. A házigazda éppen az elôső félidőben volt a jobb csapat, míg a másodikat egy kicsit úgy elhanyagolta. Az Európa Ligán a csapat Szpartak Moszkván jutottak tovább, Oroszországban meglepően 1:3 győztek, így a hazai 1:2 vereség már nem fájt annyira.

Marseille a szezon előtt nagyon érdekes módon erősített és az eredmény a francia Ligue 1-ben az lett, hogy a csapat a 3. heylen van 59 ponttal.  A 2.-ik Monaco csapatára  4 pont hiányuk van és Lyonra 5 pont előnye van, így aránylag nyugalomban lehetne. Ennek a javára szól az is, hogy Toulousban 1:2 győzött. A vendégek voltak a jobb csapat, és a gólarány sokkal nagyobb külömbségű lehetett volna. Marseille a hazai versenyében idegenben egészen megbírkózik. A mérlege 8 győzelem, 4 döntetlen és 3 vereség, 3,2 gól az átlag egy párbajban a megszereztt gólok számában. Marseille főleg germainra fog támaszkodni, aki a vendégek fő támadója, Thauvin és Payet segítenek be neki. Lucas Ocampos formája is elég jó, az Európa Ligán már 3 gólt szerzett.

Az első párbajban Marseille 3:1 arányban győzött Bilbaoval, így kényelmes előnynel utazik Spanyolországba. Nem mondom, hogy a házigazda nem győzhetne 2:0 arányban, de ez nagyon nehéz dió lesz számára. A védelemben hiányosságok vannak, és Marseille a támadásban jó.

A  mi tippünk: Mindkét csapat gólt szerez – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,75

 

Young Boys Bern-Partizan Beograd 14.9.

Labdarúgás, csütörtök, 2017  Szeptember 14, UEFA Európa Liga, 19:00

A csütörtöki programból az Európa Ligán tetszik a párbaj , amelyben bern találkozik Partizan Beograddal. Aoung Boys a múlt szzonban a bajnokságon a második helyet foglalták el, ami bebiztosította nekik a selejtezőt a Bajnokok Ligáján. A harmadik előfordulójában sikerült nekik kiselejtezni Dynamo Kyjev csapatát (a csoport következő tagját) és ezután  az utolsó előfordulóban kiestek CSKA Moszkvával. A hazai bajnokságban hét kör után a vezető helyen vannak 14 ponttal. Az utolsó 7 évben a csoport fázisban  4 alkalommal voltak, mivel kétszer képesek voltak bejutni a selejtező részbe, ahol Szentpéterváron és evertonon keresztülô nem jutottak tovább. A jelenlegi káder a házigazdáknál a legismertebb játékosok von Bergen, Sulejmani, Hoarau. A bajnokságon nagyon aktívak Nsamé és Fassanacht.

Partizan Beograd szerb bajnok volt a múlt sazezonban, ami neki is bebiztosította a helyét a Bajnokok Ligája kvalifikálásában. A második előfordulójában kiselejtezték Buducnost Podgorica csapatát, ezután kiestek Olympiakossal. Következett az áthelyezkedése az európa Ligára, ahol play-off-ban kiselejtezték Videotont. A hazai bajnokságon 8 párbaj után a harmadik helyen vannak 16 ponttal. A vendégek a csoport fázisban az utolsó 6 évben 3 alkalommal mutatkoztak be, amikor egyszer sem nem voltak képesek tovább jutni. A 2012/13 szezonban csak 3 pontot szereztek, 2014/15 szezonban csak 2 pontot. A legsikeresebb a tavaly előtti volt, amikor a csoportban Alkmaar, Bilbao és Augsburggal 9 pontot szereztek. Partizan káderjében a legismertebb Zoran Tošič, majd Tawamba és Soumah.

Ahoz, hogy a házigazda győzelmére tippeljek az vizs, hogy a hazai környezet előnye vitatathatatlan. Bern mesterséges gyepen játszik és az utolsó években több érdekes eredményt is ért el hazai környezetben. A másik ok az eredmények nemrégi történelme, amely magasabb minőséget mutat hazai oldalon. A csoportban még ott vannak Dynamo Kyjev és korce, úgy hogy Young Boys csapatának ambiciói lesznek a tovább jutáshoz.

A  mi tippünk: Young Boys Bern győzelme – a legjobb oddsok a Bet365 fogadóirodánál 1,85

 

Videoton-Bordeaux 3.8.

Labdarúgás, csütörtök, 2017  Augusztus 3, UEFA Európa Liga-selejtező, 19:00

Bordeaux egyértelműen túlhaladta otthon az első párbajban Videotont, a lövések száma 23:8-hoz, ebből közvetlenül a kapura 8:3 és a szögletek aránya 6:0 volt. Végül a franciák 2:1 végeredményt értek el, még az első félidőben, a másodikban nem láttunk már gólt. Ezek a statisztikák világosan arról szólnak, hogy ki uralta a párbajt. És a második félidőben ez még világosabb volt. Míg a franciák mostanában nem játszanak semmi párbajt és nyugottan készülhetnek a visszavágóra, Videotonra otthon várt vasárnap Újpest. Ez végül 2:2 döntetlennel végződött, amikor a párbaj vége felé képes volt Videoton egyenlíteni. Így a visszavágón nagyon jó, sőt, hibátlan teljesítményt kell nyújtani Videotonnak, elméletileg 1:0 eredménnyel a csapat még tovább juthat. De ebben a párbajban nem Videoton a kiemelt csapat, sajnos. Nem támaszkodhat csak a védelemre, támadni is szükséges lesz.

Mivel Franciaországban még nem indult el a hazai bajnokság, a franciák csak 4 edzőmeccset játszottak. Igaz, mind a négyet megnyerték. Július 8. –án otthon Niort ellen 2:1, 15.-én Bastia SC ellen 2:0, 18.-án San Sociedad stadionján 0:1, és 21.-én Guimgamp ellen 1:0 otthon. És, persze, jött az 5.-ik mérkőzés Videotonnal az EL-selejtezőjén, ami, ahogyan ezt már tudjuk, 2:1 győzelemmel végződött a franciák javára. Bordeaux niztosan küldött megfigyelőt a vasárnapi párbajra, és becsületesen felkészülnek a csütörtöki párbajra. Jól tudják, hogy Videoton konnyen beenged egy-egy gólt, bár védeni is nagyon becsületesen tud, ha meg van az oka.

Mindkét csapat nagyon szeretne tovább jutni, sajnos, a franciáknak nagyobb az esélyük. Bár Videoton otthon játszik és a rajongói biztosan nagyon fognak szurkolni, a bukmékerek ezt elégé világosan látják. A házigazda győzelmére a szorzók jóval három felett mozognak, míg a francia csapatra  valamivel a kettő felett. De hogy a magyar rajongó is örüljön, van egy lehetőség, mindkét csapat gólt szerez, 1,73 szorzóval a Bet365-nél.

A  mi tippünk: Bordeaux  győzelme – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 2,05

FC Valletta-Utrecht 13.7.

Labdarúgás, csütörtök, 2017  Július 13, UEFA Európa Liga-elődöntő, 19:30

Az első látásra úgy nézhet ki, hogy egy egyértelmű esetről lesz szó, hiszen a máltai liga nem egyenlő a holland ligával. Ez igaz, ha csak a minőségről van szó, és semmi másról, Utrecht játékosainak néhány gólt kellene ajándékozni a házigazdának. De a vendégeknek meg kell bírkózni úgy hagyományos máltai betonnal, mint a csapat múlt szezoni hajtóerejek eladásával. Utrecht ugyanis a tavalyi szezonbana 4. helyen végzett, és ez a nagyobb klubokat nem hagyta nyugottan. Živkovič visszatért Ajaxba, Amrabat Feyenoordba lépett át éa főleg a francia Haller legjobb támadó  Frankfurtba ment. És megfelelő kompenzáció a távozott játékosok helyére nincs. Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy a jövő szezon Utrecht számára komplikáltabb lesz, mint az előző. Minden esetre Valletta csapatára elégnek kellene lenni a megmaradt játékosoknak is, mint otthon, úgy idegenben is. Előny, hogy az első párbajban, amelyben jó helyzetbe szeretne Utrecht jönni, idegenben játszák. De ne csak bíráljak, Utrecht csapatában azért még maradt minőség is, Conboy, Leeuwin, Troupée, Ayoub, Willem Janssen, Zakaria Labyad vagy Nacer Barazite megmaradtak a csapatban.

A házigazdának ebben a párbajban nincs mit veszíteni. Az első előfordulóban megbírkóztak a San Marinoi Folgora ellen egészében 3:0. Tavaly Valletta a máltai bajnokságon csak a 4. helyen végzett. Egy szóval a negyedik máltai találkozik a negyedik hollanddal. Valletta csapatában is találunk néhány idegen nevet, de talán ismertebb lesz hazánkban inkább a legjobb máltai játékos a történelemben, Michael Mifsud, aki már 36 éves, átlagban egy gólja van minden párbajban, sőt, a 2012/13 szezonban 8 párbajban 18 gólt szerzett. Tovább ott van Borga,  Camilleri vagy Roderick Briffa.

Nem is lehet másra fogadni, csak Utrecht győzelmére, ha a győztest akarjuk megjelölni. A szorzó ugyan nem magas, de aránylag biztonságos ez a fogadás.

A  mi tippünk: Utrecht  győzelme – a legjobb oddsok az Bet365 fogadóirodánál 1,40

Ajax-Manchester United 24.5.

Labdarúgás, szerda, 2017, Május 24, Európa Liga – döntő, 20:45

És itt van az Európa Liga döntője! Benne Ajax találkozik Manchester United csapatával. Egy elégé kiegyensújzott párbajt várnak a szekértők, mint játékilag, úgy a labda tartásában is. Manchestert gyötri a gyengélkedés, sok játékosa sérült, és például a párbajban Southampton ellen a labda csak a párbaj 47%-ában volt a lábaikon. Ajax pedig bármit áldoz a trófea megszerzéséért. A labdát a csapat tudja tartani, így kíváncsi vagyok, hogyan boldogul ezzel a ténnyel Manchester. Az angol bajnokságom Manchester a döntetlenek királya, és éppen ez miatt nem jutott be az idén a Bajnokok Ligájába sem. Ez a párbaj a legfontosabb számára az idén, mivel az idei szezon Manchester rajongói elvárásait nem töltötte be, de a vezetősége elvárásait sem. Természetesen, hogy Manchester a favorit, de egy ilyen versenyben soha sem tudni, hogy mi történik tovább. Szerintem az ütemet Manchester adja majd, de Ajax sem marad hátul. Ez a párbaj a tapasztalatokról si szól majd, ezekből Manchesternek van több.

Ajax játékosai nagyon fiatalok, az átlag 21 év. Nagyon gyorsak is és dinamikusak. Otthon a csapat erős tud lenni, idegenben egy kicsit hiányos. Az ellenfeléhez kevésbé tapasztalt csapat úgy is a szezon meglepetése, senki sem nem jósolta volna, hogy bejut a döntőbe, de egész biztosan megérdemelten van itt. A párbajaikban sok gól esik, mint a hazai versenyben, úgy az európaiban is. És ha nem ők szereznek gólt, akkor nekik adnak. Ajax valaha  Európa legjobb klubja volt. A két csapat az Európa Ligában 2012-ben találkozott, ahol Manchester volt a győztes, itt az ideje harcolni. Nem szabad a csapatot alábecsülni, mert nem jó végződhet a dolog.

Mire is fogadni. Nehéz kérdés, sok a kockázat. A győztesre talán nem, meg lehet próbálni azt, hogy a vendégek nem szenvednek vereséget, vagy hogy mindkét csapat gólt szerez. Itt magasabb a szorzó. Sok szerencsét .

A  mi tippünk:mindkét csapat gólt szerez – a legjobb oddsok a betfair fogadóirodánál 2,10

Ajax-Schalke 13.4.

Labdarúgás, csütörtök, 2017, Áprilisr 13, Európa Liga, 21:05

Az Európa Liga negyeddontőjében találkoznak Ajax Amsterdam és schalke 04. Az első párbajt Hollandiában játszák és a visszavágót Németországban. Ajax nem jutott el a Bajnokok Ligájába az előfordulókon át. Először ugyan a görög PAOK-on keresztül át jutott, de azután összetörte magát Rostovon. És így Ajaxnak meg kellett elégedni az Európa Ligával is. A csoportját uralta, és 14 ponttal szuverén módon meg is nyerte 4 győzelemmel és 2 döntetlennel. A háta mögött hagyta Celta Vigot, Standard Lutychot és Panathinaikost. Mind a három hazai párbajt Ajax megnyerte. A selejtező fázisban rátalált a veszélyes Legia Varsóra. Idegenben gólnélküli döntetlent játszott és otthon 1:0 győzött. A nyolcsddöntőben Ajax útjába a dániai FC Koppenhága állt. A nyitó párbajban Ajax 1:2 vereséget szenvedett, de hazai pályán ismét győzött, ezúttal 2:0 és így bejutott a negyeddöntőbe. Ajax így az idei szezonban 7 hazai kupa párbajt játszott, ebből ötöt megnyert és kétszer döntetlent játszott. A klub rendkívül híres klub nem csak hazai téren, de nemzetrközi felfogásban is.

Schalke is uralta a csoportját az Európa Ligán 15 ponttal. A csoportjában Nice, Krasnodar és salzburg voltak az ellenfelei. Schalke 5 győzelmet és egy vereséget írt a számlájára Salzburgban 0:2. A selejtező részben Schalke PAOK csapatával találkozott, akin keresztül 1:1 és idegenben 3:0 eredményekkel jutott tovább. A nyolcaddöntőben a csapat más német klubra is rátalált, ez Monchengladbach volt. Mindkét párbajdöntetlenekkel végződött – 1:1 és 2:2. Szerencsésebbek voltak a játékosok Gelsenkirchenből, mert idegenben egy góllal többet adtak. Így schalke bejutott a negyeddöntőbe.

Mivel Ajax pályáján játszódik a párbaj, a házigazdának hiszek. Ezek otthon rendkívül erősek, ezért győznii kellene neikik. De másrészt a döntetlent sem nem lehet kizárni. A vendíňégek győzelmét azt hiszemnyugottan kizárhatjuk, ez nem is valószinű. Tehát a fogadás a házigazda győzelmére döntetlen nélkül jó választás lehet.

A  mi tippünk: Ajax győzelme döntetlen nélkül – a legjobb oddsok a Bet365 fogadóirodánál 1,80

Manchester United-Zorya 29.9.

Labdarúgás, csütörtök, 2016, Szeptember 29, Európa Liga, 21:05

Előttünk az Európa Liga második köre, és a színes kínálatból Manchester United párbaját választottam Zorya ellen. Zorya egy ukrán egység, amely az ukrán ligában játszik. A csapat jelenleg kilenc forduló után a 2. helyen van az első Shakhtar után. A tavalyi szezonban a táblázatban a 4. helyen végzett, így jutott be az Európa Ligába. A hazai bajnokságon a mérleglése 6-2-1. Az utolsó párbajban 2:1 győzelmet szerzett Vorskla ellen. Az Európa Liga első párbajában otthon Fenerbahce Istanbul ellen 1:1 döntetlent szerzett. De meg kell említeni, hogy Fenerbahce idegenben nem játszik nagyon meggyőzően, ezen kícül Ukrajnán minden csapatnak nagyon nehéz játszani. Zorya idegenben sokkal gyengébb, mint otthon, ezt a tényt nagyon figyelembe kell venni a fogadásnál.

Manchester United csapatát nem szükséges hosszan bemutatni, mindenki nagyon jól ismeri, aki a focit figyeli. Jelenleg a csapat a Premier League versenyén a 6. helyen van, az idei szezonba nagyon sikeresen lépett, de egy kis idő múlva bekövetkezett az elvárt forma csökkenés. A veresége után a városi riválisától Manchester Citytől 1:2, bekovetkezett a vereség Feyenord csapatától is az Európai Liga 1. fordulójában 1:0 arányban. És bár Manchester nem a rosszabb csapat volt a találkozón, mégis a vereség nem egy kedves dolog a rajongók számára. Azután Watfordban  ismét 1:3 vereség következett, és itt már a rajongók aggódni kezdtek. De azután a tavalyi bajnok Leicester ellen győzni tudott a csapat, és ez erőt öntött a vérükbe. A nyáron Manchester erősített, Paul Pogba Juventuszból, Zlatan Ibrahimovič, aki utoljára PSG csapatában tevékenykedett. Már az első párbajokban gólokat szerzett. Továbbá Henrikh Mchitarjan a Bundesliga egykori legjobb játékosa, aki még eddig nem mutatta meg a tudását.

Egyértelmű, hogy a házigazda fog nyerni, ennek igazították a bukmékerek a szorzókat is, amelyek a győzelmére nagyon alacsonyak.

A mi tippünk:Manchester united  győzelme – a legjobb oddsok a William Hill fogadóirodánál 1,17 szorzóval.