Category Archives: Olaszország – Serie A

Juventus Torino – Inter Milan 01.03.

Labdarúgás, vasárnap, 2020, Március 01, Olaszország, Serie A, 20:45      

Ismét az olasz Serie A versenyről választottam egy mérkőzést, még pedig az első és harmadik csapat találkozójáról, ezek Juventusz Torino és Inter Milano. A mérkőzést Torinoban játszák az Allianz Stadium-on. A házigazda Juventusz uralja a táblázatot az olasz bajnokságon, a formája kiváló, 60 ponttal állnak az élen. A számláján jelenleg 19 győzelem, 3 döntetlen és 3 vereség van, 25 mérkőzésben 48 gólt szerztek, ami átlagban1,92 gól 1 párbajra. Az ellenfeleitől 24 gólt kaptak. Otthon 12 mérkőzésben játszottak, ebből 11 győzele és 1 döntetlene van, a gólaránya 29:10 és 34 pontot szereztek otthon. Az utolsó 5 mérkőzésében 2 alkalommal is szenvedett vereséget, Verona és Napoli ellen, mindkét mérkőzést idegenben játszotta. Az utolsó 5 hazai párbajában csak győzelmeket szerzett.

Inter Milano, aki ezúttal Torinoba érkezik, a táblázatban a szép 3. helyen áll 54 ponttal. Jelenleg 16 győzelme, 6 döntetlene és 2 veresége van a csapatnak. A vezető Juventuszra 6 pont vesztessége van, ami azonban nem olyan nagyon borzasztó. Ezért fog szorgalmasan harcolni minden pontért, amelyet csak megszerezhet. Inter gólaránya 49:22, ami érdekes módon 1 góllal többet szerzett, mint a vezető Juventusz, és 2 góllal kevesebbet kapott. Persze, 1 párbajjal kevesebbet is játszott le. A megszerzett gólok átlaga 2,04 egy mérkőzésre, azért úgy gondolom, hogy most sem lesz a gólokból hiány. Nézzünk még egy pillantást Inter mérkőzéseire idegenben, ott 12 meccset játszott, benne 9 győzelmet és 2 döntetlent szerzett, 1 alkalommal szenvedett vereséget. A gólaránya idegenben 26:12, ami ebben a táblázatba az első helyre helyezte.

Ezúttal két nagyon kiegyensúlyozott és egyenrangú csapat találkozik, mindkét csapat tud és szeret gólokat szerezni, azért a fogadásomatis a gólokra irányítom, mivel nem könnyű megmondani, melyik csapatnak lesz több szerencséje. Igaz, a hazai környezet előnye Torinoban van, de ez még nem minden, bármi is történhet. Mindkét csapat jó minőségű gólszerzővel rendekezik, mint Ronaldo, vagy Lukaku.

A  mi tippünk: mindkét csapat gólt szerez – a legjobb oddsok az Bet365 fogadóirodánál 1,74

 

AS Roma – Lazio Roma 26.01.

Labdarúgás, vasárnap, 2020, Január 26, Olaszország, Serie A, 18:00       

Az olasz Serie A 21. körében  találkozik a két római csapat, AS és Lazio. Róma Rómát fogadja. AS a táblázatban a 4. helyet foglalja,ami esetleg még bebiztosítaná a résztvételét a Bajnokok Ligáján a jövő évben. Azonban a sarkára lép már Atalanta, aki a két utolsó körben pontokat veszített, de várható, hogy ismét nyeregbe jut ezek után. AS az új évbe két vereséggel lépett, először otthon Torinoval, ezután ootthon Juventusz ellen. De utoljára győzelmet tudott szerezni Genoa stadionján 1:3. De a rajongói nagyon fogják várni a győzelmét a városi riválisa ellen két hazai vereség után. AS Róma Laziotól 7 pont választja, mivel 1 mérkőzéssel kevesebbet játszott.

Lazio évadja eddig kiváló. A táblázatban a 3. helyen van. A formája kiváló,  utoljára Samptdoria fizetett rá, amikor a házigazda Lazio 5:1 eredménnyel győzött. Már 20 perc után 3:0 volt az állás a házigazdák javára és nem nagyon volt mivel foglalkozni. Lazio megnyerte mind az5 utolsó találkozóját az ellenfelei stadionján. A csapat elsősorban Immobilere támaszkodik a támadásban, aki számláján már 23 gól világít. Ez a legtöbb gól az egész olasz bajnokságon. Ehez még 5 gólpaszt is hozzá kell számítani. A legjobb társa Luis Alberto számláján 11 gólpasz van. A csapat jelenlegi formája talán a legjobb az egész bajnokságon, mivel kétszer is megverte Juventuszt. Elöször a bajnokságon, majd a Szuperkupán Szaud-Arábiában. Az első helytől, ahol éppen Juventusz van, csak 6 pont választja. Szerintem a bajnoki címért egészen a legvégéig harcol néhány csapat. Lazio így nagy meglepetés lehet ebben az évadban.

Ez tehát egy derbi lesz Rómáért, egy kiváló izgalmas találkozóról lesz majd szó. AS csapatának , muszály majd rendesen dolgoznia, hogy elugorjon Atalantától, de Lazio jelenleg nagyon jó gólszerzéssel rendelkezik. Nehéz lesz eldönteni, hogy végül mire fogadjak, vagy a gólok számára, remélem, hogy legalább 2,5 gólt látnak majd a rajongók, vagy Lazio győzelmére döntetlen nélkül, amikor a döntetlen esetén a tét vissza jár.

A  mi tippünk: Lazio Roma győzelme döntetlen nélkül – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,77

 

Atalanta Bergamo – Spal 20.01.

Labdarúgás, hétfő, 2020, Január 20, Olaszország, Serie A, 20:45       

Az olasz Serie A bajnokság már a 20. körében jár, benne találkoznak hétfőn este Bergamo és Spal is. Bergamo elsősorban a támadó jellegű játékából merít, ennek köszönheti azt is, hogy ismét olyan helyen állnak a táblázatban, amely bebiztosítja nekik a jövő évadban a Bajnokok Ligáját. Már az idén sem nem vesztek el ebben az Európai versenyben, sőt, a csoportjából tovább jutottak akor is, ha nem otthon, hanem Milánóban játszák a hazai párbajait. Bergamo a hazai bajnokságon a legerősebb csapatok közé tartozik, és jelenleg kiváló formában van. A legutolsó mérkőzésében Inter ellen játszott, amely végül 1:1 döntetlennel végződött azért is, hogy Bergamo nem hasznosította az utolsó büntető rúgását. Meg kell jegyezni, hogy idegenben játszott, és a vendégek voltak a jobb csapat. Bergamo a 4. helyen áll 35 ponttal, 49:26 gólaránnyal. A támadásban 5 játékosa van, akik egyenként több, mint 5 gólt szereztek, mint például Josip Iličič, aki egy könnyebb sérülés után ismét jó formába került és 4 mérkőzésben 5 gólt szerzett. Az utolsó hetekben elsősorban otthon nagyon jól játszanak, Parma és AC Milanonak egyenként 5 gólt adtak be, és nem kaptak egyet sem. És ezek a csapatok a táblázat közepén vannak, olyan ambiciókkal utaztak Atalanta stadionjára, hogy valamit megszerezzenek.

Spal a táblázatban a legalján van, tehát a 20. helyen 12 ponttal, csak 12 gólt szereztek 19 párbajban, 29 gólt kaptak. A mérlegük 3-3-13. Bergamo-hoz képest csak mint egy szegény rokonnak néznek ki, amikor Bergamo 49 gólt szerzett. Spal idegenben 8 párbajt elveszített a tízből, 4_16 a gólaránya idegenben. Azonban nem szabad lebecsülni az utolsó csapatot sem, mivel a védelme nem a legroszabb a bajnokságon. Vannak csapatok, amelyek előtte vannak sok hellyel a táblázatban és sokkal több gólt kaptak. Ez a csapat biztosan nem győzni utazik Atalantába, legfeljebb egy pontot szeretne szerezni, de egészen biztosan a játéka védelmi jellegű lesz.

Természetesen, a házigazda fog nyerni szerintem, de nem túl sok gólt szerez majd, hendikepre fogadok, nem lesz túl nagy a gólkülömbség.

A  mi tippünk: Atalanta Bergamo győzelme -1,5 hendikepben – a legjobb oddsok az 1xBet fogadóirodánál 1,68

More: bet-ge.com

 

AS Roma – Juventus Torino 12.01.

Labdarúgás, vasárnap, 2020, Január 12, Olaszország, Serie A, 20:45         

Vasárnap este az olasz Serie A bajnokságon találkoznak AS Róma és Juventusz csapatai már a 19. körben. Ez lesz a kör slágere. Olyan két csapat harcol egymás között, amelyeknek még meg van  areményük a bajnoki cím megszerzésére, azonban Rómának igen csak sokat kellene javulnia és csökkenteni a 11 pont vesztességét az első Inter csapatára. AS az eddigi tevékenysége alatt 35 pontot szerzett, így a 4. hely az övé. A házigazda az utolsó 5 párbajban 3 alkalommal győzni tudott, egyszer döntetlent játszott és az utolsó párbajában nem bírkózott meg Torino csapatával. A csapat mérlege tehát 10-5-3, a gólaránya 33:19. Otthon 9 párbajban a mérlege 5-2-2 és a gólaránya 18:13, 17 pontot szedett össze hazai pályán, ami az otthoni párbajok táblázatában szintén a 4. helyre állította a csapatot.

Juventusz, aki jelenlej az első számú jelölt a bajnoki cím megszerzésére Inter csapatával harcol az elsőségért, jelenleg a második helyen áll, amikor 45 pontot szerzett 18 párbajban. A vendég csapat egy rövid habozás után ismét a győzelmek hullámára tért vissza, amikor teljes pont számot szerzett az utolsó 3 mérkőzésében. Ezen túlmenően Juventusz büszkélkedhet a legjobb védelmével, mivel Lazio csapatával együtt csak 17 gólt kapott. Juventusz a téli szünt után Cagliari csapatával egy egyértelmű 4:0 győzelmet szerzett, így 3 bajnoki győzleme van egymás után. Idegenben csak egy alkalommal szenvedett vereséget Lazioban, másképen még 6 győzelme és 2 döntetlene van, ami a táblázatban a 2. helyre állította. A gólaránya idegenben 13:8. Ha a kölcsönös párbajokra nézünk, akkor az utolsót tavaly májusban játszották, amikor a győzelemnek a rólai AS örült. Ez egy következő motiváció Juventusz számára, aki biztosan győzni szeretne, hogy vissza adja az ellenfelének, amit kikölcsönzött tőle.

Azért Juventusz tiszta győzelmére, igazán mondva, egy kicsit félek fogadni, mivel kiszámíthatatlan az olasz bajnokság, ezért a győzelmér fogadok döntetlen nélkül.

A  mi tippünk: Juventus Torino győzelme döntetlen nélkül – a legjobb oddsok a Betclic fogadóirodánál 1,55

 

Lecce – Cagliari 24.11.

Labdarúgás, szombat, 2019, November 24, Olaszország, Serie A, 20:45       

Hát, ebben a mérkőzésben egyértelműen a gólok számára fogok fogadni. Azért, mert az olasz bajnokságról van szó és egy olyan mérkőzésről, ahol kiváló gólszerzők játszanak, Lecce és Cagliari. Lecce esetében átlagban 3,3 gól esik egy mérkőzésen, öszesen 12 mérkőzésben 40 gól esett, ami nem kevés. Már csak Lazio és Sassuolo párbajaiban esik több gól. Ezek szerint néznek ki az eredmények is a táblázatban az utolsó bajnoki találkozókból. Lecce esetében az eredmények 2 : 4, 2 : 2, 1 : 1, 1 : 1, 2 : 2, 1 : 3, tehát 6 mérkőzésben minden alkalommal legalább 2 gól esett, öszesen tehát 22 gól, ami 3,7 gól átlagban. Az egészben az is érdekesség, hogy minden alkalommal mindkét csapat szerzett gólt.

Mit láthatunk, ha Cagliari utolsó bajnoki mérkőzéseire nézünk? A gólok szempontjából ez nagyszerű, 5 : 2, 2 : 0, 3 : 2, tehát 3 mérközésben öszesen 14 gól, hihetetlen 4,7 gól egy mérkőzésre átlagban. Cagliari tartozik talán a legkellemesebb meglepetések közé az olasz bajnokságon az eddigi tevékenységével, mert eddig a kiváló 4. helyen áll, és az olyan gigánsok, mint Napoli, AS Róma, vagy AC Milano csak a hátára bámulnak. Bizonyos különlegesség az is, hogy Cagliari még az idén idegenben egy alalommal sem nem szenvedett vereséget, a mérlege itt 3 győzele és 2 döntetlen, és ellenkezőleg, Lecce otthon az idén még egy alkalommal sem nem győzött. A mérlege 2 döntetlen és 3 vereség. A két csapat kölcsönös mérkőzéseiből az adatok nagyon öregek ahoz, hogy jelentősebb képet mutatjanak, mégis csak itt van néhány eredmény 2 : 1, 0 : 2, 3 : 3, 2 : 3, tehát 4 gól átlagban egy mérkőzésre. Utolsó Lecce párbajában Lazio Roma stadionján 6 gól esett 2:4 eredménynel, Cagliari utolsó párbajában 7 gól esett a hazai 5:2 győzelmében Fiorentina ellen.

Ahogyan az elején leírtam, a gólokra fogadok, legalább 2 gólt láthatunk majd a mérkőzésben. Nem fogadok én a győztesre ebben a párbajban, általában az olasz bajnokság elégé kiszámíthatatlan. Ha pontosan 2 gól esik, a tét vissza jár ebben az esetben, tehát a kockázat nem magas.

A  mi tippünk: a párbajban legalább 2 gól esik  – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál  1,34

source: blogdoarmindo.com.br

 

Napoli – Bergamo 30.10.

Labdarúgás, szerda, 2019, Október 30, Olaszország, Serie A, 19:00       

Előttünk van az olasz Serie A 10. köre, benne találkozik már ma este Napoli is Atalanta Bergamoval. Napoli valahogyan elkezdte veszíteni a pontjait és az eredményei az utolsó 5 mérkőzéséből nam nagyon meggyőzőek. Ugyanis csak két esetben győztek, otthon Veronával, és szintén otthon Bresciával. Az utolsó találkozóján Spal stadionján a csapat csak 1:1 döntetlent tudott szerezni. Így Napoli csapatának feltétlenul javulnia kellene, mert az első Juventus nagyon elkezdett menekülni tőle az első helyen és mögötte már három üldöző csapat is van,ezek nagyon kellemetlenül a sarkára léphetnek. Itt tehát Napoli motivációja óriási lesz. A csapatában azomban 5 védő is hiányozni fog, ezekből a védelem támaszoszlopa is, Manolas, majd Malcut, Hysaj és Mario Rui. A helyettesítő védő maksimovič szintén sérült. Nézzünk még egy kis statisztikát, Napoli tehát a 4. helyen áll 17 ponttal, 18:11 gólaránnyal és 5-2-2 mérleggel. Az ellenfele Bergamo a 3. helyen áll 20 ponttal, 28:14 gólaránnyal és 6-2-1 mérleggel, ebbő látható, hogy Atalanta nagyon igyekszik.

Atalanta átlaga 4,7 gól egy párbajban, sőt, 8 góllal többet szerzett,mint a táblázat másodikja, Inter. Egyszerűen Atalanta egy gól masina, ezt most a hétvégén is bebizonyította, amikor vasárnap Udineset 7:1 győzelemmel semmisítette meg. Ez a csapat tehát nagyon támadó jellegű, és ahogyan említettem, az ellenfele a védelemben nagyon le van gyengítve, ezt biztosan ki szeretné használni és mindent megtesz azért, hogy a gólokból minnél többet szerezzen. Az eddigi párbajaiban egészen 8 alkalommal nyerhettünk volna over fogadásra, csak 1 alkalommal esett 2 gól.

Bár Napoli nagyon igyekezni fog, mivel idegenben felsült, otthon ezért javítani szeretne a rajongói előtt. De a védelme legengült, ezért a feladata nagyon nehéz lesz a támadó Atalanta ellen, aki szintén szeretne győzni és gólokat szerezni. Ezért úgy gondolom, hogy haggyuk a győztest, fogadjunk a gólokra, ez talán biztonságosabb. Szerintem legalább 2,5 gólt láthatunk majd a mérkőzésen.

A  mi tippünk: a párbajban legalább 2,5 gól esik  – a legjobb oddsok a Betclic fogadóirodánál  1,47

 

Sassuolo – Napoli 10.03.

Labdarúgás, vasárnap, 2019, Március 10, Olaszország, Serie A, 18:00  

Ez a párbaj nem marad gólok nélkül, vagy csak 1 góllal. Két olyan csapat találkozik, amelynek már nem szükséges idegeskedni semmi miatt, a magukét már elérték. Napoli a táblázat 2. helyén áll, és már ez így is marad az olasz Serie A versenye végéig, mivel a vesztessége az első Juventuszra már óriási. Sassuolo pedig a Kupákat már nem éri el és egyaránt a kieső helyekre 13 pont előnye van, tehát ezek az okok miatt nagyon nyílt labdarúgást láthatnánk, amely szórakoztatná a rajongókat és a gólokból majd nem lehet hiány. Mind ehez Sassuolo hazai párbajaiban, ami éppen most is megtörténik, rendkívül sok gól esik. Sassuolo otthon nem nagyon foglalkozik ezzel, leginkább elül játszik és sok gólt szerez. Egyúttal sokat is kap. Sassuolo otthon eddig 13 párbajt játszott és bennük öszesen 48 gól esett, ebből egy kiváló átlag jön ki, ez 3,7 gól egy párbajban. Ezek szerint néznek ki az eredményei is, itt az utolsók: 1 : 1, 0 : 3, 3 : 0, 2 : 6, 1 : 1, 0 : 3, tehát 6 párbajban 24 gól, átlagban 4 gól 1 párbajra, és minden alkalommal legalább 2 gól esett.

Ha a két csapat utolsó kölcsönös párbajaira nézünk, akkor ismét mindegyikben legalább 2 gól esett, lássuk: 0 : 2, 0 : 2, 1 : 1, 1 : 3, 2 : 2, 1 : 1, 1 : 3, 2 : 1, 0 : 2.  Napoli az utolsó bajnoki párbajában otthon Juventsszal 1:2 vereséget szenvedett, amikor nem sokkal a vége előtt nem valósította gólra a büntetőrúgását. Azelőtt Napoli Parmában játszott, és itt egyértelműen 4:0 győzelmet szerzett. Sassuolo és Napoli utolsó kölcsönös párbajában pontosztoszkodás volt az 1:1 döntetlenért, majd azelőtt 2:2 volt a végeredmény. A két csapatnak semmi oka sem nincsen hátul tartózkodni a pályán, biztosan előre fog tolakodni mindkét csapat, és ezek szerint fog kinézni a játék is a pályán. Meg kell azért említeni, hogy Sassuolo már az utolsó 58 bajnoki párbajban nem szerzett győzelmet, ebből azt lehet ítélni, hogy a formája jelenleg nem a legjobb.

De mi a gólokra fogadunk, ha már ilyen sokat szenteltünk a statisztikákra, szerintem a két csapat legalább 2 gólt fog szerezni a mérkőzésben.

A  mi tippünk: a párbajban legalább 2 gól esik  – a legjobb oddsok a 1xbet fogadóirodánál  1,33

 

Bergamo – Fiorentina 03.03.

Labdarúgás, péntek, 2019, Március 03, Olaszország, Serie A, 18:00

Atalanta legénysége nem rosz, úgy mondható egy átlagos, szolíd labdarúgást játszil. Névszerint Zapata és Iličič megmutatták, hogy számítani kell velük és képesek egy kicsit megharagítani is az ellenfeleit. De már néhány mérkőzésben nem lehet azt mondani, hogy jól működnek. Az utolsó 5 párbajbanAtalanta csak a rólai AS csapatával volt sikeres, amikor 3:3 döntetlent szerzett, a győzelmeit Cagliari és Spal ellen szoros eredménnyel nem lehet sikernek látni, ez inkább kötelesség még egy olyan átlagos csapat számára is, mint Atalanta. És az utolsó mérkőzéseiben vereséget szenvedett AC Milanoval és FC Torinoval is. Hozzá kell fűzni, hogy ez a két csapat az olasz kupán is találkozott, ez 3:3 döntetlennel végződött. Nem olyan régen Atalanta otthon a Kupán egy nagyon egyértelmű eredménnyel 3:0 Juventusz csapatát verte meg. Figyelve az eredményeit állítható, hogy Atalanta kimondottan egy olyan csapat, amely mérkőzéseiben sok gól esik.

Fiorentina soraiban néhány nagyon veszélyes játékos áll, mint például Muriel, Chiesa, Benassi. Az utolsó 5 párbajban a csapat 3 döntetlent és két győzelmet szerzett, tehát valamivel jobban állnak. A döntetleneket Inter Milanoval 3:3, Napolival 0:0 és Udinesevel 1:1 végeredményekkel szerezték. Teljes pontszámot 4:3 győzelemmel Chievo ellen és 4:1 győzelemmel Spal ellen szerezte. Utoljára Atalantával Fiorentina 2012 áprilisában szenvedett vereséget. Azóta minden alkalommal győzött, vagy legalább döntetlent szerzett. Az utolsó 7 mérkőzésben Fiorentina nem szenvedett vereséget és minden párbajban tudott gólt szerezni. Sőt, az utolsó 6 bajnoki párbajban 4 alkalommal legalább 3 gólt szerzett.

Mindkét csapat győzni szeretne. Természetesen, ha nem lesz döntetlen eredmény, csak az egyik csapat győzhet. Igyekezni fognak tehát gólokat szerezni, mivel csak így lehetséges a győzelem. Több lesz a támadás, több hiba lesz a védelemben, ezért jónak látom a fogadást, hogy mindkét csapat gólt szerez. Esetleg még nem lôenne rosz a gólok számára sem fogadni, szerintem legalább 2.5 gól esik a párbajban.

A  mi tippünk: minkdét csapat gólt szerez  – a legjobb oddsok a William Hill fogadóirodánál 1,62

 

AC Milan – Empoli 22.02.

Labdarúgás, péntek, 2019, Február 22, Olaszország, Serie A, 20:30

AC Milan az utolsó párbajaiban kitünő volt és ez megmutatkozott a bajnoki táblázatban is. Jelenleg AC a 4. helyen áll, innen még a Bajnokok Ligájába is be lehetséges jutni a következő szezonban. És éppen ez az elehelyezkedés AC Milano célja ebben a szezonban. Főként AC utolsó párbajai sikerültek ideálisan, mert a kiválóan játszó Bergamo stadionján tudott 3:1 eredménnyel győzni. Ez a győzelem annál értékesebb, mert Bergamo AC fő konkurrense a 4. helyért. Igen, hátúról még 1 pont külömbséggel AS Róma közeledik, így még érdekesebbek lesznek a harcok a 4. helyért. A további csapatok, amelyek szeretnének a 4. helyen lenni Lazio és a már említett Bergamo. Ebben a párbajban Bergamoban kiválóan szerepelt az új erősítésük Krzysztof Piatek, aki 2 gólt szerzett. Ez a játékos FC Genoaból érkezett és ebben a liga szezonban már 17 gólt szerzett, így a gólszerzők táblázatában Ronaldot veszélyezteti Juventusznál. Piatek hozzájárulásával AC az utolsó 6 bajnoki párbajban szép 14 pontot szerzett 4 győzelemért és 2 döntetlenért.

Empoli a párbajaiban idegenben teljesen tragikus helyzetben van , idegenben a bajnokság legrosszabb csapata. Az eddigi 11 párbajából idegenben Empoli csak 4 pontot szerzett 4 döntetlenért, a többi 7 párbajban vereséget szenvedett, a gólaránya 11:25. Ez már bezsél valamiről! Igen, az utolsó párbajában Empoli  győzött, de ezt a párbajt otthon játszotta Sassuoloval. Az utolsó 10 bajnoki párbajból a csapat 2 győzelmet és 2 döntetlent tudott szerezni, amiből látható, hogy a csapat formája elégé siralmas. Idegenben 25 gólt kapott 11 párbajban, ami a második legroszabb eredmény a bajnokságon. Az utoldó 3 párbajából idegenben kettőben nem szerzett 1 gólt sem.

Ha a két csapat kölcsönös mérkőzéseire nézünk, utoljára Empoli stadionján 1:1 döntetlen volt az eredmény, azelőtt Empoli győzött AC stadionján 2:1. De most minden másképen van, AC szerintem nem elégszik meg más eredménnyel, csak győzelemmel.

A  mi tippünk: AC Milan győzelme – a legjobb oddsok a William Hill fogadóirodánál 1,42

 

Sampdoria – Udinese 26.01.

Labdarúgás, szombat, 2019, Január 26, Olaszország, Serie A, 18:00 

Szombaton este a Stadio Luigi Ferraris stadionján Sampdoria fogadja Udinese csapatát az olasz Serie A versenyen, amely szeretné magát megmenteni a bajnokságon. A házigazda kétségtelenül a kiemelt csapat lesz, erről árulkodik a helyzete a táblázatban is, a csapat a felső felében van és még mindig harcolhatnak a Bajnokok Ligájaért is. Ellenkezőleg, Udinesenek más gondjai vannak, mivel a kiesési zónához nagyon közel állnak. Sampdoria jelenleg a 8. helyen áll 30 ponttal, az utolsó 2 párbaját idegenben játszották. Ezek a párbajok nagyon nehezek voltak, 2:1 vereség a szuverén Juventusz stadionján és Fiorentinában 3:3 döntetlen. A 4. AC Milanora csak 4 pont vesztessége van, így tavasszal nagy lesz náluk a motiváció, a harc az európai kupákért elégé izgalmas lesz. A Torinoi leégésen kívül otthon nagyon jól játszanak, Napoli is meggyőződött erről, amely 3:0 vereséget szenvedett itt. A házigazda Udinese ellen is tud itt játszani, már 6 éve nem szenvedett vele otthon vereséget, sőt háromszor győzni tudott az utolsó 5 párbajból. A csapat a legjobb gólszerzőre támaszkodik az olasz bajnokságban, a tapasztalt Quagliarellára, aki számláján 14 gól van.

Udinese a táblázat 15. helyén áll 18 ponttal. Az előnye a 18. Bolognára, aki már a kiesési zónában van, csupán csak 4 pont. Idegenben csak egyetlen párbajban szereztek győzelmet, az utolsó Chievo stadionján. Az új évben csak 1 párbajt játszottak, otthon Parmával 1:2 vereséget szenvedtek, ez nam nagyon biztató a szezon második felének kezdetében. Udinese mérlege 4-6-10 és a gólaránya 17:25.

Ha összefoglaljuk a leírottakat, akkor látható, hogy a házigazdának szüksége van a pontokra, ha az európai kupákért szeretne jövőre játszani, ehez egy olyan csapattal, mint Udinese nem jöhet más eredmény szóba, csak a győzelem. Másrészt Udinese sem nem szeretne kiesni a versenyből, ehez szintén pontokra van szüksége, de mégis csak a minőség a házigazda oldalán áll ezúttal, és bízok benne, hogy győzni fog.

A  mi tippünk: Sampdoria győzelme  – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,90