Category Archives: NHL

Calgary-Toronto 14.3.

Jégkorong, szombat, 2015, Március 14,NHL, 01:05

NHL

Egy kicsit elhanyagoltam a jégkorongot, ezért ma egy szombat korareggeli párbajt választottam elemzésnek. Calgary az idén a verseny meglepetéseihez tartozik, a csapat bátran harcol a play-off-ért. Az utolsó párbajokban egészen rendszeresen szerez pontokat. A szolíd mérleglését Hudler és társai Torontó ellen is kijavíthatnák, amely már esély nélkül van a továbbjutáshoz és már a jövő szezonra egészíti ki a csapatát. A vendég csapat eredményei ennek megfelelnek, főként idegenben a csapat kevésbé sikeres. A csapat gyengéje a kapus funkciója, de egyaránt a támadásban is hiányoznak a produktívabb játékosok.

Calgary támaszkodhat a már megemlített Hudlerre, akinek bőven besegítenek Gaudreau és  Monahan fiatal játékosok, a házigazda ezeken kívül támaszkodhat három rendkívül produktív játékosaira Giordano, Wiedeman, TJ Brodie –re. Calgary megerősíti szombaton a jó formáját, győzni fog, és bebiztosítja magának a legjobb 16 között a helyét. Jelenleg a Nyugati divízióban a hetedik helyen van 197:175 gólaránnyal. Az utolsó 5 párbajban 4 győzelmet szereztek, ami nagyon jó eredmény. Az utolsó párbajt Anaheim ellen nyerte meg 6:3. A play-off –i harcok a Nyugati divizióban nagyon nehezek lesznek, például a tizedik San Jose Calgary csapatára csak 5 pont vesztessége van. Calgary átlagban 3 gólt szerez és 2,5 gólt kap egy meccsen.

Toronto a Keleti divizióban a 13. helyen van, a play-off-ba már nem juthat be, a gólaránya 183:212. Idegenben 34 párbajból 8 a győzelme, ebből kettő csak hosszabbítás után. Az utolsó 15 párbajban tízszer vereséget szenvedett. Calgary győzelmére fogadok.

A mi tippünk: Calgary győzelme – a legjobb oddsok az Betfair fogadóirodánál 1,85 szorzóval.

 

Carolina-Anaheim 13.2.

Jégkorong, péntek, 2015 Február 13, NHL, 01:05

NHL

Anaheim a divíziójában a második helyen van annak ellenére, hogy az ellenfelei pályájain háromszor egymás után vereséget szenvedett Washingtonnal 2:3 hosszabbítás után, tampa Bay ellen 3:5 és Floridával 2:6. A házigazda Carolinának szintén a második hely tartozik, de a táblázat másik felében a Nyugati divizióban. De ami a jelenlegi formáját illeti, sokkal jobb, amikor azonos időszak alatt hat pontot volt képes megszerezni. Ez a két ellenfél nem találkozik túl gyakran, ebben a szezonban ez lesz a második erőmérésük. Az első kilenc napja volt a hazai „ Ducks“ javára 5:4 hosszabbításban.

„Hurricanes“ 23 párbajban otthon csak 25 pontot szerzett. Ellenkezőleg, Anaheim idegenben a legjobb csapatok közé tartozik 34 megszerzett ponttal. A házigazda védelme Buffalo után a leggyengébb a versenyen átlagban 2,15 góllal egy párbajra. A hazai pont statisztika vezetője Eric Staal, aki 32 pontot szedett össze (17+15). De a vendégek mezében négy játékos is van még jobb mérlegléssel. Ryan Getzslaf statisztikája például 17+37 (54 pont). Anaheim leghosszabb sorozata győzelem nélkül az idei szezonban 4 párbaj volt, ezt a számot nem fogja akarni emelni. És éppen Carolina erre a legjobb ellenfél a vereségek megszakítására. Anaheim javára szól a tény is, hogy három játékosa tér vissza a gyengélkedőről – Getzlav, Fowler és Kessler.

A „Kácserok“ támadása igen erős és erre a csapatra jellemzőek a vad eredmények. A párbajaiban sok gól esik, és ez tetszik a rajongóinak. Anaheim utolsó tíz párbajában nem történt meg, hogy kevesebb, mint négy gólt szerzett összesen a két csapat a meccsen. Ezért nagyon valószínű, hogy Anaheim lesz a győztes Carolinában és a két csapat legalább négy gólt szerez. És erre az eseményre fogadok majd én is!

A mi tippünk: Anaheim győzelme – a legjobb oddsok a Unibet fogadóirodánál 2,22 szorzóval

Dallas-Tampa Bay 6.2.

Jégkorong, péntek, 2015 Február 06, NHL, 02:35

NHL

Dallaszban ma éjszaka két olyan csapat találkozik, amely a legtöbb gólt szerzi az egész NHL versenyben. És mégis sok a külömbség a két csapat között. Míg a Tampaiak uralják a Keleti főcsoportot azután, hogy az utolsó hét párbajból ötöt megnyertek, addig a dallasziak csak a hetedik helyen vannak a Central divisionban. Ha Dallas be akar majd jutni a play-off-ba, jelentősen meg kell neki erősíteni a védelmét, amely a 3,20 átlagi beengedett gólok száma a versenyen egyike a legroszabbakból. A vendégek támadási hokiját nagyon nehéz lesz kivédeni a házigazda védelmének, mert egészen kilenc olyan játékosa van a vendégeknek, amelyek kétszámjegyű gólt lőttek, ilyen eredménnyel nem tud büszkélkedni semmi más csapat az egész NHL versenyen. Ellenkezőleg, Dallas támadóinak fel kell készülni a kiváló kapusra Bishopra, aki már a 26. győzelmét számolja az idei szezonban. Tampa Bay Dallaszban rendszeresen pontokat szerez, 2003 óta ez neki mind az 5 párbajban sikerült, ebből négyszer rendes játékidőben.

Tampa utolsó párbaján kívül, amelyet St. Louisban játszottak, sok gól esik. Olyan csapattal találkozik, amely nem véd úgy, mint St. Louis. Ezért egy olyan párbajt láthatunk, amelyben sok lesz a gól esély, sok lehetőséggel mindkét oldalon. Bízok Tampa csapatában, bár az utolsó párbajai nem teljesen az elképzeléseik szerint mentek. Kikapott az erős Boszton jégén, otthon Philadelphiával, vagy ismét idegenben Carolínával.

Remélem, hogy Tampa lesz a győztes, erre a csapatra fogok én is fogadni. Megpróbálok még a gólok számára is tippelni, szerintem legalább 5 gólt szerez a két csapat öszesen. Sok szerencsét.

A mi tippünk:Tampa Bay győzelme – a legjobb oddsok a Winmasters fogadóirodánál 2,40 szorzóval

Nashville-Boston 17.12

Jégkorong, szerda, 2014 December 17, NHL, 01:30

NHL

Bridgestone Arena lesz tanúja a párbajnak két kiváló finn kapus között. Pekka Rinne lesz a nyugottabb és elégedettebb, a tavalyi szezon után, amely egészségügyi problémákkal volt kisérve vezeti a kapusok bajnokságát 19 győzelemmel és a beengedett gólok átlagban egy meccsen nem haladja meg a kettőt (1,75). A bosztoni Tuukka Rask ellentétben vele már nincsen olyan nyugalomban, hasonlóan, mint a csapata, mert az utolsó hat párbajból ötöt elveszített, ami Bosztont egészen a hatodik helyre söpörte az Atlanti csoportban. A klubban nincsenek ehez hozzászokva az utolsó években, de ez a teljesítmény csökkenés várható volt, mert a Stanley Kupa 2013 győztesei öregednek. Emellett a csapatnak már tíz meccsen át hiányzik Krejci, aki a csapat vezetőihez tartozik, és most is kérdéses az indulása, bár már az edzésekre bejár. A vendégek számára kellemetlen, hogy Predators csapata az utolsó meccsét elveszítette, mert minden idei vereségre győzelemmel reagáltak.

Tehát az éjszakai meccsen a házigazdában fogok jobban bízni, Boszton igen lehangult. A mai játékuk szabadságra küldi a csapatot, nem vesznek részt a play-off-ban. A vendégek otthon sem voltak képesek győzni, Ottawával 2:3 vereséget szenvedtek hosszabbítás után. Boszton góllövői egy kicsit kívül állnak, egyértelmű hazai győzelmet láthatunk majd. Az idén nagyon megleptek, átlagban majdnem három gólt szereznek egy párbajban, de csak kettőt engednek be. És ez az, ami a víz felett tartja a csapatot. Az idén a védelmük kiváló. Az egész NHL –ben talán nincsen jobb védelem, mint Nashvillenek.

Ezért merek fogadni Nashville győzelmére tiszta egyesben, és talán merészen lehet fogadni a gólok számára is, legalább négy gólt szerez a két csapat a meccsen.

A mi tippünk: Nashville győzelme – a legjobb oddsok a Bet-at-home fogadóirodánál 2,13 szorzóval

Edmonton-Vancouver 20.11

Jégkorong, csütörtök, 2014 November 20, NHL, 02:00

NHL

Vancouver Canucks csapata már rendes játékidőben már négyszer egymás után nem győztek, de ma ideális a helyzet ezt kijavítani.Edmontont az idei szezonban mind a három párbajban megverték, és az Oilers stadionján 2:0 és 3:2 eredménnyel lettek sikeresek. Mindhárom párbajban a győzelmet Ryan Miller kapus szerezte, aki Edmontonnal egyben sem a tíz párbajból nem szenvedett vereséget és átlagban kevesebb, mint két gólt engedett a háta mögé. Millete a Canucks csapat vitathatatlan egyese, tizeneggy idei párbajból egyszer szenvedett vereséget.

Edmonton az idé, úgy mint már tavaly is, borzalmas hokit játszott. Oilers támadása nem kelt nagy félelmet, kilenc párbajban egymás után nem szereztek többet, mint három gólt. Edmonton nem sikeres különösen a saját Nyugati főcsoportban, az idén mind a kilenc párbajt elveszítették, nyolcszor három harmad után. Utoljára Arizona verte meg 1:2, ami a harmadik legszorosabb vereség volt egy gólkülömbséggel hat napon belül és egyaránt a negyedik egymás után hazai környezetben.

Ez a párbaj a Nyugati főcsoport legerősebb és majdnem a leggyengébb csapata között zajlik le. A csapatok egymásközti mérleglése a vendégek oldalán áll, jobb góllövői is vannak, mint Sedin H és Sedin D fivérek, Burrows, vagy Vrbata. De Vancouver csapatát nem csak ez a néhány játékos alkotja, van itt néhány fiatal ragadozó is, mint L.Vey és mások, ezek is a gólszerzők listájára akarnak tartozni és a legjobb fényben akarnak megjelenni a munkaadójuk előtt. A házigazdák oldalán pedig Hall áll, eddig hét gólt adott. A gólok számára is lehetne tippelni, a gólok száma 0-7 között lesz. De én a vendégek győzelmére fogadok.

A mi tippünk: Vancouver győzelme – a legjobb oddsok a Bet-at-home fogadóirodánál 2,10 szorzóval

Buffalo-Edmonton 8.11

Jégkorong, szombat, 2014 November 08, NHL, 01:05

NHL

Nagyon érdekes találkozó vár ránk ma éjszaka. Két konferencia utolsó csapata játszik egymás ellen. Tavaly is hasonló módon boldogult mindkét csapat. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy Edmonton játéka nem valami látványos. Ezért is a házigazda oldalára hajlódok. Buffalo négy utolsó egymásközti párbajból hármat megnyert, és a formája mégis csak egy kicsit jobb, mint az ellenfele formája. Sőt, az utolsó hazai párbajokban olyan csapatoktól rabolták el a pontokot, mint Detroit, Montreal és Boston. És még egy tény – a csapat az idén otthon 7 párbajban egyben sem győzött rendes játékidőben. És ennek egyszer véget lehetne vetni.

Buffalo csak három párbajt nyert meg a tizennégyből és ott kuporognak az Atlanti divízió alján, de ma ideális esélyük van megszerezni a negyedik győzelmet. A Niagara vízesésekhez Edmonton érkezik, amely négyszer egymás után nem szerzett pontot és öt kinti meccsben már nem győzött. Oilers csapata lábaiban van még tegnap óta a fáradság Bosztonból(2:5) és ismét boldogulni kell nekik Ferenc kapitány nélkül. A kapuba valószínűleg Viktor Fasth lép, de a svéd kapus nincsen a legjobb formájában, három párbajban 11 gólt engedett a háta mögé. Buffalo az utolsó két találkozóban pontot szerzett, a győzelem után a büntetőpárbajokból Detroittal azonos módon kikapott az erős Montreáltól. De Buffalo sikeres főleg Edmontonnal, amelyet nyolc párbajban legyőzött egymás után és csak egyszer volt szüksége a hosszabbításra.

Talán bízhatunk a tiszta egyesnek, bátran fogadhatunk Buffalóra hosszabbítás nélkül, nem nagyon szoktam belemenni ilyen fogadásokba, de talán bejön. Sok szerencsét.

A mi tippünk: Buffalo győzelme – a legjobb oddsok a Winmasters fogadóirodánál 2,68 szorzóval

 

Nashville-Calgary 15.10

Jégkorong, szerda, 2014 Október 15, NHL, 02:00

NHL

Ma éjszaka Nashville Predators üdvözli a stadionján Calgary Flames csapatát. A múlt szezon óta Nashvilleben néhány változásra került sor. Az első meccsen a szezonban Ottawa Senators ellen a történelembe azzal íratkozott be, hogy az edző posztján már nem Barry Trotz áll. A csapatot Peter Laviolette vette át, aki Carolinu Huricanes csapatát 2006 –ban egészen a Stanley Cup megszerzéséig vitte és a kézírását észre lehet majd venni főleg a támadásban. A csapathoz olyan játékosok csatlakoztak, mint James Neal, Mike Ribeiro, Derek Roy és Olli Jokinen. Nashville kapujában Pekka Rinne áll, aki egyike az NHL erős kapusukból, akinek évente jó eredményei vannak. Az idei szezonban két párbaj után 38 lövés után csak három gólt kapott, a kapusok táblázatában a második helyen van Darcy Kuemper után, aki Minesotta kapusa. A védelme sem rosz, S.Weber, R.Josi, R.Ellis, S.Jones, M.Ekholm és A.Volchenkov értik a dolgukot.

Calgary egy olyan csapat, amely az utolsó szezonokban elégé kínlódott és a roszabb csapatok közé tartozik, már néhány éve a play-off-ba sem jutottak és a tavalyi rövidített szezonban a 14. helyen végeztek. A káderjük a tavalyi szezon óta nem ment át nagy változásokon, csak új kapust szereztek Anaheimből, J. Hillert. Továbbá Setoguchi, Raymond Engelland védő érkeztek a csapathoz. Cammaleri, Butler és Jones ellenkezőleg, távoztak a csapattól.

Szerintem majdnem biztos, hogy Nashville hazai pályán megveri Calgary csapatát. De lehet gondolkodni a tényen is, hogy J.Neal gólt ad ezen a meccsen, szép oddsal.

A mi tippünk: Nashvillegyőzelme hosszabbítással és büntetőpárbajjal – a legjobb oddsok a Bet-at-home fogadóirodánál 1,84 szorzóval

Torontó-Montreál 09.10

Jégkorong, csütörtök, 2014 Október 09, NHL, 01:00

NHL

Ma az NHL új szezon első párbaját választottam az elemzésemre, amelyben két kanadai csapat találkozik. A hazai Torontó egészen szolídan készült, és folytatni akarják, ahol abbahagyták az utolsó meccset, amikor otthon megverték Detroitot 5:1. A házigazdák mezében Philov Kessel, Dion Phaneuf, Roman Horák, JamesiVan Riemsdyk és Nazem Kadri voltak sikeresek. Ezek voltak tehát a nevek, amelyek Torontó csapatában már hosszabb ideig prímet játszonak és az idén azt fogják akarni, hogy a rajongói elfelejcsék a tavalyi szezon alaprész végét. Torontó az előkészületben 8 párbajt játszott négy ellenféllel, mindig otthon és kint. Philadelphiát mindkétszer megverte 4:0 otthon és 3:2 kint büntetőpárbajok után, Ottawától pedig mindkétszer kikaptak 2:3 kint és 3:4 otthon büntetőpárbajok után. Buffalóval ismét kétszer győztek kint 6:4és otthon 3:2 büntetőpárbajok után. Az utolsó két párbajt Detroittal játszották, amikor kint 3:0 kikaptak, és ahogyan már írtam otthon 5:1 megverték.

Montreal a felkészülésben hasonlóan boldogult, mint Torontó, hét párbajt játszottak le, háromszor kikaptak és négyszer győztek. Olyan csapatokat vertek meg, mint Boston (otthon 3:2), Colorado (kint 3:2 és otthon 3:2 hosszabbítás után),Chicago(kint 3:1). Ellenkezőleg, olyan ellenféllel buktak le, mint Washington (otthon 0:2) és mindkét utolsó párbaj Ottawa ellen (kint 4:3 hosszabbítás után és otthon 2:4). Montrealt a nyáron a csapat kapitány Brian Gionta hagyta el, azután Thomas Vanek vagy Danny Briere. Minden megemlített név a csapat számára nagy veszteség lesz.

Montreal oldalán egy bizonyos minőség áll, de Torontó erre biztosan nagyon jól fel lesz készülve és a szezon első pontjait meg fogja akarni otthon szerezni. Ezért a házigazdákra fogadok, sok szerencsét.

A mi tippünk: Torontógyőzelme hosszabbítással és büntetőpárbajjal – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,88 szorzóval