Category Archives: Franciaország – 1 Liga

St.Etienne-Lorient 12.2.

Labdarúgás,vasárnap, 2017 Február 12, Franciaország, Ligue 1, 17:00

AS Saint-Étienn-ek a szezon második fele kezdete sikerült és az új évben  öt párbajból másr hármat megnyert, egyszer döntetlent játszott és vereséget csak szerdán szenvedett a legjobb csapat pályáján pazai környezetben és a táblázat második csapatával, 1:0 Nice-ben. A jelenlegi jó formályának köszönhetően így St. Étienne Marseille elé került, bár eddig csak egy góllal, a táblázatban az 5. helyre. Továbra is így a nyakán lóg  4.-ik Lyon-nak. Éppen egy hete  Derby Rhonealpin stadionon St.Étienne játszott Lyonnal és ismét a házigazdák Les Verts örültek, ahogyan már kétszer azelőtt és a Lyoni focisták ismét nem szereztek gólt St.Étienne pályáján, 2:0. Ismét ebben a párbajban is a csapat kapitány kiváló volt, a 31 éves Lioc Perrin, aki az egész védelmet vezette, és akinek 82%-os sikeres passzai vannak. Ez a klub legenda már a 13. szezonját játsza itt, eddig csak két piros lapja volt. Az ideje ntöbségét a védelemben tölti. Az utolsó körben Nice ellen Galtier edző nem állította a pályára őt. St. Étienne PSG és Nice után rendelkezik a harmadik legjobb védelemmel a bajnokságon. Hazai környezetben csak egy párbajt veszített el, ez még Novemberben volt Nice ellen 0:1.

Ebben a párbajban St.Étienne ismét teljes pontszámot szerezhetne, mivel a táblázat utolsó csapatát vendégli, Lorient csapatát. Ez a csapat a múlt héten össze szedte magát és megszerezte az első győzelmét idegenben, 0:1 győzelmet szerzett Lille pályáján, aki az idei szezonban nem nagyon sikeres. A következő körben a héten azután Lorient 1:1 döntetlent szerzett otthon Toulouse ellen. Idegenben Lorient mérleglése 1-2-9 és a gólaránya 12:28. Egészében 47 gólt kapott, a legrosszabb védelme van a versenyen.

Két szezonban egymás után St.Étienne otthon 2:0 verte meg Lorient, az első kölcsönös párbajt Lorient nyerte meg December felében 2:1. Bár az utolsó párbajában Lorient idegenben teljes pontszámot tudott szerezni, és ennek köszönhetően elég magas a szorzó is, nem hiszem, hogy idegenben másodszor egymás után sikerül neki pontokat szerezni.

A  mi tippünk: St.Étienne győzelme – a legjobb oddsok a William Hill fogadóirodánál 1,91

Marseille-Monaco 15.1.

Labdarúgás,vasárnap, 2017 Január 15, Franciaország, Ligue 1, 21:00

Monaco az idei szezonban hihetetlenül kellemetlen, támadó , és jó osszehangolt gépezet, amit gyakorlatilag minden párbajban megmutatnak. Ugyanis 19 párbajban a francia bajnokságra szokatlan és hihetetlen 56 gólt szereztek (ebben a szempontban PSG csak mögöttük van , akik „csak” 38 gólt szereztek), és csak egyetlen párbajban történt meg, hogy nem sikerült nekik gólt sazerezni. Ez nagyon régen volt már (Szeptemberben). De meg kell jegyezni, hogy a gólok tobségét hazai pályán szerezte. Azonban 22 gól az ellenfél pályáján 9 párbahban határozottan nem kevés. Ismét egyértelműen ez a legnagyobb szám a bajnokságon. Monaco a 2. helyen van, csak 2 ponttal a vezető Nice mögött, úgy hogy tavasszal harcolni fognak a bajnoki címért. A káder minőségével ez sikerülhetne is, főleg a támadásban. És itt a bökkenő…A védelmük nem éppen hibamentes és nagyon gyakran követnek el botlásokat, amelyekért drágán fizetnek a pontjaikkal. Ugyanis 20 gól, amit kaptak a hálójukba, egy ilyen csapatra elég sok.

Marseille szintén a csúcs francia csapatok közé tartozik, jelenleg a 6. helyen van. A bajnoki címért egészen biztosan nem fog harcolni, de a kupa helyekért biztosan szeretnének. Ha a hazai párbajaira nézünk, itt csak 1 gólt kaptak. No de milyen csapatokkal játszottak. Lillem Nancy, Caen. Mind csapatok a táblázat második feléből. Persze, Lyonon kívül. Egyszerűen egy csapatot hasonló minőséggel még az idei szezonban otthon nem vendégelt.  A csapat gólaránya 22:19. Jelenleg 4 győzelme van egymás után, 30 pontot szereztek eddig.

A találkozó szerintem kiegyensújzott lesz, de mivel Monaco támadó ereje hatalmas, Marseille kiváló védelmének ellenére is legalább 2 gólt szerezhetnének. Mivel a védelme gyengébb, az ellenfele is szóhoz juthatna. A két csapat legalább 2,5 gólt szerezhetne.

A  mi tippünk: legalább 2,5 gól esik a párbajban – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,85

Montpellier-Dijon 14.1.

Labdarúgás, szombat, 2017 Január 14, Franciaország, Ligue 1, 20:00

Montpellier HSC a szezon második részét hazai pályán kezdi az újonccal Dijonból. Folytatni akarja majd ott, ahol az ősz végén befejezte, mivel akkor  meglehetősen sikeres volt. Javulást a csapat leginkább hátul jelentett, ahol a helyzet már igazán rosz volt. A jelenlegi szezon első tíz találkozóján 23 gólt kapott, a következő kilencben már csak nyolcat. Igaz, a gólarányát nagyon elrontotta  az 5:1 vereségével Lyonban, ahol a meccset nagyon befolyásolta Morgan Poaty kizárása már a 8. percben, amikor még 0:1 vezetett a csapat. A második magas 6:2 vereséget Monaco pályáján „szerezte”. Az ősz második felében jött a nagy javulás a játékban és az eredmények is. A hazai győzelmek 3:1 Marseille ellen, 3:0 PSG és utoljára otthon 4:0 Bordeaux ellen. Ide került ugyan a gólnélküli döntetlen a gyengébb Nancyvel is, de a 10:1 gólarány az utolsó 4 hazai párbajban már másaképen néz ki. Sokkal jobban állhatna a táblázatban, de hiányoznak neki a pontok idegenből.

Hasonlóan van ezzel Dijon is, aki otthon még tud pontokat szerezni, de idegenben ez már nem megy neki. Itt egy győzelmet sem nem szerzett, csak három döntetlent, és hat vereséget. A döntetleneket St. Etiene döntetlenek királyával és a gyenge Bastia és Caen-nel. Decemberben az utolsó párbajában 2:0 győzelmét ünnepelte Toulouse ellen, ez pontosan két hónappal az előző győzelme után volt. Akkor az utolsó Lorient felett tudott otthon  1:0 győzni.  A csapatban hiányozni fognak F. Balmont, M. Jordan, F Sammaritano, sokat függ majd az eredmény attól is, hogy hogyan tud majd a csapat együtműködni a három hét szünet után. A védő C. Varrault biztosan nem idul, piros kártyát kapott. A csapat idegenben 9 párbajból négyben kapott piros lapopt.

Az első egymásközti párbaj Dijonban 3:3 eredménnyel végződött, de meg kell mondani, hogy ebben a párbajban Montpelliernek nagy pechje volt. Ebben a párbajban a házigazda lesz a favorit, hála a javulásának, remélem, a szünet után nem kerül a régi kerékvágásokba.

A  mi tippünk: Montpellier győzelme – a legjobb oddsok a sportingbet fogadóirodánál 1,83

Paris SG-Angers 30.11.

Labdarúgás, szerda, 2016 November 30, Franciaország, Ligue 1, 21:00

A francia ligában ez a a hét nagyon igényes lesz, a múlt hétvégén a 14. fordulót játszották, szerdán a 15.-iket, és a legközelebbi hétvégén a 16. kör játszódik. Ez egy nagy előny PSG csapatának, mert az igényes program szokott számukra ( Bajnokok Ligája plusz hazai bajnokság), ellentétben Angers, aki nincsen ehez szokva. És természetesen, PSG-nek sokkal szélesebb a káderje. Ha mégis csak valaki fáradt lenne, van, aki helyettesíti. A vendégek oldalán a csapat a kispadon jóval gyengébb, mint az alap tizeneggyes. Angers a legjobb francia ligában csak második éve játszik, az új szezonba nem léptek roszul, de az utolsó párbajokban már ne szereznek annyi pontot, mint azelőtt. Ugyanis az utolsó 5 párbajban csak egyszer győztek, egyszer dontetlent, és háromszor szenvedtek vereséget. Ez egy csapat, amely inkább védelmet játszik, a csapat nem nagyon szerez gólokat. És most sem lesz ez másképen, főleg, ha PSG otthon nem nagyon kap gólt. Az idén hazai 7 liga párbajban csak 1 gólt kaptak.

PSG Zlatan távozása után jelentősen gyengébb, de főleg hazai pályán nagyon erősek. És ha győznek, magasabb gólkülömbséggel (a hazai bajnokságon hazai pályán a gólaránya 15:1). Nagy pozitívum a tény is, hogy Edinson Cavani is már tud gólokat szerezni, a múlt párbajban 2 góllal bebiztosította a győzelmet Lyon felett. Abban a hétben szerzett gólt Arsenal stadionján is. A csapat otthon pusztítja az ellenfeleit, az utolsó 5 hazai párbajban nem kapott egy gólt sem, és 11 gólt szerzett. Tavaly Angerset otthon 5:1 eredménynel verte meg. Jelenleg PSG a harmadik helyen van, egy kicsit talán elaludtak a szezon elején, de most jól állnak, ahogyan már leírtam.

Egyértelmű favorit a párizsi csapat, ezen nem is kell gondolkodni, de a házigazda győzelmére nem nagyon ér meg fogadni, nagyon alacsony szorzók vannak erre a lehetőségre, talán ázsiai hendikep a megoldás, vagy még hogy nem szerez mndkét csapat gólt.

A  mi tippünk: mindkét csapat nem szerez gólt – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,58 szorzóval.

Guingamp-Nice 14.5.

Labdarúgás, szombat, 2016 Május 14, Franciaország, Ligue 1, 21:00

Ezúttal együtt nézünk az utolsó mérkőzésre, amelyet az idei szezonban játszonak a francia Ligue 1 –ben. Tehát kifejezetten a párbajra Guingamp és Nice között. Ebben a párbajban az egyik csapat alapvetően mindenért játszik, a másik pedig semiért nem játszik. Ebben az esetben Nice, ha győzni fog, a harmadik helyen helyezkedhet el, ha Monaco habozni fog. Guingamp – semmivel sem nem kilógó csapat – jelenleg a táblátaban a 15. hely az övé. Ami az utolsó párbajokat illeti, az eredmények valahogyan ezt is súgták, az utolsó 6 párbajban ugyanis csak egy alkalommal győztek. Egészében a csapat számláján több a vereség, mint a győzelem, esetleg döntetlen eredmény. Ezért most különösen nem várható, hogy ez a csapat másképen fejezné be a szezont, mint egy következő vereséggel a számláján. És még ami fontos, már a kieső csapatok sehogyan sem nem veszélyeztetik a házigazdát. Guingamp az utolsó 5 párbajból 5 pontot szedett össze 1 győzelemért és 2döntetlenért, tehát 2 veresége volt.

Ellenkezőleg, Nice párbajai inkább győzelmekből állnak, mint vereségekből., egészében 17 győzelem 37 párbajból. Most a 4. helyen van, és Monaco csapatára, amely a 3. helyen van, csak 2 pont hiánya van. A hétvégén tehát egy feszült párbaj vár a 3. helyért. Tehát Nice motivációja óriási, sok mindenre megy a játék, hogy bejut e az erőkelő európai versenyekbe, ahol ezek sok pénzel vannak értékelve. Az eddigi utolsó fordulóban a csapat egy hazai párbajban St. Etienne ellen jutott a 4. helyre, mivel az európa Ligába már is bejutott, de vigyázat, mert az 5. helyre csak 2 pont előnye van, ezért nem szabad habozni a csapatnak. Egy kis szerencsével tehát bejuthat a Bajnokok Ligájába is.

Ebben a párbajba Nice győzelmére próbálok fogadni, akinek az utolsó fordulóban is nagy a motivációja és egy kicsit kötelessége is győzni. Nice, sok szerencsét!

A  mi tippünk: Nice győzelme – a legjobb oddsok az Sportingbet fogadóirodánál 1,82 szorzóval.

Lyon-Guingamp 6.3.

Labdarúgás, vasárnap, 2016 Március 06, Franciaország, Ligue 1, 21:00

Olympique Lyon fogadja a 29. fordulóban a stadionján Guingamp csapatát, és bizonyítani akarja majd a jelenleg kiváló formáját. Lyon nagyon jó formába került, amit különösen hazai pályán bizonyít. Sőt, a múlt fordulóban sikerült neki megverni a szuverén PSG csapatát, amivel a párizsiaknak az első vereséget okozta ebben a szezonban. És meg kell mondani, hogy Lyon győzelme megérdemelt volt. Az ellenfél kapujára Lyon kétszeresen több lövést küldött, mint az ellenfele. Másképen Lyon már 3. alkalommal győzött otthon egymás után. PSG csapatán kívül még a 4. Caennel 4:1 gőzött és a 12. Bordeauxval 3:0. És nem utolsó sorban nemrégen 0:3 győzött a 9. Angers stadionján. Lyon formája így igazán rendkívüli, nemfélek azt mondani, hogy hasonló a tavalyi szezon formájához. Az ellenfeleit tobnyire több góllal veri meg és a múlt héten bónuszként volt a győzelme Paris SG csapatával. A párizsi klub a vereség keserűségét 36 bajnoki forduló után ízlelte meg.

Guingamp ott mozog a táblázatban, ahol a rajongói a szezon előtt elvárták. Szorosan a kiesési zóna felett. Jelenleg Guingamp a 16. helyen van 4 pont előnnyel a 18. 18. Ajacco előtt. De Guingamp formálya egyáltalán nem jó. Az utolsó 4 párbajból csak 2 pontot bányászott ki. Az utolsó fordulóban otthon nem volt képes győzni Angers felett sem, amely az utolsó párbajokban lehet hogy a leggyengébb csapat a francia bajnokságon. Guingamp főleg a védelemben nagyon gyenge, az utolsó 3 fordulóban hihetetlen 10 gólt kapott. És a riválisai Angers, Lorient és Bordeaux voltak, ezek a csapatok a táblázat gyengébb oldaláról származnak (Angers még ugyan a 9. helyen van, de már 5 alkalommal egymás után nem győzött és a táblázatban még biztosan csökkenni fog).

Meg kell még jegyezni, hogy Guingamp Lyon ellen egyáltalán nem sikeres, már 5 alkalommal egymás után kikapott, és most sem lesz ez másképen. Egy egyszerű hazai győzelmet várok Lyontól, amely most nagy nyugalomban és jó közérzetben van.

A mi tippünk: Lyon győzelme – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,46 szorzóval.

Bordeaux-Nice 19.2.

Labdarúgás, péntek, 2016 Február 19, Franciaország, Ligue 1, 20:30

Ma a francia bajnokság párbaját céloztam meg az elemzésemmel. Bordeaux párbajai tényleg egy gólcsináló gépezet ezen a bajnokságon. Az utolsó 8 párbajban, ahol ez a csapat játszott, minden alkalommal legalább 3 gól esett. Mindegy, hogy Bordeaux szerzi, vagy kapja a gólokat, és hogy ki a győztes. De mégis csak Bordeaux az utolsó párbajokban elég sok gólt kap a kapujába. De figyelem! A csapatban hiányozni fog egy nagyon fontos védő középpályás Plasil, aki megsérült. És két védő játékos az utolsó párbaj után összeverekedett az öltözőben. Prior kapus és Sané védőről van szó. Jelenleg a csapat 26 párbaj után a 9. helyen van 36 ponttal, 9 győzelemmel, 9 döntetlennel és 8 vereséggel 36:39 gólaránnyal. Otthon a 4. legjobb csapat, 13 párbajban 24 pontot szerzett 7 győzelemért, 3 döntetlenért és 3 vereséget szenvedett, a gólaránya itt 20:14.

Nice idegenben egy átlagon alatti csapat. A bajnoksági táblázatban a 3. helyen van, 26 párbajban 40 pontot szerzett 11 győzelemért, 7 döntetlenért és 8 vereségért, a gólaránya 39:30. De a sarkában ott van Saint Etienne azonos pontszámmal, csak a gólaránya roszabb, 31:29. Nice harcolni akar a Bajnokok Ligájáért. De ha a táblázatban nem akar csökkenni, hamarossan pontokat kell neki szerezni, nem látok jobb alkalmat, mint pénteken a harcias Bordeaux ellen játszani és gólokat szerezni, akinek a védelemből elég sok játékosa hiányzik majd. Nice idegenben 13 párbajt játszott, ezekben 17 pontot szerzett 4 győzelemért, 5 döntetlenért és 4 veresége volt, a gólaránya itt 19:17.

A múltban Nice Bordeax stadionján az utolsó 4 párbajban tudott gólt szerezni, az egymásközti párbajok eredményei 6:1,1:2,1:3,1:1,1:2. Ahogyan ezt látni, mindegyik párbajban mindkét csapat szerzett gólt. Nehéz megjósolni a győztest, mert mindkét csapat motivációja nagy, Bordeaux le van gyengítve, Nice formája pedig nem az ideális. Azt hiszem sokat játszik közbe a szerencse. A gólokra lehetne fogadni, legalább 3 gólt szerez a két csapat, de én inkább arra fogadok, hogy mindkét csapat szerez gólt.

A mi tippünk: mindkét csapat szerez gólt – a legjobb oddsok a Sportingbet fogadóirodánál 1,95 szorzóval.

Paris SG-Lyon 13.12.

Labdarúgás, vasárnap, 2015 December 13, Franciaország, Ligue 1, 21:00

A mai elemzésemhez a francia Ligue 1 versenyéről választottam párbajt, amelyben a 18. fordulóban a párizsi Saint-Germain és az Olympique Lyon találkoznak. PSG az idén a hazai versenyen az egyik ellenfélt a másik után hengerli, amikor 17 lejátszott párbajban 45 pontot szerzett 14 győzelemért és 3 döntetlenért, a gólaránya 40:8. A táblázat élén van, a második Angers SCO 15 ponttal mélyebben van. PSG játékosai az utolsó időben kiválóan játszanak, amikor az utolsó 5 bajnoki párbajban 4 győzelmet és 1 döntetlent szereztek, ezt az idei Ligue 1 meglepetés – Angers SCO stadionján. A 2:0 győzelme után Shakhtar Donetsk ellen bebiztosították maguknak a problémamentes továbbjutását a Bajnokok Ligája következő fázisába. Így a játékosainak nem kell kímélni magukat és Laurent Blanc biztosan a legerősebb felállítást küldi a játékba.

Olympique Lyon 17 lejátszott bajnoki párbaj után a Ligue 1 táblázatában az 5. helyen van. A mérleglése 7 győzelem, 5 döntetlen és 5 vereség. A gólaránya 21:16. Az utolsó napokban, ellentétben PSG csapatához, nemél át túl sikeres időszakot, amikor az utolsó 5 bajnoki párbajból csak egyben tudott győzni. Lyon játékosainak ugyan sikerült az Európa Liga keretében meglepően megverni idegenben Valenciát a saját stadionján 2:0, de ez a győzelem már semmiről sem nem döntött, így Lyon a H csoportban az utolsó helyen végzett, tehát ahonnan nem lehet már tovább jutni. Bár Lyon nem mutat valami ragyogó teljesítményeket, azért tud gólokat szerezni. De egészében Lyon minősége még mindig óriási, a hétfői mérkőzés sokat emelheti az önbizalmát.

De mégis csak. A játékosok jelenlegi formája és minősége egyértelműen Paris SG csapat oldalán van. Ezek a Princes Parkban a vendég csapatoknak örömmel osztogatják a gólokat. Ebben a párbajban is elvárom, hogy a házigazda megszerzi a három pontját. Az idén a két csapat kétszer találkozott, egyszer Lyonban bajnoksági párbajban 1:1, augusztusban Párizsban kupa meccsen 2:0 volt az eredmény.

A mi tippünk: Paris SG győzelme – a legjobb oddsok az Bet 365 fogadóirodánál 1,25 szorzóval

Toulouse-Marseille 23.9.

Labdarúgás, szerda, 2015, Szeptember 23, Franciaország, Ligue 1, 21:00

Annak ellenére, hogy Marseille hat lejátszott forduló után csak hét pontot tudott szerezni és jelenleg a 12. helyen van, nem mondhatnám, hogy játékilag ebben a szezonban ne tetszene a csapat. Olyan csapatot, mint Troyes egy nagy 6:0 veréssel kisérte el, Bastiát ismét egy nagy 4:1 gólkülömbséggel verte meg. Marseille sikeres volt az Európa Liga alapcsoportjaiban is, amikor Groningenben 3:0 győzött. Nagyon jó teljesítményt mutatott az utolsó bajnoki fordulón is Lyon ellen, amely ellen Marseiile Alessadrini kibocsájtása után a 41. –edik perctől 0:1 veszítés állásban tízen játszottak. Ennek ellenére képes volt gólhelyzeteket teremteni, és egyet kihasználni. Végül is 1:1 volt a végeredmény. Marseille csapatát a nyáron elhagyták Bangoura, NDoumbou, Morel, Kadir, Ayew, Dimitri Payet, Fanni, Jobello, Gignac, Wanga, Abergel, Sougou és Thauvin. A csapat Nkoudou, Ocampos, Rekik, Pelé, Sarr, Diarra, Diaby, Rolando és Isla játékosokkal erősített.

Toulouse a múlt szezonban az átlag alatti csapatok közé tartozott. A bajnokságon csak a 17. helyen végzett. A kieséstől csak 5 pont választotta. A jelenlegi szezonban Toulous ismét nem nagyon sikeres. Játékilag nem mutatott meg sok mindent, hat lejátszott fordulóban hat pontot tudott szerezni. Jelenleg a 17. helyen van. Bár a legutóbbi fordulóban Bordeaux csapatával döntetlent tudott elérni, de az egész játék folyamában Toulous volt a roszabb csapat. Touloust a nyáron elhagyták Soukouna, Florian David, Nzau, Aurier, Boucher és Hassani. A csapathoz pedig csak Goicoechea és Somália érkezett.

Mivel Marseille már nem engedheti meg magának, hogy pontokat veszítsen, kivel is jobb alkalom rákapcsolni, mint a gyenge Toulous csapata ellen? Marseille a bajnokságon sok gólt tud szerezni, gondolom, ma is nagy étvággyal fog gólokat rúgni. A bátrak nyugottan fogadhatnak Marseille győzelmére szép oddsokkal, az óvatosok pedig a győzelmére döntetlen nélkül, ahol szintén tisztességesek a szorzók.

A mi tippünk: Marseille győzelme – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 2,55 szorzóval

Bastia SC – Paris SG 10.1.

Labdarúgás,szombat, 2015 Január 10, Franciaország – Ligue 1, 17:00

Labdarúgás Franciaország 1

A 19. Bastia SC csapatának nincsen pontja ahoz, hogy osztozkodjon, ma a harmadik Paris SG csapatát vendégli, amely a bajnoki címet akarja megvédeni. Bastia csak 18 pontot szerzett, a mérleglése 4-6-9, gólaránya 16:23. Három más csapat, amely előtte helyezkedik, csak egy ponttal szerzett eddig többet, tehát a harc nagyon kegyetlen lesz a kiesés elhárítására. A korzikai játékosok otthon átlagos teljesítményeket nyújtonak (3-4-3) és a hazai gólarányuk kiegyensújzott 11:11. November végén, december elején Bastia három vereséget szenvedett, kétszer idegenben, egyszer otthon Evian (18.) csapatával 1:2. Azután a nyolcadik Renneszt vendégelte, és hogy mindkét félidő végén sikeres volt, 2:0 győzelem után három értékes pontot szerzett. Az utolsó bajnoki találkozón egy pontot szerzett Caen gyepjén1:1 döntetlenért, hármat is szerezhetett volna, de nem tudta megtartani az egy gólos vezetést.

A harmadik Paris SG 38 pontot szerzett, a mérleglése 10-8-1 és a gólaránya aktív 32:13, kiváló védelme van, és a támadása a legjobbak közé tartozik a versenyen. A párizsiaknak az első Marseille csapatára csak három pont vesztességük van, ezért teljes pontszámot szükséges nekik megszerezni. Idegenben már 17 pontot szereztek (4-5-1) 15:10 gólaránnyal. Az első 17 fordulóban a csapat nem szenvedett vesztességet, de a 18. fordulón a 13. Guingamp gyepjén 0:1 veszített, amikor nem tudott reagálni a gólra a 11. percből. Az utolsó bajnoki párbajban a párizsiak kellemetlenül mwgbotlottak, amikor otthon nem bírkóztak meg az átlagos Montpellier (10.) csapatával, és csak egy pontot szereztek 0:0 döntetlenért.

Az egymásközti párbajokban az idei szezonban Párizs otthon 2:0 győzött, az előző két szezonban nem csak otthon (3:1, 4:0), de idegenben is (4:0, 3:0) győzni tudott. Ezért más fogadást, mint Párizs győzelmére, nem is ajánlatos kötni. Remélem Párizs megerősíti a rangadó szerepét.

A mi tippünk: Paris SG győzelme – a legjobb oddsok a Bet-at-home fogadóirodánál 1,43 szorzóval