Burnley-Leicester 31.1.

Labdarúgás, kedd, 2017  Január 31, Anglia, Premier League, 20:45

Az angol Premier League 23. körében találkoznak Burnley és Leicester is. Leicester a tavalyi álom szezon után kemény kijózanodást él át. Míg tavaly mindennek ellentmondva megnyerte a bajnoki címet, a foci filág égy olyan mesét nézett végig, amilyet már régen nem látott, akkor az idén a csapat besorakozott a Premier League szurke átlagához. Mert jelenleg a táblázatban a 15. helyen van, amikor 22 párbajban csak 21 pontot tudott szerezni 5-6-11 mérlegléssel. A gólaránya 24:37. Otthon míg a csapat ahogy-úgy sikeres, itt 18 pontot szerzett, de csupán 3 pont idegenben az igazán nagyon kevés. Annál inkább hogy ez a három pont három döntetlenért volt. Tehát idegenben a csapat nem tudott győzni. A csapatot a szezon előtt Kanté hagyta el, aki Chelseaba ment, és ahogyan ezt megmutatta az idő, ő volt a csapat kulcsfontosságú játékosa. Vissza érkezik Mahrez, de Slimani sérülés miatt nem játszhat. Jamie Vardy a párbajra készen áll, és remélem, végre kész megragadni a pontokat.

Burnley a táblázatban a 13. helyen van, amikor 22 párbajban 26 pontot szerzett 8-2-12 mérlegléssel. Idegen pályákon a csapat a legroszabb az egész bajnokságon. Ugyanis ezekben a párbajokban csak 4 gólt tudtak szerezni, 10 párbajban ! De ebben a párbajban otthon játszik a csapat, itt a 4. legjobb csapat.  A mérlege otthon 8-1-3 és a gólaránya 20:11, ez 25 pontot jelent. Az utolsó párbajban otthon Southamptonnal bírkózott meg 1:0 arányban. Ezután jött a vereség Londonban Arsenal ellen 2:1. De most Burnley vissza akar térni a győzelmek hullámára és Leicester ehez besegíthet neki.

Végül is otthon Burnley kiváló csapat, ellenkezőleg leicester, aki idegenben nagyon rossz. Nagyon kínálkodik fogadni Burnley győzelmére, de inkább óvatosabbak legyünk, mivel mégis csak a Premier League versenyéről van szó, ahol nagyon nagy meglepetések tudnak megjelenni, nem beszélve arról, hogy Leicester tavaly az élen volt, egyszer a nyomor véget érhet.

A  mi tippünk:mindkét csapat gólt szerez – a legjobb oddsok a betfair fogadóirodánál 1,95