Arsenal-Stoke 10.12.

Labdarúgás, szombat, 2016  December 10, Anglia, Premier League, 16:00

Arsenal ebben a párbajban nagy favorit. Remélem, hogy ezt holnap majd be is bizonyítja. A vezető Chelseára most Arsenalnak csak 3 pont hiánya van és minden habozás azt jelentheti, hogy csökkenni fog a táblázatban, mert a további helyeken is ngyon szorosan vannak a csapatok äLiverpool, Manchester City, Tottenham). Arsenal ugyan kedden a Bajnokok Ligájában Baselben játszott, ahol egyértelműen 4:1 győzelmet szerzett, és így bebiztosította magának a tovább jutást az első helyről, de ez a párbaj sem nem lesz hatással a bajnokságra stoke ellen, mert Arsenal káderje olyan széles és jó minőségű, hogy talán az angol liga egyik csapata sem nem büszkélkedhet valami hasonlóval. A csapat a formáját megerősítette az utolsó bajnoki körben is, ahol otthon 3:1 győzelmet szerzett Bournemouth ellen. Egészében 14 párbajban csak egyszer szenvedett vereséget. A gólaránya 33:14, nem csoda, hogy a táblázatban a második helyen állnak. A csapatban elsősorban Sanchez sikeres gólszerző, aki már eddig 11 gólt szerzett.

Stoke sem játszik rossz focit, a táblázatban eddig a jobbik felében van, a 9. helyen, de most nehéz lesz a dolga, mivel egy olyan kiváló csapatra talált. Nem nagyon számíthat ponttal ebből a párbajból. Stoke teljesítményei nem rosszak, de a siker inkább csak a papíron gyengébb ellenfelekkel következik be. Ha erősebb csapatra talál, már látni, hogy hiányzik a csapatban a minőség. A csapat otthon elég jól tud játszani, sokat tud meríteni az ismert környezetből.. De idegenben már nem olyan nagy dicsőség a játékuk, főleg erős ellenfelekkel. Az utolsó két bajnoki párbajban 6 pontot szerzett, otthon Burneyt verte meg 2:0, és az 1:0 győzelme Watfordban.

Utoljára Arsenal otthon Stoke ellen 2:0 győzelmet szerzett, valahogyan hasonlóan végződhet a holnapi meccs is, mivel Stoke nem szokott kapni túl sok gólt, inkább csak tisztán Arsenal győzelmére fogadok, és ha talán sikerülne neki gólt szerezni, akkor is a fogadásom bejönne.

A  mi tippünk: Arsenal győzelme – a legjobb oddsok a William Hill fogadóirodánál 1,36 szorzóval.